2015. október 28.

3. Fejezet - SOS

Gyönyörű estét, Drágáim!
Végre, végre, végre sikerült visszatérnem ide is! Tudom, hogy lassan három hónapja nem hoztam nektek friss részt, kérlek nézzétek el nekem, az egyetlen normális mentségem annyi, hogy ez az évem már a felvételibe számít, és valahogy össze kell kaparnom azt a négyszázhatvan pontot, illetve nyelvvizsgázok is a hétvégén. Szombaton és hétfőn szidjatok kicsit délelőtt!:)
Nagyon köszönöm az előzőekhez írt kommentjeiteket, és a díjakat is! Rávilágítottatok arra a problémára, hogy Freja fogyatékossága csak lóg a levegőben és nem érződik eléggé. Igyekeztem változtatni ezen, hiszen a kritikáitok abszolút jogosak voltak. Remélem itt már egy kicsit jobban sikerült kidomborítanom ezt a dolgot!
Illetve nagyon nagyon köszönöm a feliratkozásokat és, hogy már lassan huszonöten követitek a történetet, sokat jelent nekem! ♥
Hogy telik a szünetetek, és milyen a suli? Meséljetek, kivel mi van.^^
Ne feledjétek, a legapróbb véleményre is kíváncsi vagyok!:)

Jó olvasást,
Gabby



Freja Lundgren

Táncóra.
Egy biztos módszer arra, hogy a lehető legtöbbet szenvedjek. Nem arról van szó, hogy nem szeretek táncolni vagy nem tudok, még csak nem is arról, hogy nekem sokkal több energia elsajátítani a koreográfiát, mint a többieknek a hallásom hiányát tekintve. Ha a partnerem jó lenne, ezzel nem lenne gond. Vagy ha nem is jó, de legalább kicsit koordináltabb mozgású. Axel azonban nem egészen ilyen, így komoly gondjaink vannak a salsával nagyjából mindig. Sylvia segít, de még így sem megy. Egyszerűen képtelenek vagyunk a harmóniára.
 Két hétnyi szenvedés után koreográfusunk feladja. Axel kikészíti, bosszúsan trappol a padon nagyon is jól mulató Marlonhoz, erősen gesztikulálva magyaráz neki, ő azonban csak nevet rá, nem is foglalkozik vele.
  A dal újra indul, partnerem már harmadszor tapos a lábamra, amit csendben tűrök. Nem figyel, a fejét állandóan elfordítja, beszél is valamit, azonban nem tudok még erre is összpontosítani. Már rájöttem, hogy felesleges energiapazarlás Axel minden szavára odafigyelni.
  Fordulunk egyet, a szőke srác hirtelen elenged, aminek következményeként túlfordulok és a mellettünk lévő Zarának és Milannak ütközök. Meglepetten nézünk össze barátnőmmel, aki Axel felé fordít, exbarátom ugyanis éppen új osztálytársunkkal folytat nem túl baráti eszmecserét valamiről. Nem értem őket, így kérdőn fordulok Zara felé, aki már mutogatja is nekem a történéseket.
  Zara még ötévesen tanulta meg a jelnyelvet, velem együtt. Akkor még csak jó mókának tartottuk, hogy együtt tanulhatunk meg valami újat, mostanra azonban már lételemmé vált. Barátnőm gyakorlatilag egy szinkrontolmács számomra. Csak rá kellett néznem és már bele is kezdett a jelelésbe - pont úgy, mint most.
  Axel beszól Marlonnak, hogy ne nevessen a padon ülve, hiszen ő se tudná jobban csinálni. Szándékosan és durván provokálja, a brazil viszont nem veszi túl komolyan egészen addig, amíg el nem hangzik egy olyan mondat, miszerint neki a vérében kéne legyen a salsa, mégse táncol, és nem is igazi brazil. Barna szemöldöke felemelkedik, szemeiben kihívás csillog. Már bújik is ki fekete bőrkabátjából. Mindössze egy egyszerű fehér pólót visel alatta, karjain tetoválások kígyóznak, izmai megfeszülnek miközben Sylviahoz sétál és a fülébe súg valamit. A nő bekapcsolja a hangfalat, máris Marlonnal szemben áll.
  Táncolni kezdenek. Egy darabig a nagykönyvben megírt tartással és lépésekkel, de elég hamar váltanak. Mindkettejüknek a vérében van a tánc, látszik, hogy élvezik. A teremben vibrál a levegő, ahogy csipőiket és mellkasukat összepréselve mozognak. Marlon tisztelettel érinti meg a koregográfusunkat, ragyogtatja a nőt, mindeközben végig az arcát nézi. Egy percre sem fordulnak el egymástól. Olyan kézzelfoghatóvá válik az egésznek a mondanivalója, mint még soha. Nem csak a szexról szól. Arról is, egy szóval sem mondom, hogy nem, de a vonzalom mellett fontos az egymásra való kölcsönös odafigyelés, a másik megértése.
  Axel kikerekedett szemekkel figyelni őket, arcán bosszús kifejezés ül. Megszokta, hogy mindenben ő a legjobb. Egyke gyerek lévén ez nem is olyan nehéz számára. A szülei szeme fénye volt mindig is, a jegyei kitűnőek, a focicsapat kapitánya, és akármennyire is utálom most, amiért megcsalt, el kell ismernem, hogy még mindig lélegzetelállítóan néz ki. Hamvas bőréhez szinte fehér haj társul és olyan ragyogó, kék szemek, amelyek szinte olyanok, mint egy fehérarany gyűrű kék ékköve. Magas és izmos, mindig is szeretett világos ruhákat viselni, amikkel kihangsúlyozta szőke haját és még szembetűnőbbé tette a szemeit. Mikor összejöttünk, a szüleink egyből az esküvőnket és a közös jövőnket kezdték el tervezgetni. Ezért is van folytonos összetűzésem anyával a szakítást illetően.
  A dal végetér, Marlon elengedi Sylviat, majd a szőke fiúra néz és gúnyasan nevet az arckifejezésén. Axel puffogva tér vissza hozzám. Marlon és Sylvia beszélgetni kezdenek, nagyon szeretném megérteni, miről van szó, de olyan szinten hadarnak, hogy esélytelen bármit is leolvasnom a szájukról. Zara kérdőn néz rám, de csak legyintek, így nem vesződik a tolmácsolással.
  Az osztálytársaim kirohannak a teremből, ami a csengőszót jelenti. Kifelé menet Sylvia megállít, hogy beszélhessünk.
 - Valamit rosszul csináltam? - kérdezem. A koreográfus tud a fogyatékosságomról, így jobban odafigyel rám és többet is segít, mint a többieknek. Talán ez egy bizonyos szintű kivételezés, de nélküle nem tudnám elsajátítani a lépéseket.
  - Dehogyis, sőt szépen fejlődsz - mondja artikuláltan. Ez az apró gesztusa figyelmességről árulkodik. Elmosolyodom a dicséretén. - Viszont Axel nem a legjobb partner. Főleg nem számodra. Mármint nem úgy értettem, csak nincs érzéke ehhez és így neked is megnehezíti a táncot - kezd hadonászva magyarázni, mikor rájön, hogy félreérthetően fogalmazott.
  - Lehet, de ő a partnerem, szóval muszáj megküzdenem a feladattal, nem igaz?
 - Igazából - megragadja a mellettünk elsétáló Marlon karját. - arra gondoltam, hogy ti ketten nagyon jó páros lehetnétek.
  Értetlenül nézek rá, az előbbi megjegyzése miatt kicsit zavarban vagyok, egyik lábamról a másikra állok. A brazil srác sem érti, miről van szó, így azonnal rá is kérdez, a szavai nyomán pedig ismét mély visszhang zeng a füleimben.
  - Hogy érted ez?
  - Szeretném, ha együtt táncolnátok. Az egyik srác az évfolyamotokon eltörte a lábát, Axel beállhatna az ő helyére. - Karamella színű szemei megtelnek lelkesedéssel, hol rám, hol Marlonra tekintget. - Te úgyis tudod a lépéseket, segíthetnél Frejanak.
  - Nem vagyok segítőkész kedvemben és nem fogok itt majomkodni a sok fehér gyerekkel - mondja idegesen Marlon.
  - Erre semmi szükség, Sylvia - kezdek bele én is. Ha anyám megtudja, hogy nem az ország jövőbeli elnöke a partnerem, nekem végem! Azt is alig mertem elmondani neki, hogy szakítottunk, nem még ezt! Nem, ez nem lehet...
  - Nem lehetőségként ajánlottam fel - megszorítja Marlon jobb alkarját, mintha csak valami titkos jelzés volna és a fülébe súg valamit. Előttem nem igazán van szükség a suttogásra, de nem szólok miatta. A fiú elrántja a karját, idegesen túr a hajába, megfeszült álkapoccsal néz maga elé, mielőtt barna szemei rám, majd a koreográfusunkra villannak.
 - Hétfőtől velem táncolsz a szőke köcsög helyett. - Sylviahoz fordul és portugálul kezd kiabálni valamit. Nagyon gyorsan beszél, ha akarnám se érteném meg, így inkább a boldog tudatlanság állapotát választom és magyarákodásba kezdek.
  - Sylvia, én tényleg nem érzem ezt szükségesnek...
 - Freja, neked is jobb lesz így. Bízz bennem! - Vállaimra teszi a kezeit, keresi a tekintetemet.
  - Én bízom benned, de... - idegesen a hajamba túrok, kezei lehullanak a vállaimról. - a családom... te ezt nem érted. Nekem egyszerűen csak muszáj Axellel táncolnom - kétségbeesetten próbálom megértetni vele, bár csak remélni tudom, hogy a hangom is ezt tükrözi.
 - Ha bárkinek gondja lenne, csak küldd hozzám - mosolyog magabiztosan. - Koreográfusként vétójogom van, majd én beszélek a szüleiddel, ha kell. - Ezzel kilibben a teremből, engem is indulásra késztezve.
  A folyosón megállok Zara mellett, aki éppen a szekrényénél pakolászik. Rám néz, látom a szemein, hogy kérdezni akar valamit, előbb azonban gyorsan befejezi a pakolást, hogy szabadok legyenek a kezei.
  - Miért tartott bent Sylvia? - jeleli.
  - Elintézte, hogy ne Axelel táncoljak.
 - Komolyan? Végre másnak is feltünt, hogy az az ember egy bánat! - Örömittas arckifejezésén felnevetek.
  - Úgy gondolta, a mozgáskoordinációs hiányosságai miatt nehezíti az én tanulásomat is.
 - És ez így is van! Gondolj bele, milyen lehet az ágyban, ha ennyire nem tud táncolni! - Barátnőm előszeretettel beszél ilyen dolgokról is elég nyíltan és őszintén. Meggyőződése volt, hogy amelyik pasi nem tud táncolni, az nem mozog túl jól az ágyban sem. Mikor ezt az állítását alá kell támasztania, mindig azt hozza fel, hogy az egyik volt barátja, aki nagy nőfaló hírében állt, messze nem volt olyan jó, mint amilyen a híre, és mikor együtt mentek a pali egyik kollégájának az esküvőjére, Zara belilult lábkörme és letaposott lábfeje bizonyította a tánchoz való tehetségének hiányát is.
  - Zara, anya meg fog ölni - páni félelem lett úrrá rajtam koreográfusunk bejelentése alatt, és azóta sem tudtam lenyugodni. A szívem hevesen vert, nehezebben kaptam levegőt.
  Legjobb barátnőmnél jobban senki nem értheti, milyen az anyám.
  - Nem lesz semmi baj, kitalálok valamit, neked ezzel nem kell foglalkoznod. Addig meg ne szólj neki. És nem, ez nem hazugság! - Felnevetek, mert kitalálta a gondolataimat. Mindig tudja, hogyan előzzön meg a alakuló pánikrohamot, ezzel megóvva a nyilvános szétcsúszástól.
  Még győzköd kicsit, majd róla és Milanról kezdünk beszélni. Olyan rajongással csillognak a szemei miközben jelel, mint még soha. Élete legszebb hónapjait éli most, és valami igazán különleges dolgot szeretne a féléves fordulójukra. Megígérem, hogy segítek kitalálni valamit, de haza kell rohannom, mert el fogok késni az esti partyról.
  Legnagyobb szerencsémre még a szüleim előtt érek haza, Martha pedig mint mindig, most se fog elárulni. Amellett, hogy a házvezetőnőnk, kisebb koromban a nevelőnőm is volt. Mindig ő foglalkozott velem, ő nézte át a házifeladataimat, sőt, ha tehette, még a versenyeimre is eljött. A legtöbb olyan családban szocializálódott lánynak, mint én, a szülei megfizetik az ilyen embereket, de a lányok semmibe sem nézik őket. Mintha nem is emberek lennének. Én sose értettem őket, Martha és Zara szülei neveltek fel, evidens, hogy tisztelettel tekintek a házvezetőnkre is.
 Első utam a fürdőszobába vezet, majd a szobámba, ahol Martha segít göndör fürtöket varázsolni hullámos hajamból, majd az egészet kontyba fésüli. Közben én a sminkemet próbálom elkészíteni. Nyolcadikos korom óta így csináljuk - ketten gyorsabb, és anya se tud azzal piszkálni, hogy miattam el fogunk késni.
 Házvezetőnk előhozza az új estélyit, amit anya kedvenc designere készített. Ahogy felveszem, a pezsgőszínű, csillogó anyag úgy passzol rám, mintha mindig is nekem szánták volna. Pántjai a vállamra simulnak, a cipzárt felhúzva tökéletesen öleli körül a derekamat, a szoknya pedig a padlón végződik, gyönyörűen omlik le a csípőmtől a lábfejeimig, melyek ékköves magassarkúba vannak bújtatva. Martha megdicséri az öltözékemet, majd bátorít, hogy keressem meg a szüleimet.
  Nem volt nehéz megtalálni őket - apa a dolgozó szobájában, anya a gardróbjában. Édesanyám magas, vékony alkatú nő, mindig kifogástalanul néz ki. Védőügyvédként dolgozik, így általában kosztümökben lehet látni, azonban a mai esemény tiszteletére egy csodás, sötétkék estélyit ölt magára. Világosbarna fürtjei szoros kontyba vannak fogva a tarkóján - mint mindig. Arca kifogástalan, az idő meg sem látszik rajta. Most felém fordul, ezzel a hibátlan arccal méregeti a megjelenésemet a legapróbb hiba után kutatva. Visszafolytott lélegzettel várom az ítéletét, és megkönnyebbülten fújom ki a bent tartott oxigént, mikor egy ékszeresdobozt nyújt felém. Ez azt jelenti, hogy nem talált említésreméltó hibát.
 Szinte soha nem hordok ékszert, mert zavar az edzésben, így anyára hagyom, hogy válasszon valamit a ruháimhoz, ha megyünk valahova. A Tiffany doboz most jóval nagyobb, mint lenni szokott, ami meglep, de amint kinyitom, megértem, miért. A puha bársonyon most nem csak egy karkötő és egy pár fülbevaló fekszik gyémánt kirakással, hanem egy hatalmas nyaklánc is, benne ezer meg ezer kővel. Felnézek anyám csak bólint.
  - Jönnek Segerstedték és Damliék.
  A két család, akikkel mindenáron versenyeznek. Remek este lesz, már most látom.
 Martha felé fordulok, aki félve simít végig a csillogó kiegészítőkön, majd felteszi a nyakláncot és a karkötőt. A pufók, negyvenes éveiben járó hölgy olyan alázattal végzi a munkáját, mint senki más. Még anyám kirohanásait is tudja kezelni.
  A nappaliba megyek, apa már lent vár. Fekete öltönyt visel fehér inggel és ugyanolyan sötétkék nyakkendővel, mint amilyen anya ruhája. Mosolyogva lépkedek hozzá, vele mindigis jobban kijöttem, mint másik szülőmmel. Ahogy felnézek rá, a vonásaiban a sajátjaimat látom, szemei ugyanolyan zöldek, mint az enyéim. Ősz haján nem látszik ugyan, de szőke fürtjeimet is neki köszönhetem.
  Amíg anyát várjuk, váltunk pár szót az iskoláról, az edzésekről, apa cégének ügyeiről. Édesapám egy informatikai nagyvállalat vezérigazgatója, így mondhatni az arisztokráciához tartozunk általa. Minden fontos rendezvényen részt kell vennünk, mindenhol képviselnünk kell a családot. A cége gyakran jótékonykodik, rengeteget segít hátrányos helyzetű gyerekeken. Tizenhatéves koromban egy ilyen akció kereteiben töltöttem egy hónapot Fekete Afrikában, ahol segítettem a gyerekeket olvasni és számolni tanítani. Rengeteg ruhát és játékot vittünk nekik apuval, a végére pedig még a saját ruháinkat is otthagytuk nekik. Szívszorító volt ezeknek a gyerekeknek és a szüleiknek a sorsa. Anya persze tombolt, mikor megtudta, hogy mindent nekik adtunk, amit elvittünk, de apa valahogy lenyugtatta. Azóta nem járunk ilyen utakra, hiszen senkinek nem hiányzik az ilyen szintű cirkusz.
  Anya belibben a nappaliba, Martha pedig jelezi, hogy megérkezett értünk az autó, így kabátjainkat felvéve már indulunk is. A ház előtt apa fekete limuzinja áll, a sofőr, Arthur pedig már nyitja is nekünk az ajtót. A kocsiban kellemes meleg fogad, így nem fázunk a viszonylag lenge estélyikben. A szüleim beszélgetnek, de nem vesződök a szájról olvasással, valószínűleg úgyis üzletról van szó. A kényelmes bőrülésbe süppedve figyelelem a mellettünk elhaladó város képét. Ha elvonatkoztatunk a ténytől, hogy az év hét hónapjában mindent hó és jég borít, a többi ötben pedig az esőbe lehet belefulladni, Stockholm csodás hely. Megvan a maga hangulata, a szigetek összessége alkotta városnak. Az óvárosi rész a kedvencem, Zarával kis korunk óta oda járunk forrócsokizni, haki akarunk szakadni a nyüzsgésből - ez a mi kis hagyományaink egyike.
  A kocsi a belváros felé suhan velünk, egyenesen a polgármester villájához. Sten Nordin tehetős ember és a felesége imád partyt adni. A meghívás azoknak szól, akik sokat tesznek a város fejlődéséért, díszpolgárok, vagy közel állnak a Nordin családhoz. Apa cége az egyik legjobb a piacon, a meghívónkat mégis mindig anya nevére címzik, ugyanis ő a családi ügyvédjük, mióta az eszemet tudom.
  Egy hatalmas, kivilágított ház előtt állunk meg, melybe belépve csupa elegancia és pompa fogad. Márvány járólapok és oszlopok, antik bútorok. Hiába járok pici korom óta ilyen partykra, még mindig feszéjez a légkör. Mindenki kedves és udvarias, a legtöbben mégis minden szavát kiforgatják az embernek, vagy rosszat akarnak neki.
  Szorongok ebben a környezetben, de a szüleimet ez persze a legkevésbé sem érdekli. Legadják a kabátainkat és máris a társaság középpontja felé indulnak, csendesen követem őket, a beszélgetéseik alatt végig mellettük vagyok, készségesen válaszolok, ha kérdeznek. Kívülről kedves vagyok, tele eleganciával, a fejem viszont szédül a rengeteg koncentrálástól a beszélgetések alatt - némelyik ember szinte meg se mozdítja a száját -, illetve attól a stressztől, amit az ilyen rendezvények okoznak számomra.
  Akármerre nézek, mindenhol estélyiben pompázó hölgyek, öltönyös férfiak nevetgélnek. Pincérek cikáznak a teremben, pezsgőt visznek a tálcáikon és a hidegtálas asztalt rendezgetik. Hiába születtem bele ebbe az életbe, nem érzem idevalónak magam. A szorongásom pedig csak fokozódik mikor meglátom a két lányt, akiket legszívesebben messziről elkerülnék: Olivia Segerstedtet és Malin Damlit.
  A gyomrom görcse rándul. Ha Helena gonosz, ez a két lány maga az ördög. Kérlek, Istenem, ne kényszeríts rá, hogy beszéljek velük!
  Úgy tűnik, az imáim meghallgattattak, anya ugyanis kiszúr valakit az emberek között és arra indul, mi pedig készségesen követjük. Egy barátnője mellett áll meg, szolid arccsókkal köszönt bennünket. A szüleim bájcsevejbe elegyednek, a táskámat szorongatva bámulom a padlót. A hátamban érzem a két lány tekintetét, mert elég egyértelműen én nyertem a ma esti "csatát", de nem szeretnék tudomást venni róla, ahogy a társalgás fonalát sem óhajtom felvenni. Nem azért, mert derogál, csupán fáradt vagyok hozzá. Péntek este van, másokkal ellentétben nekem még több erőfeszítésembe kerül csupán a kommunikáció is, ha Zara nincs velem.
  Szorítást érzek a karomon, felnézve látom, hogy mindenki engem néz. Valószínűleg rólam volt szó vagy engem kérdeztek, nekem pedig nem tűnt fel. Most végem van! Anyám mérgesen szuggerál, apa pedig elismétli a kérdést, amit anya barátnője tett fel:
  - Freja, mondd el, hogy állsz a versenyekkel!
  Megköszörülöm a torkomat és igyekszem nem foglalkozni azzal, hogy lever a víz miközben válaszolok. Anya utálja ezt a témát és már magam előtt látom az egész estét cseszegetését. - Most egész jól, köszönöm. Egy versenyem van az Európa Bajnokságig, ahol ha az első háromban végzek, olimpiai kvótát kaphatok Rióba.
  - Ez fantasztikus, kedvesem! - lelkendezik a középkorú hölgy. Óvatosan elmosolyodom, de anyám sas szeme ezt is kiszúrja.
  - Freja a tanulmányaira koncentrál. Jelenleg az a legfontosabb, hogy bekerüljön az egyetemre, ez a lovas hóbort csak másodlagos - mosolyog negédesen. Igen, neki másodlagos, nekem azonban a világot jelenti.
  - És mit szeretnél tanulni? - olvasom a nő szájáról.
  - Pszichológiát.
  - Jogot.
 Anyámmal egyszerre válaszoltunk valószínűleg, ugyanis mindenki furán néz és érzem, ahogy megfagy a levegő a teremben. Ez nem sok jót jelent, az idegességem pedig egyre nő és nő. Mikor Olivia és Malin mellém lépnek, szinte remegek már. Ezek a helyek és emberek mindig ezt váltják ki belőlem, és hiába próbálom leplezni, egy idő után nem megy. Nem hagyhatom, hogy így lássanak, ki kell jutnom innen!
  - Freja, milyen csinos vagy! - vakkantja Olivia.
  - Igen, de hol van Axel? Ő nem kísért el? - Malin nagyon jól tudja, hogy nem vagyunk együtt. Ahogy azt is, hogy anyám még mindig abban a tudatban van, hogy napok kérdése és kibékülünk.
  Anya szigorúan néz rám, amitől picinek és gyengének érzem magam, ezt pedig mindennél jobban utálom. Beszélgetni kezd a lányokkal, néha engem is kérdeznek. Az idegességem egyre nő és nem tudok tenni ellene. Elnézést kérve igyekszem a hall irányába, miközben Arthurnak küldök egy üzenetet, hogy nem vagyok jól és legyen szíves elvinni innen. Ugyanezt mondom a szüleimnek is.
  Egy dolog jár csak az eszemben: minél hamarabb kijutni a folytogató házból!
  Már épp kilépnék a teremből, mikor a ruhám nehézzé válik, majd hideg levegő csapja meg a lábaimat. Hátrafordulok, Malin és Olivia elégedett arcát látom, majd a ruhám leszakadt varrását. Az egész lábam kilátszik a combom közepéig.
  Csodás! Ha anya eddig nem akart megölni, most biztosság válik, hogy meghalok.
  Az arcomat vörösség önti el, a ruhámat szorongatva, futva megyek a kocsiig. Nem tudom, hányan láthatták ezt az egészet, nem is akarom tudni! Csak minél hamarabb egy biztonságos helyen szeretnék lenni.
  SOS - írom üzenetben Zarának. Sajnos a partyk hatvan százaléka rosszul végződik számomra, barátnőm pedig teljesen tisztában van ezzel. Épp ezért találtuk ki ezt a jelzést.
  Kulcs a lábtörlő alatt! Várlak.
  Mély lélegzetet véve diktálom le a címet Arthurnak és már repít is az egyetlen helyre, ahol senkitől nem kell semmilyen bántást elviselnem.

8 megjegyzés:

  1. Drága Gabby!

    Először is gratulálok a szóbelidhez, szuper vagy! ;) ♥
    Azt már tudod, hogy mennyire szeretem az IBYL-t, de a Prison már két fejezet után belopta magát a szívembe, így nagyon örültem neki, hogy ez is frissítve lett a napokban. ^^
    Freja siketségét az előző két részhez képest már sokkal jobban érzékeltetted azzal, hogy belevetted a jelnyelvet és Zara segítségét is a dologba. Emellett külön tetszett, hogy így kettejük barátsága csak még szorosabbá vált, összeköti az ő tűz-víz személyiségüket.
    Hohó, Freja és Marlon egy táncpár? *.* Bár sejtettem - vagy legalábbis reménykedtem -, hogy lesz valami ilyen fordulat, nagyon megörültem neki. Eszméletlenül kíváncsi vagyok, mi lesz belőle, hogyan és miként fog igazán beindulni a kapcsolatuk.
    Martha karaktere, annak ellenére, hogy nem nagyon volt szerepeltetve, inkább csak megemlítve, egyből a Gossip Girlből Dorotheát juttatta eszembe (aki egyébként ott az egyik kedvenc szereplőm volt :D), noha mivel Freja viselkedésében nem hajaz Blairre, így némileg eltérő lehet a kapcsolatuk is. És elképesztő, mennyire megváltozik a viselkedése, mikor a szülei közelébe kerül - különösen miután megérkezte a partira. Eddig egy tökéletességre törekvő, határozott, rendszerezett életet élő lányként mutattad be, most viszont kicsúszott a lába alól a talaj a szülei nyomása miatt. Ez azért tetszett külön, mert kíváncsi voltam rá, hogy a fogyatékossága mellett még mivel tudod megbolygatni a történetet az ő szálán.Legalábbis gondolom, hogy a kezdődő pánikrohamainak lesz még szerepe a későbbiekben.
    Mindent összevetve - nem lesz túl nagy meglepetés -, nagyon-nagyon tetszett a fejezet! Eszméletlenül várom, mi fog következni Marlon szemszögében! ^^ És bocsi, ha kicsit össze-vissza lett a komment, csak az agyam még mindig az este 6-ig tartó faktom szépségeivel van tele. :D
    Remélem, sikerült rendezni azokat a dolgokat, amik közbejöttek a fejezet publikálása közben. Kitartást a sulihoz is, meg minden egyébhez! :)

    Puszillak,
    Riri

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Drága Riri!
      Köszönöm szépen, és remélem, hogy a te vizsgáid is hasonlóan sikeresek! ♥
      Nagyon fontos számomra a véleményed, úgyhogy örülök, hogy ez is tetszik, hiszen ez egy teljesen más műfaj és ez az első próbálkozásom ebben.:)
      Ők az igazi Jin-Jang páros, amit még párszor be is fognak bizonyítani.;) Igyekeztem jobban éreztetni, de szerintem még mindig nem az igazi, úgyhogy dolgozom még rajta!:)
      Erre a kérdéskörre hamarosan választ fogsz kapni, ezt garantálhatom, az ő kapcsolatuk pedig minden lesz, csak probléma mentes nem. Dehát ismersz, imádom kínozni a karaktereimet! :D
      Martha karakterét abszolút Dorotha ihlette, ezt nagyon jól észrevetted! :D Rossz hatással van rám az a sorozat, késztetést érzek miatta arra, hogy megalkossak egy Chuck Bass 2.0-át is, bár azt egy másik történetben. :'D
      Freja pedig tényleg törekszik a tökéletességre, de senki sem hibátlan. Skyler Berger karakterénél elkövettem azt a hibát, hogy túl fényeztem, Freját szeretném ilyen szempontból élethűbbé tenni.:)
      Örülök, hogy tetszett, és, hogy várod a folytatást - ami egy héten belül érkezik.;)
      Egyáltalán nem lett össze-vissza, téged viszont sajnállak, amiért ilyen sokáig vagy suliban. :D
      Sajnos nem oldódott meg semmi, csak rosszabb lett minden, ami miatt elég depresszív hangulatban vagyok mostanában, úgyhogy igyekszem lefogalalni magam, hogy ne kelljen ezekre a dolgokra gondolnom.:)
      Köszönöm szépen, ahogy azt is, hogy írtál!
      Sok sikert a vizsgákhoz! ♥

      Puszillak,
      Gabby

      Törlés
  2. Nagyon tetszik a blogod, és az ahogyan írsz, na meg a lovakat is :) Kérlek siess a következővel! :)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Kedves Névtelen!
      Örülök, hogy tetszik és igyekszem egyre jobb és jobb lenni, remélem sikerül fejlődnöm az írásban és továbbra is elégedett leszel a történettel!
      Terveim szerint a jövő hét közepén legkésőbb érkezik az új rész!:)
      Köszönöm, hogy írtál!:)

      Ölel,
      Gabby

      Törlés
  3. Drága Gabby!

    Egyet kell értenem Ririvel, tényleg sokkal jobbn érzékeltetted Freja siketségét, most már teljesen átélhető volt, nagyon tetszett. *w*
    És, hát amúgy a tész is fantasztikus volt, olyan rég nem olvastam már a Prisont, hogy szinte el is felejtettem, mennyire érdekes a történet, és a stílusod mennyire lebilincselő. Jó érzés volt visszacsöppenni ebbe a világba. Kíváncsi vagyok, mit hozol ki a táncos szituációból, tetszik az ötlet. :D Tartom magam ahhoz, hogy Freja fantasztikus lány, csodálatos, hogy a pompától és a gazdaságtól nem vált olyanná, mint Malin és Olivia. Tetszett egyébként, ahogy leírtad ezt az estélyt, nekem is épp olyan nyomasztó lett, mint amilyen Frejának lehetett, jól átadtad a hangulatot. :3
    Éééés... azt hiszem, most csak ennyit tudok mondani, meg persze azt, hogy nagyon várom a következő részt. *-*

    Ölel,
    Maffia

    Ui.: Remélem, jól sikerült a nyelvvizsgád. <3

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Drága Maffia!
      Nagyon örülök, hogy ezt mondod, hiszen azt hiszem ennek a fogyatékosságnak az éreztetése a legnehezebb a Prison írásában. Igyekszem azért csiszolni még ezen a kérdésen, de jó hallani, hogy szerinted rendben van! :3
      Nekem is nagyon jó érzés újra ide írni a fejezeteket, mert ez teljesen más, mint a másik blogom és még nagyon új, ami miatt sokkal több ambíció van bennem. :D Köszönöm a dicséretet, igyekszem minél érdekesebb és egyedibb maradni, illetve a stílusomon is javítgatni.:)
      Az a fordulat kellett ahhoz, hogy érdekesebb legyen kicsit az egész és, hogy a két főszereplőnknek muszáj legyen együtt lennie.:D Boldoggá tesz, hogy így látod Freját, mivel őt pontosan ilyenre szerettem volna megformálni.^^ Nagyon igyekeztem átérezhetőre írni, ami szintén nagy kihívás számomra, mert a Prisonben sokkal dominánsabbak az érzelmek, hiszen ezek töltik ki a történet nagy részét, ezzel ellentétben a másik blogom pedig inkább cselekmény központú, úgyhogy ezekre a dolgokra igyekszem picit jobban odafigyelni, mint általában szoktam.
      A következő rész pár napom belül érkezik terveim szerint.;)
      Köszönöm, hogy írtál nekem!:)

      Puszillak,
      Gabby

      u.i.: Az eredmény sajnos még nincs meg, de szerintem egész jó lett.♥

      Törlés
  4. Drága Csodálatos Kedves és Tehetséges Gabby!
    Ennek is a végére értem igen és ennek az alján is hagyok egy értelmetlen szösszenetet, mert tudom, hogy örülni fogsz neki!
    Hát ez a fejezet is csodálatos lett. Könnyen azonosulni tudtam itt is Freja karakterével. Nekem nagyon tetszett és véleményem szerint hitelesen mutattad be egy ilyen félénk lány szemszögéből ezt a találkozott. Érezhető, amit le is írtál, hogy Freja mennyire meg akar felelni a külvilágnak, de leginkább a szüleinek, de nekem még egy olyan mellékes érzésem is van, hogy a szülei nem töltöttek el vele kellő időt és nem állnak annyira közel egymáshoz. Én úgy érzem, mintha csak a megszokás kötné össze őket és Freja tisztelete irántuk. Úgy gondolom jól leírtad, hogy a gazdagabbaknál milyen kicsinyes dolgokon könnyű gúnyolódni. Elismerem valóban eléggé égő , ha elszakad a ruhája, na de, amíg csak rövidebb lesz, addig szerintem nincs okuk miért gúnyolódni. De hát néhány felfogása ilyen idióta!
    Na haladok tovább a következőre! <3
    Remélem leszűrted a fentiekből és az eddigi megjegyzésekből, hogy egyszerűen imádom, amit ezen a blogon művelsz! <3
    Puszi
    Bells B.

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Drága Bells!
      Igen, nagyon örülök, és egyáltalán nem tartom értelmetlennek a kommentjeidet.:)
      Megmondom őszintén, Freja karaktere nagy kihívás számomra, egyrészt a siketsége, másrészt a visszahúzódósága miatt. Ő az első ilyen karakterem, úgyhogy igyekszem figyelni erre és jó azt hallani, hogy szerinted sikerül élethűen visszaadni. A gazdagok világához pedig az egyik legjobb sorozat, a Gossip Girl adja az iheletet mindegy egyes résszel, amit megnézek.^^
      Örülök, hogy ennyire tetszik, köszönöm, hogy írtál!

      Puszillak,
      Gabby

      Törlés