2015. július 14.

1. Fejezet - Black Magic

Drága Olvasóim és kedves Idetévedők!
Aki olvasott már esetleg tőlem, az tudhatja, hogy imádok hosszan írni nektek a fejezetek előtt, ezzel is rabolva az időtöket.Ez a szokásom nem fog változni már szerintem, de igyekszem nem ömlengeni olyan sokat valami marhaágról.
Azzal szeretném kezdeni, hogy bár csak holnapra ígértem a legelső igazi bejegyzést, már most meghoztam nektek, holnap ugyanis ötig dolgozo, majd nyolcig edzésem van, ahonnan leghamarabb is csak kilenckor érek haza, és nem szeretném, ha addig kéne várnotok. Így hát bele is csapnék a dolgok közepébe. Mint említettem, nem írok ehhez a történethez prológust, szóval már most az első fejezetet olvashatjátok.
Szeretném ezúton is megköszönni annak a tizenöt embernek, aki már most lát annyi fantáziát a Prisonban, hogy feliratkozott. Sablonnak hangozhat, de tényleg nem számítottam ekkora érdeklődésre, remélem nem fogok csalódást okozni nektek! ♥
Ahogy említettem, két blogot vezetek jelenleg. Igyekszem minél gyorsabban hozni a második fejezetet is, ami után az I Battle Your Life-ra fog felkerülni néhány új rész, majd ismét ide. Igyekszem kitalálni valamiféle rendszert!
Az utolsó dolog pedig csupán annyi lenne, hogy megkérlek titeket, hagyjatok magatok után egy kommentet. Elég pár szó is, nekem az is sokat jelent és mindenkinek a véleményére kíváncsi vagyok! :)

Jó olvasást,
Gabby



Freja Lundgren


Az órám retinaégető villogására ébredek. Álmosan nyúlok ki a jó meleg paplan alól, hogy lenyomhassam a gombot, amitől végre abbahagyja. Nyögve visszaejtem a kezemet a hatalmas franciaágyra, majd a hátamra fordulok és laposakat pislogva nyúlok a telefonomért. A szoba sötétjében elvakít a kijelző fénye, így lejjebb veszem, majd az ujjamat a kerek gombon hagyva nyitom fel a zárat. Egy üzenet fogad a legjobb barátnőmtől, miszerint az új lakótársuk kiidegeli a lehetetlen viselkedésével, majd még egyet, miszerint a srác teljesen bolond, mert ilyen időben nem hajlandó hagyni, hogy kocsival furikázzák, és motorra akar szállni. Elvigyorodok a sorok olvadása közben. Zara Alsvik soha nem a hidegvéréről volt híres. Három nem fogadott hívást is jelez a készülék, ám ezeket már nem is veszem komolyan, csak törlöm az értesítéseket és igyekszem nem bosszankodni rajta. Egyetlen ember van, aki képes figyelmen kívül hagyni, hogy felesleges felhívnia, úgysem hallom, amit mond.
  Kimászok a kényelmes ágyamból, és igyekszem a lehető leghalkabban eljutni a fürdőig. Becsukom magam mögött az ajtót, és elfordítom a kulcsot. Egyke vagyok, ennek nem lenne nagy jelentősége itthon, de annyit aludtam már Zaráéknál, ahol mindig jövés-menés van, hogy megszokássá vált.
  Hideg vizet engedek, kócos hajamat gyorsan feltűzöm, hogy ne legyen nedves. Majd mielőtt iskolába megyek megmosom. Elvégzem a szokásos fogmosásos-arcmosásos reggeli rutint, amitől kicsit éberebb leszek, aztán visszamegyek a szobámba.
  Felkapcsolom a villanyt, a faliórára pillantva konstatálom, hogy továbbra is csak tíz percel múlt el öt óra. Minden hétfő reggelem ugyanezzel a monotonitással telik.
  Kinyitom a gardróbom ajtaját, tanácstalanul nézem a ruhákat. Végül egy farmert és egy pulcsit választok egy hosszúszárú csizmával kombinálva. További ruhadarabokat kapkodok ki, majd mindent egy edzőtáskába hajigálok. Előszedem az iskolatáskámat is, melybe gondosan belehelyezem az aznapra kellő füzeteket. A könyveket az iskolában tartom, csak ritkán hozom haza őket, főként az évvégi és a féléves vizsgák előtt. Ledobom a pizsamámat, felveszek egy barna lovasnadrágot, amit a derekamon gombolok össze. Hozzá egy fekete garbót és egy térdzoknit, amit édes szív alakú minták borítanak. Zara vette nekem még pár éve, mikor az első komoly versenyemre készültem, azóta az egyik kedvencem volt és felvidította az amúgy szürke hétfő reggelemet. Szőke tincseimet szoros copfba fogom a tarkómnál, ezzel késznek nyílvánítom magam a reggeli edzéshez.
 A konyhába érve a táskámba teszem a dobozokat, melyekben az ebédem van. A szezon alatt szigorú diétám van, ezért a bejárónőnk, Martha főz nekem. Felmarkolom a lakáskulcsokat, majd a kocsikulcsimat is, és elhagyom a házat.
  Megnyomok egy gombot, mire hó fehér Mercedesem lámpái felvillannak. A táskáimat a csomagtartóba dobom, beszállok a volán mögé, majd kitolatok az udvarból. Szeretem ezt az kocsit, nagyon is, de kicsit túlzásnak tartom, hogy első autónak a legújabb modellt vette meg nekem apa. Mikor a szalonban voltunk, veszekedtem vele ezen, de annyira lelkes volt, ahogy magyarázott róla, hogy ráhagytam. Ismét belefolytam a versenybe, amit két másik családdal folytat. Ennek a  lényege nagyjából annyi, hogy apa vállalkozása két másik ismerőséével egy időben futott be, a három feleség egyszerre szült és természetesen mindhárman lányok lettünk, hiszen így teljes a klisé. Szépen lassan pedig megindult a harc a három család között. Kinek nagyobb a háza, kinek szebb az autója. Majd ahogy elég idősek lettünk, minket, a saját gyerekeiket kezdtek versenyeztetni. Kinek drágább a megjelenése, kinek van a legújabb autója, kinek mennyire befolyásos a barátja vagy éppen milyen sikeres. És hiába vezettem toronymagasan - szándékom ellenére - ebben a kis játékban a sport eredményeimmel, nem hagytak kiszállni. A szüleim akarják uralni az életem minden pillanatát lényegében, emiatt tökéletességet várnak mindenben.
  Lefordulok a külváros felé vezető útról, leparkolok a lovarda előtt, ahol az elmúlt tizenöt évem éleg nagy részét töltöttem. Ez a sport a mindenem. Nem tudnék élni, ha abba kellene hagynom. Ez az egyetlen dolog, amit szabad akaratomból csinálok, amit a saját erőmből építettem fel, így anya minden ellenzése és helytelenítése ellenére sem fogom abbahagyni.
  A sporttáskámat a vállamra dobva indulok a jól ismert, sárga épület felé.
  Az öltözőben kinyitom a szekrényemet, kiveszem a barna, bőr csizmáimat és a sötétkék mellényemet, melyeknek helyére az utcai kabátom, a cipőm és a táskám kerül, leemelem a polcról a kobakomat is. Ez lényegében olyan, mint egy bukósisak. Nem szeretem, de muszáj hordanom, ha versenyre megyek, vagy ha éppen felkészülési időszak van, mert ilyenkor nem megengedhető pár nap kihagyás egy esetleges esés miatt. A táskámból kiveszek egy almát és egy müzliszeletet, amiket magammal viszek az istállóba. Belebújok a mellénybe, a kobakba beledobom a kesztyűimet, megragadom a lovaglópálcámat, és a müzlimen nyammogva indulok életem egyetlen szerelme felé.
  A box ajtót kinyitva fekete szépségem még kicsit álmosan pislog rám. Lepakolom a cuccaimat kint a fal mellé, az almával a kezemben lépek be a szalmára. Hatalmas, barna szemei felcsillannak, a fáradtságon át boldogon néz rám miközben felém lép. A várakozásokkal ellentétben nem az alma az, ami elsősorban felvillanyozza. Ő hozzám lép, megbök az orrával, mire mosolyom még szélesebb lesz és átölelem hosszú, izmos nyakát. Ő is hozzámbújik, álkapcsát a vállamon támasztja, orrát a hátamba méllyeszti.
  Miközben szépen letisztítom és felnyergelem ismét eszebe jut, hogy milyen szerencsés vagyok, hogy ő itt van nekem. Ló és lovasa között gyakran van mély kapcsolat, de a miénkhez fogható nagyon ritka.
  Három évesen kezdtem lovagolni, mert anyáék szerint túl félénk és zárkózott voltam, valahol pedig azt hallották, hogy a lovasterápiák jók erre. Arra azonban nem számítottak, hogy ez egy ekkora dologgá növi ki magát. Nem voltam hajlandó más sportágat választani - és nem is nagyon tudtam volna bizonyos adottságok hiányában -, minden időmet itt akartam eltölteni.
  Tizenkét éves voltam, mikor egy felfedező meglátta bennem a lehetőséget. Ide hozatta Európa egyik legjobb edzőjét és rávette anyáékat, hogy letehessem a rajtengedélyt, ami a versenyzéshez szükséges. A sikeres vizsga után már csak egy ló kellett, aki a sajátom és akivel állandóan edzhetek. Hónapokig jártunk tenyésztelepekre, míg az egyiken végigsétálva észre nem vettem egy fekete lovat, homlokán és két hátsó patája fölött fehér folttal. Nyugtalanul sétált a boxában körbe-körbe, néha dobogott is. Megkérdeztem, hogy vele mi van, de a tulaj csak annyit mondott, hogy nem ajánlja versenyzésre, rossz az idegredszere. Továbbra is megbabonázva figyeltem a csodás állatot. Tizenhárom éves énem minden bátorságára szükségem volt, hogy vitába szálljak és csak azért is megnézhessem őt. Kinyitottam a boxajtót, a tulaj figyelmeztetett, hogy ez a ló nem normális, és bár nem bánt senkit, mindenkit megszívat valahogy. Beléptem és felé indultam, mire a két éves mén megállt. Érdeklődve nézett rám barna szemeivel. Ugyanígy néztem én is őrá. Félrebillentettem a fejemet. Ő utánozta a mozdulatomat. Lejjebb eresztette a fejét, hogy megsimogathassam. Ahogy hozzáértem, miközben a szemeimbe nézett éreztem benne valamit. Valamit, amiben hasonlítunk. Tudtam, hogy ő lesz az. Szerelem volt első látásra, olyan volt, mint a varázslat.
   Anya nagyon ellenkezett, de a lónak jó volt a családfája, mellettem pedig teljesen lenyugodott. Ezek az állatok nem ostobák, láttam rajta, hogy felfogja, édesanyám nem akarja őt, ahogy feltehetőleg a tulajdonosa sem. Szomorú volt. Visszamentem hozzá, fényes szőrét simogattam, arcomat feszes izmaiba fúrtam és anyára néztem. Azt mondtam neki, hogy ez az állat csak egy kis szeretetre vágyik, amit senki nem adott meg neki eddig, mert nem tartották épnek. De én sem voltam az. Születésem óta nem hallottam egyetlen szót sem, mégse mondtak le rólam, én pedig nem hagyom itt ezt a lovat. A végén megteltek könnyekkel a szemeim. Ami a legjobban meglepett, mégis az volt, hogy a nagy barna szemekből is kicsordult egy könnycsepp. Letöröltem a kezemmel mielőtt végigfolyhatott volna hosszú orrán, és az övéhez érintettem a fejemet. Megkérdeztem mi a neve, de azt mondták, nincs neki. Alig akartam elhinni, hogy egy két éves lovat belovagolni nagy nehezen sikerült nekik, de nevet adni képtelenek voltak számára. Nem tudtam megérteni, hogy hogyan mondhattak le ennyire egy ilyen csodás teremtésről. Megfogadtam, hogy én mindig vele leszek, ennek megfelelően pedig már ötödik éve alkotjuk az egyik legjobb párost világszerte.
   - Magic! - szólok rá, mikor már teljes harci díszben megyünk a fedett pálya felé. Soha nem kell őt vezetgetnem, mindig, mindenhova követ engem. - Most nem játszunk, mondtam, nagyon korán van még hozzá. - Látom, ahogy sértődötten fúj egyet. - Tudom, hogy azért még szeretsz. - Puszit nyomok a pofijára, amitől ismét vidáman vizslatja az előttünk álló utat.
 Bekiáltok az ajtó előtt állva, hogy szeretnék bemenni. Alapvetően ez arra szolgál, hogy a lovasok felkészítsék a lovaikat és azok ne ijedjenek meg. Hajnali hatkor azonban inkább csak a megszokás vezérli tettemet.
  Az ajtó kinyílik, Magic előttem sétál be. Belépek és behúzom magam mögött az ajtót. Az edzőm mellett megpillantom az iskolaigazgatónkat is, ami meglep. Mit keres itt Mrs. Larsson?
  - Freja, az igazgatónő kíváncsi arra, hogy mit is csinálunk edzéseken. Sokat hiányoztál a versenyek és a felkészülés miatt, szeretné látni a gyümölcsét - olvasom Henry szájáról.
  Váltunk még pár szót, fejemre csatolom a kobakomat, felhúzom a kesztyűmet és egy utolsó heveder húzást követően felszállok Magicre. A hasa alatti szíj tartja a nyerget a helyén, szóval érdemes többször ellenőrizni a biztonság kedvéért.
  Henry-vel gyorsan átbeszéljük a mai edzés menetét, hiszen nyeregben ülve nem igazán figyelek a körülöttem lévőkre, hallani meg nem hallom, ha szól hozzám. Ezért is jó, hogy a lovak többségével ellentétben az én fekete szépségem egyáltalán nem ijedős - ő hall mindent helyettem is.
  Sétálással kezdünk, hogy szépen lassan bemelegítsük az izmainkat. Ezt követi pár kör ügetés és vágta. Különböző formagyakorlatokat csinálunk, eközben Henry felállít pár cavalettit. Ezekben is ugyanolyan rúd van, mint az akadályokban, de sokkal alacsonyabbak, maximum ötven centisek. Simán át lehet menni rajtuk ügetve is, csupán ki kell állni a nyeregből.
 Fél óra elteltével végre felkerülnek az igazi akadályok is. Edzésen százhúsz-százötven centivel szoktunk gyakorolni, versenyek előtt százhatvannal - aminél alig kicsivel vagyok magasabb -, hiszen ezt a magasságot kell átvinnünk a bajnokságon is.
 Látom, hogy Mrs. Larsson félve nézi, ahogy az első akadály felé közelítve kicsit jobban meghajtom Magicet, kiállok a nyeregből és ráfordulunk az ugrásra. Előrehajolok, szinte súrolom a mellkasommal lovam sörényét, mikor elugrik. Ahogy egyre jobban közeledünk a talajhoz, tizedmásodpercek alatt változtatom meg a helyzetemet - a karjaimat előrenyújtom, felegyenesedek, hátradőlve ülök vissza a fekete, bőr nyeregbe. Elégedetten mosolyogva veszem tudomásul, hogy hibátlanul kiviteleztük az ugrást, megveregetem Magic nyakát.
 Így folytatódik az egész edzés, majd egy óra elteltével befejezzük. Magic hátára takarót terítek, ami direkt lovakra készült. Az igazgatónő húsz perce ment el, így az istálló felé vezető úton Henry-vel átbeszéljük, hogyan lehetne még javítani az ugrásainkon, illetve, hogy a következő hónapban hogyan is lesznek az edzéseim.
  Két hónapom van az érettségiig, lassan elkezdődnek a próbák az utolsó bálunkra, ami egy gimis hagyomány a végzősöknél, valamint nyakamon az Európa Bajnokság is. Minden perc értékes a következő időszakban és nagyon oda kell figyelnem az időbeosztásomra. Szerencsére Mrs. Larsson megengedte, hogy a heti három iskolai tesiórát a suli konditermében töltsem a személyiedzőmmel, hogy ezzel is fittebb legyek.
  Leszerszámozom Magicet, megjutalmazom egy újabb almával, és ráterítem a takaróját, nehogy leizzadva megfázzon. Suli után lehet, visszajövök még lefürdetni.
  Beszaladok az öltözőbe. A kinti hűvös idő ellenére megizzasztott az edzés, így lekapkodom a ruháimat és beállok az egyik zuhanyzóba. Meleg vízzel és finom tusfürdővel kényeztetem fáradt izmaimat, megmosom és megszárítom a hajamat. Felveszem az utcai ruháimat, majd a tükrökhöz lépve neki fogok a sminkelésnek. Nem viszem túlzásba, hiszen csak iskolába megyek. Fülembe szúrom a két kis kristály fülbevalót, amit edzés előtt kivettem, felcsatolom a karácsonyra kapott órámat, amit apa vett, így biztosan egyedi és méreg drága darab. Utálom, amikor ilyen ajándékokat vesz nekem. A hajamat csak átfésülöm, meghagyom benne a természetes hullámokat. Felveszem a kabátomat és a sálamat, becsukom a szekrényemet, és az autóm felé sietek.
  Fél nyolc van, így alapesetben beérnék az iskolába, ami innen alig huszonöt percre van, de nem számoltam a hétfő reggeli forgalommal, ami a hidakon és a belvárosban fogad.
  Zöld szemeim villogó telefonomra esnek.
  Nem tudok telefonálni, a környezetemben mindenki tudja, hogy nálam csak az üzenetekkel jutnak egyről a kettőre, ezért nem is értem még mindig, hogy Axel miért hivogat. Az együtt töltött három hónapunkban leeshetett volna neki, hogy ez nem éppen célravezető. És különben is, két hete szakítottunk, mert ő megcsalt az évfolyam ribancával, Helenával. Nem fogok semmire sem válaszolni, ami vele kapcsolatos. Feladhatná már.
 Stílusos tíz perces késéssel rohanok a biológia terem felé. Emelt biológiára járok, a tanárunk iszonyat szigorú, nekem végem.
  Kopogok és félve belépek.
  - Nocsak, Ms. Lundgren is megtisztelt minket a jelenlétével. Mi az oka a mai késésének? Ismét nem akart beindulni az autója? - Lehet, hogy nem volt jó ötlet ezt mondani, mikor a múltkor is elkéstem a dugó miatt. Félve bólintok. Nem szeretném, ha a sport miatt bárki is kivételezne velem. - Sajnálatos, hogy egy új autóval ennyi gond van. Üljön le.
  Kifújom a bettartott levegőt és becsúszok a padba Zara mellé. Kék szemeivel dühösen néz Mr. Pyysalora, aki az előbb még engem szidott. Barátnőm mindig is neheztelt azokra, akik így viselkedtek velem. Kicsi korunk óta ő a harciasabb, bárkinek képes leüvölteni a fejét, aki szórakozik velünk, míg én inkább csendes vagyok és lenyelem a sérelmeket.
  - Hogy hagyhatod, hogy megalázzon? - mutogatja az ujjaival. Gyakran használunk egymás közt jelbeszédet, ami könnyíti számonra a kommunikációt.
  - Nem nagy dolog. Tényleg - mutogatom vissza.
 Az óra további része zökkenőmentesen zajlik. Anatómiát tanultunk, amivel nekem szerencsére soha nem volt gondom. Az edzéseken már rég megtanították, hogy melyik izom hol van vagy, hogy a szalagok hol tapadnak, így számomra az emberi csontok és izmok tanulása gyerekjáték. Bár a tanárunk minden kérdésére tudom a választ, inkább meghúzom magam és hagyok másokat kibontakozni, miközben csendesen jegyzetelek Mr. Pyysalo szájáról olvasva.
  Hálaimát rebegek, mikor az osztálytársaim pakolása jelzi számomra is, hogy szólt a csengő. Zarával együtt indulok a második emeletre, ahol a portugálórát tartják. Az iskola előnye a mondernsége mellett, hogy olyan nyelvet választhatunk, amilyet csak akarunk. Mivel Zarával már a nyolcadik osztály végén letettük az angol nyelvvizsgát, hála kéttannyelvű iskolánknak, itt a portugált és a franciát választottuk. Előbbit barátnőm választotta ott élő rokonai miatt, míg utóbbit a német helyett vettük fel. Nekem mindegy volt, mit tanulunk, így ráhagytam a döntést.
  A gimnázium négyszázhatvan diákja egyszerre indul meg a következő órájának tanterme felé, ami egy kissebb káoszhoz vezet, de négy év alatt megszokhatóvá vált. Útközben köszönünk pár évfolyamtársunknak, alsóbb éves lányoknak, akiket ismerünk, illetve minden második fiúnak, aki szembe jön velünk. Mióta ide járunk, regeteg srác lohol körülöttünk, bár egyikünk sem érti, miért. Zara gyönyörű, és ezt elég sokáig ki is használta, főként ha egy új kiszemeltje lett. Nálam is sokan próbálkoztak, de barátnőmmel ellentétben én elég zárkózott tudok lenni, így sokkal kevesebb tapasztalatom van, mint neki.
  Rólam mindenki vagy azt hiszi, hogy tökéletes vagyok, vagy sajnál. Sajnálnak, mert siket vagyok. De még így is hibátlannak tartanak, mert a szüleim a maximumot várják tőlem, egy hajszálnyival sem kevesebbet. Tökéletes megjelenés, tökéletes barátok, kitűnő tanulmányi eredmények és profi sport. Nem szeretek csalódást okozni senkinek, főleg nem azoknak az embereknek, akiknek azt köszönhetem, hogy a világon vagyok, így minden tőlem telhetőt megteszek, hogy megüssem a mércét.
 Már a lépcsőn elkezdek kortyolgatni egy joghurtot, a terembe érve pedig már az egyik szendvicsemet eszem miközben barátnőm beszámolóját hallgattam a tegnapi randijukról az új barátjával. Milan, az egyik évfolyamtársunk, félig brazil félig svéd, Zarát pedig teljesen levette a lábáról, pedig alig két hónapja vannak együtt. Ők ketten olyanok, mint a Jin és a Jang. Milan nyugott és kiegyensúlyozott, ami jó hatással van Zara indulatosságára. Sokkal nyugodtabb, mióta együtt vannak. Örülök a boldogságának.
  - Miért van az, hogy akárhányszor megtalállak titeket, te mindig eszel? - kérdezi nevetve az időközben befutó barna hajú srác. Karjait Zara köré fonja, aki készséggel simul hozzá.
 - Mert mindig akkor találkozunk, mikor reggeli edzésem volt előtte - válaszolom bízva abban, hogy elég artikuláltan és megfelelő hangerővel beszélek.
  - Tényleg, milyen volt az edzés? - Zara mindig megkérdezi ezt. Elmondása szerint azért, mert szeret boldognak látni, mikor szóba kerül Magic vagy a díjugratás, akkor pedig az vagyok. Ez a téma tényleg mindig felvillanyoz, így most is csillogó szemekkel mesélem a legújabb sikerélményeimet, amiket a lány mosolyogva hallgat. Egyszerre beszélek és mutogatok, így Zara és Milan is megértenek. A legjobb barátnőm volt mindig is az egyetlen olyan ember, aki valójában támogatott. Illetve, ő és a családja. Az én szüleim szerint ez csak egy hóbort, amit idővel kinövök majd.
  Becsöngetnek, a tanárnő pedig sietve esik be az ajtón. Ms. Lalli mindig kicsit szétszórt, de az egyik legjobb tanárunk. Remekül megtanította nekünk ezt a nyelvet az utóbbi kicsit több, mint három és fél évben, az óráinak pedig mindig jó hangulata van. Milan és Zara is az ő óráján kerültek véletlenül párba, aminek eredménye egy bimbózó szerelem lett.
  Az óra közepén kinyílik az ajtó, Mrs. Larsson lép be rajta, mögötte egy ismeretlen férfival, akiről süt, hogy nem svéd és itt léte minden pillanatát utálja. Mellettem Zara a tenyerére támasztja az állát, miközben azt mutogatja felém szabad kezével, hogy ő az. A teremben ülő összes lány csorgatni kezdi a nyálát, mindenkit az érdekel, ki lehet a vonzó idegen.
  Miközben az ajtóban áll, van időm végignézni rajta. Fekete bakancsai és fekete bőrkabátja megfelelnek az időjárás követelményeinek. Egyszerű fekete farmert visel egy mintás, szürke felsővel. Arcát borosta fedi, sötétbarna haja göndör tincsekben meredezik mindenfelé. Nem kelt igénytelen megjelenést, csak olyannak látszik, mint akit a külseje foglalkoztat a világon a legjobban. Felénk pillant hatalmas barna szemeivel. A mögöttem ülő Milanra néz, elvigyorodik, majd kibújik a kabátjából, ami az őt bámuló lányokból eufórikus élményt vált ki.
  - Szánalmasak - írja a füzete margójára Zara. Egyetértően bólintok. Hiába látszik még ruhán át is, hogy olyan a teste, mint az életre kelt Dávid szobornak, soha nem voltam az ennyire nyílt olvadozás híve.
  Mrs. Larsson odasúg valamit a fiúnak és kilép az ajtón.
  - Mr. Rodriguez, megtenné, hogy bemutatkozik az osztálytársainak? - kérdezi svédül Ms. Lalli. Látja az ellenkezést, így pontosít. - Nem választható a döntés. Mondjon pár szót magáról és utána leülhet. Meséljen a családjáról, a barátairól, a hobbijáról. Bármiről.
  - Marlon Rodriguez vagyok - kezdi tökéletes portugállal. A száját úgy formálja, ahogy Zara rokonai szokták, nem úgy, mint mondjuk Ms. Lalli, aki iskolában tanulta a nyelvet. Az osztály többi részével együtt nekem is elkerekednek a szemeim. Esküszöm, szinte hallom a fejemben a hangja mély tónusait. Általában csak elképzelem az emberek hangját, de most ez sokkal valósabbnak tűnik. Összevonom a szemöldökömet és a fejemet félredöntve figyelem tovább. - A családomról nincs mit mondanom, seggfej barátaim vannak, a hobbim pedig az, hogy börtönben ülve várjam apám ügyvédeit - angyalian mosolyog a megszeppent tanárnőre.
  - Ez most komoly? - mutogatom barátnőmnek.
  - Sajnos igen.
  Marlon meg sem várja, míg a többiek felocsudnak, levágja magát Milan mellé, közvetlenül mögém. Megcsap az illata, ami leginkább a tengerpartra és a napsütésre emlékeztet.
 Az óra folyik tovább, a tanárnő magyaráz, mi pedig próbáljuk követni. Párszor rászól Milanra és Marlonra, hogy kevésbe feltűnően unatkozzanak. Ha brazil lennék, nekem se okozna gondot a saját anyanyelvem tanulása valószínűleg.
  Kicsöngetéskor Marlon az első, aki kirohan a teremből, őt pedig minimum hat lány követi. Elismerem, hogy ezzel a szakadt kinézettel olyan, mint egy gengszternek öltöztetett Calvin Klein modell, de ettől még nem kéne csaholó kiskutya módjára követnie mindenkinek. Ő maga mondta, hogy szereti az illegális dolgokat. Ez pedig nem túl vonzó.
 Az egész nap a megszokott kerékvágásban telik el. A hatodik óra után az ebédlőben találkozom Zarával. Az utóbbi két órát emelt kémián szenvedtem végig, ő pedig emelt matekon. Drága barátnőm ugyanis annyira elvetemült, hogy környezetvédelmi mérnöknek szeretne tanulni, ehhez pedig elengedhetetlen a biosz mellé. Én a haladó csoportban vagyok, de minden egyes feladattal meg kell küzdenem. Sajnos nem vagyok a számok embere.
 - Tele van az agyam a nevezéktannal, ha még egy órát kellett volna bent maradnom, meghalok - panaszolom evés közben. A legtöbben az iskolában készített ételt eszik, ami elmondásuk alapján finom, nekem azonban tiltott. Muszáj a dietetikus által előírt kalória és tápanyag mennyiséget bevinnem a szervezetemben. Gyakorlatilag több kalóriát tartalmaz az étrendem, mint egy felnőtt férfié. - Ha egyszer abbahagyom a sportot, el fogok hízni.
 - Freja, te soha nem fogsz elhízni, egyrészt. Másrészt meg, ha abbahagyod, akkor eldobhatod az étrendedet és nem fogsz olyan sokat enni - nyugtat meg Zara. - Van edzésed ma délután?
  - Nincs. Hétfőn csak reggel van, de lehet kimegyek kicsit este Magichez. Miért?
  - Kéne egy kis segítség az egyik tételben. Ha beleszakadok se értem a sejttant - siránkozik.
  - Akkor suli után kimegyek a lovardába, este meg átmegyek. A szüleim elutaztak és csak holnapután jönnek haza, nem kell elszámolnom nekik az időmmel.
 - Jó, gyere át vacsira. Anyáék úgyis hiányolnak már. - Az Alsvik család olyan nekem, mintha a sajátom lenne. Lucy és Mark mindig is saját lányukként tekintettek rám, hozzájuk bármikor mehettem. Millió olyan alkalom volt, hogy összevesztem a szüleimmel, elrohantam ottronról, végül náluk kötöttem ki. Mindig megvígasztaltak, a mai napig van hozzám egy kedves szavuk még akkor is, mikor az éppen rájuk bízott nevelt gyerekek miatt kell bíróságra járniuk vagy éppen valami gondjuk van. Esküdni mernék rá, hogy több versenyemre jöttek el, mint a saját szüleim.
  Milan gondterhelt arccal zuhan le mellénk. - Mi a baj? - Simítja az vállára a kezét Zara.
 - Az unokabátyám alig öt órája van itt, de máris Larsson irodájában van. - Szájáról olvasom a szavakat. Értetlenül nézek rá, mire magyarázni kezdi és azonnal megvilágosodok. - Apa és Marlon anyja testvérek. Anya a karneválon ismerte meg apát Rióban.
  - Mit csinált? - Látom barátnőmön, hogy egyre mérgesebb.
  - Cigi - kezdi magyarázni a helyzetet a fiú. Barna szemeiből gondterheltség árad. Zara a hátam mögé néz, jégkék szemeiben ellenséges villanást fedezek fel.
  - Ne nézz hátra! - utasít. - Itt az álompár - ahogy megformálja a szavakat a szájával, csöpög belőlük a gúny. Helenát a gimi első napjától kezdve utálja, mert kigúnyolta a fogyatékosságomat. Minden ilyen eset rosszul esik, de megtanultam mosolyogva elmenni az ilyen megjegyzések mellett, még akkor is, ha belül zokogok miattuk. Velem ellentétben azonban Zara nem tűri, ha gúnyolódnak rajtam. Úgy védelmez, mint egy anyatigris a kölykeit.
  Köhögve próbálom lenyelni a számban lévő utolsó falatot.
 Axel nem az első barátom volt, mégis mindenki úgy gondolja, mi voltunk a tökéletes álompár. A szüleim imádták, a suliban minden lány arról álmodott, hogy olyan barátja legyen, mint ő. Tény, hogy szőke hajával, kék szemeivel és izmos testével ő maga a kisgyerekek álomvilágában élő szőke herceg, de belülről nem ilyen. Ha ő lett volna a hercegem, nem csalt volna meg.
  - Állandóan hivogat - mondom ki.
 - Megölöm - Zara a fogai között szűri a szavakat, Milan a kezére kulcsolja a saját és igyekszik lenyugtatni. - Vagy inkább a seggfej unokabátyád teszi meg helyettem - csillannak fel a szemei.
  Ismét köhögésbe kezdek, ezúttal a vizet nyelem félre. Megfordulok a székemen és látom, ahogy az új diákunk és Axel vészesen közel állnak egymáshoz. Axel mond valamit, mire Marlon ijesztő mosollyal súg a fülébe. Exbarátom annyira leblokkol, hogy észre sem veszi, mikor a kezében lévő tálcát alulról megütik, minek következményeként az összes étel márkás ingére borul. Nem bírom ki nevetés nélkül, ahogy mások sem, akik látták a jelenetet. A brazil srác elmosolyodik, mint valami pszichopata, majd kezeit a zsebébe süllyesztve indul el a folyosón a tantermek felé.
 - Marlon Rodriguez! Azzonal jöjjön az irodámba! Ismét! - A hangosbemondóban elhagngzott szavakat Zara mutogatja el, hogy számomra is érthetővé váljanak. Van egy olyan érzésem, hogy nem ez lesz itt a legdurvább húzása Milan unokatesójának.

5 megjegyzés:

  1. Drága Gabby!

    Bár a fejezetet már akkor elolvastam, mikor felkerült, kommentelni net- és időhiány miatt csak most jutottam el. És akárcsak az IBYL-nál, itt is igyekszem majd szépen kifejtve előadni magam, ha nem bánod. :D
    A Maps trilógiát már azóta nagyon vártam, hogy először beszéltél róla és kértél, hogy csináljak hozzá trailert, így marha izgatott voltam, mikor a gyakorlatomról hazaesve megláttam, hogy felkerült az első fejezet a Prisonre. Habár nem igazán tudtam, mire is számítsak így elsőre, talán pont emiatt izgultam még jobban.
    Először is teljesen egyetértek azzal, hogy nincs prológus, mert bár sok kritikázó oldalon felróják az embernek, ha rögtön az első fejezettel kezd, már első olvasásra leszögezhettem, hogy ehhez a történethez nem is illene. Nagyon tetszett, ahogy az elején apránként adagolva bemutattad Freját és a tökéletességét. Ő egész életét a "gazdagok és szépek világában" töltötte, ezt pedig hihetetlen természetességgel adtad át a reggeli/napi rutinja segítségével. Igazán szimpatikus volt benne az, hogy bár elfogadta ezt a helyzetet, azért nem értett vele 100%-ig egyet.
    Nem hinném, hogy túlságosan is meglepődnél, hogy a fejezetben a lovaglóedzés volt a kedvencem. Bár apum, meg hát magam miatt is tisztában voltam már a díjugratás, meg úgy a lovaglás alap dolgaival, laikusoknak nagyon jól bemutattad a legapróbb részletekig. Élmény volt olvasni Freja és Magic gyakorlását és az ugratást is, kettejük kapcsolata pedig igazán megható és gyönyörű. (Régebben gyógyítottak nálunk egy lovat, akivel hasonlóan voltunk, de bizonyos okok miatt végül el kellett adni. :/) Már most biztos vagyok benne, hogy nagyon fogom várni a közös jeleneteiket, mert imádom a történetekben az ember-állat kötelék kidomborítását. :)
    Az emelt biológián lévő anatómia említésén akaratlanul is felnevettem és fel is hördültem. :D Annyit azért hozzátennék, hogy bár biztosan megtanítottak neki alap dolgokat edzéseken, azért az anat nem ennyiből áll, ráadásul ember és állat, sőt állat és állat között is hatalmas különbségek vannak. Nem a semmiért mumusa annyi diáknak és húzótárgy az iskolákban.
    Nagyon tetszett a miénktől eltérő iskolarendszer bemutatása is, valamint a további mellékszereplők felvezetése is. Zara karaktere nagyon megfogott, ellentéte Frejának a hevességével, mégis remekül kiegészítik egymást, akárcsak Milannal. Zarában érezni a törődést a barátnője iránt, látszik, milyen őszinte és természetes a kapcsolat közöttük. Marlon pedig... ó! Imádom a könyves rossz fiúkat, ő pedig már most megtestesítette azt, amit szeretek bennük. Eszméletlenül várom, hogyan bontakozik majd ki a dolog közte és Freja között, és hogy jobban megismerjük a srácot. ^^

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Viszont ha nem bánod, tennék néhány észrevételt. :) Először is volt egy helyesírási hiba, ami többször is előfordult a fejezetben, ez pedig a helység-helyiség keverése. Helység egy településtípust jelöl, mint amilyen a város vagy a falu, míg a helyiség szinonimája a teremnek/szobának. A másik, amivel picit bajban voltam, az Freja siketsége. Nekem nincsenek ilyen ismerőseim, így csak annyit tudok a témáról, amennyit olvastam róla és filmekben láttam. Az biztos, hogy ezt írásban nehezebb megjeleníteni, mint filmben, ahol látod, mi történik, de a fejezet olvasása közben néha az volt az érzésem, hogy főszereplőnk hallásával nincsen semmi gond. Ezt alátámasztotta, hogy párszor ő is hallotta a dolgokat. Bár a siketek tudnak beszélni, nem nagyon hallottam olyat, hogy csak így kommunikáltak volna a környezetükkel, mert sokszor előfordul, hogy a nyelvi kifejezésük nagyon nehezen érthető, ezért olyan elterjedt a jelnyelv. És mivel ez Freja tökéletlensége a tökéletességben, én jobban kidomborítanám, hiszen bár pl. Zarának természetes a vele való kommunikáció, másokkal akadályba ütközhet. Persze, ha saját tapasztalatból építkezel, vedd úgy, hogy nem szóltam, csak laikusként ez szemet szúrt. Remélem, nem bántottalak meg! :)
      Összességében viszont nagyon tetszett az első fejezet, nagyszerű bevezetése volt a történetnek, kíváncsian várom a folytatást és azt, hogy mit hozol ki belőle! :)
      További kellemes, napsütéses nyarat! :) ♥

      Puszillak,
      Riri

      (U.i.: Mondtam én, hogy szómenésem lesz. :D)

      Törlés
    2. Drága Riri!
      Ne viccelj, dehogy bánom! :D És ne aggódj amiatt, hogy később írtál, az a lényeg, hogy egyáltalán megtetted.
      Nagyon jó azt hallani, hogy ennyire vártad és ilyen izgatott voltál miatt! Megmondom őszintén, engem is nagyon érdekel, hogy milyen fogadtatásban fog részesülni a Prison, hiszen nem a megszokott témakört feszegeti.
      Az elején, mikor még csak tervezgettem, nagyon sokat gondolkoztam ezen a kérdésen. Először arra gondoltam, írok egy rövid valamit E/3-ban, de ahogy egyre többet agyaltam rajta rájöttem, hogy nem fog menni, mert ehhez egyszerűen nem tudok semmit olyat kitalálni, ami frappáns lenne. Úgy vagyok vele, ha ezért valaki megkövez, hát tegye, de nekem nem ment akkor sem.
      Freja világa nagyon sok dologban tökéletes, másokban azonban ugyanolyan tökéletlen, mint bárki másé. Ez a későbbiekben fog majd jobban meglátszani.;)
      A lovaglós részt pedig imádtam írni és nagyon boldog vagyok, hogy ennyire tetszett. Mivel én magam is azóta lovagolok, hogy az eszemet tudom, igyekeztem nem durván belemenni egyes részletekbe, de mégis élvezhetően és érthetően átadni, ami nagyon remélem, hogy sikerült mások számára is. Erről a lóról pedig azt hiszem, meséltél már.:) Freja és Magic kapcsolata pedig abszolút saját élményeken alapul, ahogy maga Magic is egy létező lóról lett formálva, aki az én életem szerelme.:)
      Sejtettem, hogy neked ez egy kritikus pont lesz.:D Ez a rész itt egy kis magyarázatra szorul, hiszen skandináviában nagyon más az iskolarendszer. Volt lehetőségem ezt megtapasztalni és az az igazság, hogy ami náluk emelt biosz, az nálunk maximum egy erősebb középszint. (Az egyetemi pedig nyilván sokkal komolyabb.) Az ilyen szintű bioszon az anatómiát meg én is végiguntam a suliban - de még Finnországban is, mikor oda vittek be -, mert tényleg annyira alap dolgokat tanítanak csak meg, amit addigra már belémvertek edzésen. Az egyetemes pedig tényleg nagyon más és sokkal nehezebb, ezt egy percig sem vitatom, de nagyon más a két szint.
      Zara viszonylag sokat fog szerepelni, ahogy Milan is, így örülök, hogy eddig mondhatni kedveled őket.:)
      Marlon pedig... Nos, ő Marlon!:D Minden lány szereti a rossz fiúkat, de a rossz fiúkban is mindig van némi jóság, csak meg kell találni. A következő fejezetbrn garantálom, hogy nem lesz hiány a brazil srácból!;) Remélem sikerül majd elnyernem a tetszésedet/tetszéseteket vele és a történet folytatásával kapcsolatban is!
      Dehogy bánom, sőt! Így legalább valaki megmondja, miben kéne javítanom, ami talán még a pozitív visszajelzésnél is fontosabb!:) Igen, ezzel a két kifejezéssel állandóan harcban állok és soha nem tudom, melyik a helyes, pedig már vagy milliószor próbáltam a fejembe vésni. Mindenképp visszaolvasom újra a fejezetet és kijavítom benne, köszönöm, hogy szóltál!:) Freja siketsége pedig egyelőre számomra is egy hatalmas kihívás, mert szerintem ezt írásban elég nehéz megjeleníteni. A lány most egy számára komfortos, természetes közegben/társaságban volt, így szerintem ez máshogy jelenik meg, mintha mondjuk egy teljesen új helyen lenne, hiszen itt az emberek is úgy viszonyulnak hozzá, hogy ő nem hall. Van egy siket iskolatársam és az erőteljes hangokat ő például nagyon nagyon enyhén, de szokta hallani. Nem érti, csak egy ilyen zúgás szerű dolgot hall, a beszéde pedig teljesen tiszta, mert mi nem tudjuk használni a jelnyelvet, így máshogy nem tud velünk kommunikálni. Nem azt mondom, hogy hibátlanul jelenítettem meg, ne értsd félre, nagyon örülök, hogy felhívtad erre a figyelmemet és próbálok majd jobban összpontosítani erre. És nem, te soha nem bántasz meg.:)
      Nagyon nagyon örülök, hogy ezeket a dolgokat figyelembevéve is tetszett a fejezet! Igyekszem a folytatással, és remélem, nem fogok csalódást okozni!
      Köszönöm szépen, hogy írtál nekem, a tanácsaidat mindenképp megfogadom, hiszen jó szándékkal írtad őket!:)
      Neked is, és pihenj rá a második évedre!:) ♥

      Millió puszi,
      Gabby

      U.i.: Drágám, az sose baj, tudod te is! :D

      Törlés
  2. Drága Csodálatos Kedves Tehetséges Gabby!
    Hát ezen a blogodon új olvasó vagyok, de mivel a másik blogodra nem igazán, sőt egyáltalán, nem szoktam írni, ezért ezen a rossz szokáson most változtatok.
    Hát hű... Nekem végigolvasva ezt a fejezetet az első gondolatom az volt, hogy vajon ez a tipikus: a suliba jött egy új srác, aki nem mellesleg nagyon rossz fiú én meg rögtön beleszeretek és boldogan élünk amíg meg nem... történet lesz e? De aztán egy másik gondolat ezt cáfolta, miszerint ez sokkal jobban meg van írva és van hozzáadva még valami plusz, ami az ilyen témájú blogoknál nincs. Az pedig a szereplők egyedisége.
    Rólam tudniillik, hogy hatalmas lóbolond voltam és vagyok is, tehát el sem tudod képzelni mennyire örültem, mikor részletesen elkezdted ott a lovardánál ecsetelni, hogy miért Magic-et választotta, magának az edzésnek a mozzanatait. Ráadásul ebben az egészben az a szép, hogy ezt mind tapasztalat alapján írtad le, nem pedig kreáltad.
    Na szóval egyszerűen imádtam! <3
    ( pillants a rendszeres olvasók modulra )
    Na haladjunk tovább a következőre! :)
    Puszi
    Bells B.

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Drága Bells!
      Nagyon örülök, hogy írsz nekem! ^^
      Igen, az elején valóban kicsit tömegnek tűnhet, de igyekeztem picit variálni azért vele.:) Nagyon jó azt olvasni, hogy egyedinek tartod a szereplőimet! ^^
      Igen, én is imádom a lovakat, főként mivel én magam is mióta az eszemet tudom lovagolok. Magicet pedig életem szerelme, az én Mátrixom ihlette, akit anno lovagoltam.:)
      Imádlak, köszönöm a feliratkozást, a véleményeket és örülök, hogy ez is tetszik az IBYL után.:)

      Puszillak,
      Gabby

      Törlés