2016. január 31.

5. Fejezet - Changes

Drága Olvasóim!
Végre visszatértem, és sikerült megírnom a legújabb fejezetet! Sajnálom a hosszú kihagyást, az oka ismételten az IBYL-on való frissítések és az iskola volt. Holnap (azaz hétfőn) is lesz egy angol írásbelim, úgyhogy kettő körül szidjatok picit, kérlek! :D
Szeretném megköszönni az előzőekben kapott kommenteket és üdvözlöm az új feliratkozókat is, akikkel immár huszonhatan vagytok itt velem! Imádlak titeket!♥
El kell mondanom azt is, hogy az I Battle Your Life befejezéséig már csak öt fejezet és egy epilógus van hátra, így Marlon szemszöge után egészen addig csak oda fogok fejezeteket írni, amíg le nem zárom a történetet. Nem fogom közben szüneteltetni a Prisont vagy hasonló, csak valószínűleg valamivel többet kell majd várnotok az ide érkező új részre. Viszont jó hír lehet, hogy miután befejezem az IBYL-ot, a Prison lesz az egyetlen aktív, történetes blogom egy ideig, így jóval gyakrabban tudok majd új részeket hozni.
A jelenlegi fejezethez különösebb hozzáfűznivalóm nem igazán van. Szerintem annyira nem lett jó, mert Freja karakterét valahogy nem érzem eléggé, de igyekszem javítani ezen, és remélem azért tetszeni fog nektek!:)

Jó olvasást, várom a véleményeiteket,
Gabby



Freja Lundgren
 
Újabb hétfő, újabb hajnali edzés.
Az utóbbi héten minden percemet a lovardában töltöttem. Az, hogy bekerültem a válogatott keretbe, nagyon sok dolgot megváltoztat. Kezdésnek ott van, hogy Magicnek át kellett költöznie egy új istállóba, ami a Nemzeti Lovardában helyezkedik el. Maga a létesítmény hatalmas, alapjaiban véve különbözik az eddigi szövetségünktől. A fedett pálya területe legalább háromszor akkora, a kintiekről nem is beszélve. Míg a régi lovardánkban összesen három pálya volt, ebből egy volt valóban alkalmas az edzésre, itt csupán bemelegítő pályából van ugyanennyi. További kettőt tartanak fenn verseny céljából - ezekre csak úgy senki nem mehetett ki. Három kisebb pálya van mindennapi használathoz, és egy számunkra, az országot képviselő versenyzők számára.
  Az istállóknál is megfigyelhető ez a felosztás. Két épület különül el egymástól: egy kisebb, az állam versenyzői számára, ami számunkra ingyenes volt, illetve egy nagyobb, melyben bárki tarthatta a lovát, aki kifizette a csilliárdokba kerülő havi tartásdíjat.
  Számomra a legszokatlanabb mégis az, hogy biztonsági őrök vigyáznak a lovainkra és a felszerelésünkre éjjel-nappal. Meg sem fordult a fejemben, hogy valaki ártani akarhatnak a lovaknak vagy megpiszkálja, esetleg ellopja a felszerelésünket.
  Hulla fáradtan esem be bioszra, ahol Mr. Pyysalo kivételesen nem szedi le a fejemet - a válogatott keret kihirdetésére múlt héten került sor egy sajtótájékoztatóval egybekötve. Mrs. Larsson kapott egy értesítőt a Nemzeti csapathoz való igazolásomról, így már az egész tanárikar és a diákok egy része is értesült a változásról, de nem tették szóvá sem ezt, sem azt, hogy múlt héten végig hiányoztam az edzések miatt.
  A szemeim majd leragadnak, így szünetben a lehető leggyorsabban igyekszem egy erős, szigorúan cukor mentes kávéhoz jutni. Megváltásként könyvelem el, mikor a meleg folyadék hatni kezd.
 Zara kivételesen nem velem van, portugál dogát írunk következő órán, ami alól én felmentést kaptam, ezért míg nekem lyukas órám van, ő a teremben görnyed a dolgozata felett. Okos lány, magától is ötöst ír, de neki mindig egy biztos pont, ha ott ülök mellette, mert ha esetleg mégse tudna valamit, én segítek neki.
  Ezúttal azonban a második emeleti kisebb aula egyik kanapéján foglalok helyet, az ölembe ejtem az egyik csoport társam matek füzetét és próbálom megérteni az anyagot, amiről lemaradtam.
 Megcsap a jellegzetes óceánillat, összevonom a szemöldökömet, ceruzámat rágcsálva nézek fel a füzetből. Pontosan az az ember áll előttem, akire számítottam. Meglep, hogy most idejött, mert mikor egy hete Zaráéknál voltunk, látványosan felvonult a szobájába miután leesett neki, hogy én viseltem gondját előző este, és le sem jött, amíg el nem mentem. Ahogy ránézek, akaratlanul is eszembe jutnak a fekete pólója alatt futó tetoválások, a kidolgozott izmok a felsőtestén. Az arcára kapom a tekintetemet, hogy eltereljem a gondolataimat. Marlon barna szemeiből tanakodást olvasok ki, összevont szemöldökkel próbálok rájönni, min is gondolkozhat.
 
  A következő pillanatban ledobja a kanapé karfájára a kabátját és máris közvetlenül mellettem ül, egyik lábát lelógatja, másikat az asztalra teszi. Érdeklődve fordulok felé, még mindig nem tudom, mi a célja.
   - Neked nem órán kéne lenned? - kérdezem.
  - És írjak tesztet a saját anyanyelvemből? - grimaszol ugyan, de figyel, hogy artikuláltan beszéljen. Jól esik az apró figyelmessége, az arcán pedig muszáj elmosolyodnom. - És te mit tanulsz?
  - Matekot - sóhajtom. - De inkább szenvedésnek mondanám, mint tanulásnak - nézek újra a füzetre, ami hamarosan Marlon kezébe kerül.
  - Csak segíteni akarok - mondja rám nézve, mikor sikertelenül próbálom visszaszerezni. - Itt a te füzeted is? - Bólintok, keresztbe tett combjaimra helyezem. Marlon nem ismeri svédül a szakszavakat, ahogy én sem brazilul, de a függvény transzformációkat hála égnek így is el tudja magyarázni, én pedig rájövök, hogy a tananyag, amivel két éve küszködök, valójában nevetségesen egyszerű.
  - Nem is tudtam, hogy ilyen jó vagy matekból - mondom elismerően.
 - Sok dolgot nem tudsz rólam. - Visszaadja a füzetet és a ceruzát, az arca sokkal komolyabb most, mint eddig. - Emelten tanulom a matekot és a fizikát is - olvasom a szájáról. Úgy közli, mintha ez mellékes információ lenne. - Gondolom a barátnőd csak azt nyomja, hogy milyen kurva ostoba vagyok - nevet fel keserűen.
  - Nem igazán. - Meglepetten fordul felém, hátát a karfának dönti. - Zara semmit sem mond rólad. Ha mégis, akkor csak annyit, hogy éppen mivel idegesítetted fel.
  Tudomásul veszi a szavaimat, egy ideig csend áll be közénk, de nem érzem kínosnak. Én a körmösöm legújabb alkotását piszkálgatom a körmeimen, Marlon összefont karokkal néz rám.
 Óvatos, alig érezhető érintésre figyelek fel a vállamon. Mire felnézek, a fiú ismét az előző pozíciójában ül, engem néz és szólásra nyitja a száját. Nem feledkezett meg a siketségemről, figyelt arra, hogy ha nem nézek rá, miközben beszél, nem fogom érteni őt, mégse érzem úgy, hogy másként bánna velem a fogyatékosságom miatt. Természetesen kezeli.
  - Nem voltál iskolában múlt héten.
  Meglep, hogy észrevette. - Az átigazolásom miatt sok edzésem volt, nem tudtam bejönni.
  - Ha a válogatottban vagy, dupla annyi edzésed is van.
 - Nem egészen. Mármint nálunk ha válogatott tag vagy, akkor a szövetséged a Nemzeti Válogatott lesz, más klubnál nem edzhetsz - magyarázom a sportágam ezen részét.
  - Szóval nem úgy van, mint Carlosnál a fociban - vonja le a következtetést.
  - Nem - mosolygok rá.
 - És milyenek az új edzések? - Valamiért úgy éreztem, hogy csak azért kérdezi, hogy beszéltessen. Szinte már begyakoroltnak hatott ez az egy mondat.
  - Nagyon jók, de még szoknom kell a csapatot és nekik is engem. Nem mindennapi dolog, hogy egy siket lány nem a paralimpikonok közé kerül sportolóként. Sokan... - keresgélnem kell a megfelelő szavakat. - Sokan nem tudják kezelni, hogy nem hallok.
  Marlon láthatott valamit az arcomon, összevont szemöldökkel nézett rám, a következő pillanatban pedig valamiféle megértést látok a vonásaiban.
  - Ne foglalkozz velük. Ettől csak különlegesebb vagy.
  Érzem, hogy rózsaszín pírba borul az arcom, Marlon önelégülten mosolyog. Tudom, hogy élvezi, ahogy a testem reagál a bókjára, valószínűleg a jobban pigmentált bőrű lányokhoz van szokva, akik nem pironkodnak.
  Újabb csendes percek telepednek ránk, amiket ismételten Marlon szakít meg.
  - Köszönöm - formálja szép vonalú ajkaival.
  - Micsodát? - kérdezem összezavarodva.
  - A szombat estét. Hogy nem hagytál ott, mikor kiütöttem magam.
  - Mire emlékszel?
  - Mindenre - bólintással jelzem, hogy rendben van. - Voltál már betépve?
  - Mi? Dehogy! - tiltakozok azonnal. Hát ezt feltételezi rólam? - Versenyzőnek ilyenről szó sem lehet, és nem is vágyom drogokra.
  - Akkor honnan tudtad, mit kell csinálnod? - összevont szemöldökkel tekint rám. Nem érti, de nem mondhatom el neki. Milyen barátnő lennék, ha kifecsegném egy szinte idegennek, hogy a legjobb barátnőm pár éve minden hétvégén betépett és én kaptam helyre Martha segítségével? Többek közt ezért is szálltak be a szülei a programba. Idegen fiatalokat helyeznej ki hozzájuk, akik valamilyen függőséggel rendelkeznek. Rajtuk próbálnak segíteni. Az alap konstrukció szerint nem találkozhatnak semmilyen ismerőssel és a vér szerinti családtaggal is csak meghatározott időközönként vehetik fel a kapcsolatot, de Marlon esetében ez valamiért láthatóan máshogy volt.
  - Láttam már nálad rosszabb állapotban lévő embert is - feleltem végül diplomatikusan.
  - Például Amirát? - olvastam le a szájáról a kérdést.
  - Például őt. - Bólintok.
  Marlon a telefonjára néz, ami valószínűleg elkezdett csörögni, mert a következő pillanatban már a füléhez szorítva tartja. Visszafordulok a füzetemhez és még egyszer átnézem a függvényeket, hogy jobban megjegyezzem a transzformációk menetét, illetve, mert nem szeretném, ha a mellettem ülő fiú azt hinné, hogy leolvasom a szájáról a beszélgetést.
  Bár a koordinátarendszereket bámulom, a gondolataim teljesen máshol járnak. Nem értem az egész helyzetet, ami körülvesz. A legjobb barátnőm állandóan szid egy olyan embert, aki velem teljesen normálisan viselkedik. És a normális alatt azt értem, hogy tényleg normálisan, mintha a fogyatékosságom nem is lenne. Meglepően jól működik köztünk a kommunikáció, ami pedig még furább, hogy még jól is érzem magam ilyenkor. Be kell látnom, hogy valójában mikor elindultam portugálra, vártam, hogy láthassam őt, mert valamiért úgy éreztem, az, hogy megnyílt nekem, mikor gondjátviseltem teljesen betépve, azt jelenti, nem vesz egy kalap alá a többi osztálytársunkkal vagy bárkivel, és ez jól esett.
  Hirtelen megszűnik az eddig a kanapéra nehezedő súly, felkapom a fejem. Marlon már kabátban áll előttem és hevesen gesztikulál. A tartásából, a mimikájából azt olvasom ki, hogy ideges, valószínűleg kiabál, de mint már mondtam, igyekszem nem szájának mozgására figyelni.
  Kinyomja és a zsebébe süllyeszti a telefonját, mindkét kezével barna hajába túr. Az arca gondterhelt, fel-alá járkál. Késztetést érzek rá, hogy megkérdezzem mi történt, de valószínűleg nem mondaná el nekem, így csak csendben nézem, ahogy fokozatosan lenyugszik.
  - Mennem kell - formálják az ajkai váratlanul. Kikerekedett szemekkel nézek rá.
  - Dehát még tart a tanítás - rázom a fejemet. - És ma táncpróba is van.
  - Bassza meg! - Ismételten a hajába túr, barna szemeit összeszorítja mielőtt rám nézne. - A próbára visszaérek.
  Ahogy ezt közli, már meg is indul a lépcső felé. Eltart néhány pillanatig, mire rájövök, mi történt, felugrom a kanapéról és utána indulok. Már az első emeleten jár, mikor utolérem. Megragadom az alkarját, egyből szembe fordul velem. Mélybarna szemei meglepetten néznek rám és sokkal közelebbről, mint amire számítottam. Az illata bekúszik az orromba, a közelsége szokatlan hatással van rám.
 - Marlon, nem hagyhatod itt a sulit napközben - ennél gyengébb érvet azt hiszem, keresve sem találhattam volna.
  - Csak figyeld! - mondja keserűen mosolyogva és kihúzza a kezét a markomból.
  - És ha a tanárok kérdezik, hova mentél? - teszek újabb próbát a marasztalására.
  - Mondd, hogy rosszul lettem - tátogja.
  - Nem hazudok nekik - rázom meg a fejemet.
  - Akkor mondd, hogy nem tudod. Ez nem hazugság, mert nem mondtam el, hova megyek - ezúttal a brazil fiú mosolya már nem keserű volt, mint az előbb. Sokkal inkább gyengéd, mintha újdonság volna számára, hogy valaki nem hazudik.
  - De mi miatt kell iskolaidőben elmenned bárhova is? Nem várhat? - Hisztis vagyok, tudom, de minden erőmmel szeretném itt tartani. Nem ismerem az okokat, amik miatt Zaráékhoz került, de annyi nekem is feltűnt, hogy Marlon rengeteget hiányzik az iskolából.
  - Vannak dolgok, amik minden felülírnak, angyalom - a vonásai gyengédek, a becenév, amit használ, váratlanul ér, azonnal pírba borítva ezzel az arcomat. Utálom az állandó pirulásomat, irigykedem azokra, akiknek nincs ilyen adottsága. - Örülj, amíg nem tapasztalod meg őket, de most az egyszer falazz nekem, kérlek!
 Szemei esdeklőn néznek rám, látom, hogy tényleg valami nagy dologról lehet szó, így megadóan bólintok, mire azonnal megfordul és tovább rohan a lépcsőkön lefelé. A padlót bámulom magam előtt - nem hiszem el, hogy ilyet tettem egy olyan emberét, akit alig ismerek!


 Azt a három órát, ami a próbánkig hátra van igyekeszem a lehető legeszrevétlenebbül tölteni. Nagyon új számomra a helyzet, ami kialakult. Zarának tényleg voltak régebben problémái, de az iskolából sosem lógott, nem kellett falaznom neki vagy hazudnom miatta. Két kémiám van, ami fakultatív tantárgy, Marlon pedig nem vette fel, így ezeken az órákon elmerülhetek a különböző kísérletek végrehajtásában és az ezekről írandó, beadásra szánt összegzések elkészítésében. Az ezeket követő óránk azonban egy közös irodalom óra, ahol el is hangzik a kérdés: tudja-e valaki, hol van Marlon. Olyan csöndesen ülök a padban Zara mellett, ahogy talán még soha. Barátnőm arcán látom, hogy mérges, ahogy Milan sem rajong az unokatestvére legújabb akciójáért, de nem szólnak ők sem.
 Rossz érzés, hogy csak ott ültem és nem mondtam el a barátaimnak, hogy valami történt, ami miatt Marlonnak el kellett mennie, de ott lebeg a szemem előtt egyfolytában a kétségbeesett arckifejezése, a kimondatlan terhei, amik a mélybe húzzák, és rájöttem, hogy nem tehetem ezt vele - nem árulhatom el. Elhatározom, hogy megbeszélem vele ezt az egészet, ha legközelebb alkalmam lesz rá.
  A tornaterem felé menet látszólag Zarára figyelek, azonban valójában fogalmam sincs, mint mutogat az ujjaival. Nagyon remélem, hogy Marlon ott fog állni az ajtóban a fekete kabátjában és végre magyarázatot kaphatok mindenre.
  Befordulunk a folyosón, tekintetemmel őt keresem. Barna szemei az enyémekbe fúródnak, úgy érzem, mintha egy titkos szövetség lenne köztünk, pedig ez nyilvánvalóan nem így van. Zara szinte kilő mellőlem, azonnal Marlon előtt terem és a fiú arca előtt hadonászva kiabál vele. Ilyenkor azért örülök, hogy nem hallok semmit, mert valószínűleg beszakadna a dobhártyám.
  Melléjük érve félve pillantok fel a nálam majdnem egy fejjel magasabb Marlonra, aki már Zara csuklóit szorítja, hogy barátnőm nem kaparja ki a szemeit.
 - Minden rendben? - kérdezem, mintha csak a kettejük újabb vitájával kapcsolatban érdeklődnék.
  - Igen - olvasom a szájáról. Látom rajta, hogy érti, mire vonatkozott az iménti kérdésem.
  Zarát magammal húzom az öltözőbe, ahol Marlonról panaszkodik. Azt mondogatom neki, hogy nem kellett volna így neki esnie, amíg azt sem tudja, mi történt, hogy lehet jó oka volt erre az egészre. Nem tudom, melyikünket akarom jobban meggyőzni ezzel - Zarát vagy saját magamat.
  Sylvia megkér, hogy ne álljak be egyelőre, mert le vagyok maradva a hiányzásom miatt a koreográfiával, de azért gratulál is. A padon ülve nézem, ahogy Marlonnal táncol. Elképedek rajta, hogy mennyire összeillenek. Mintha csak két modell állna egymás mellett. Mindkettejüknek kreol bőre és sötét tincsei vannak, az arcuk akár az univerzum egy csodás festménye, koreográfusunk alakja hibátlan, Marlon pedig magas és izmos. Nem elhanyagolható, hogy milyen jól mozognak együtt, hogy mennyit nevetnek. Olyanok, mintha mindig is ismernék egymást és évek óta egy páros lennének.
  Csodálattal figyelem őket, és elszomorodom, mikor rájövök, hogy én sosem fogok tudni így táncolni. Nem kéne így éreznem magam, hiszen ez csekélység, vannak a világban ennél sokkal nagyobb problémák is, mégsem tudok tenni ellene. Bennem van egészen az óra végéig.
  Sylvia mellém ül, hogy beszélhessünk kicsit. Elmondja nekem, hogy miket gyakoroltak, illetve, hogy ő biztos benne, hogy a brazil fiú segítségével nagyon gyorsan meg fogom én is tanulni a lépéseket. Hálásan fogadom a bizalmát, amivel felém fordul.
 Marlon visszatér a terembe, koreográfusunk még néhány instrukciót ad, majd összepakolja a cuccait és távozik. Meglep, hogy így itt hagy minket, érdeklődve nézek fel az előttem álló fiúra, aki barna szemeivel áthatóan vizslat.
  - Kezdjük el - olvasom Marlon szájáról és már nyújtja is felém a kezét.
  A tenyerébe csúsztatom a sajátomat. A bőre érdesebb, mint amihez hozzászoktam Axelnél és sokkal hidegebb is. Valószínűleg nem olyan könnyű a szervezetének hozzászokni a svéd klímához. A terem közepén szembe fordul velem, közelebb lép hozzám. Egyik kezét újra az enyémre kulcsolja, majd felemeli, másik kezét a lapockámra csúsztatja. Érintése nyomán végigfut rajtam a hideg. Nem tudok magyarázatot adni erre, barna szemeiben nézve látom, hogy neki is feltűnik a reakcióm. Összepréseli az ajkait, még egy lépést tesz felém. Az illata az orromba kúszik, érzem a testéből áradó hőt, a lehelletét az arcomon. Óvatosan érintem meg a vállát szabad kezemmel.
  Annyira összezavarodom, hogy szinte fel sem tűnik, mikor elkezdi a lépéseket. Lenézek a lábainkra, hogy jobban tudjam követni. Eleinte sehogy sem akar sikerült, valamit folyamatosan elrontok. Marlon türelmes, újra és újra elismétli velem a koreográfia eddigi részét, nem tesz megjegyzéseket, nem nevet ki. Ebben az órában, amit vele töltök, teljesen másnak tűnik, mint eddig. Nem volt sem viselkedészavaros, sem bunkó, sőt! Kevés ember van, aki ennyire normálisan viselkedne velem.
  Az óra végén Marlon váratlanul megpróbálkozik a forgással is, ám nem vagyok rá felkészülve, elvesztem az egyensúlyomat, és ha nem kap utánam, valószínűleg hatalmasat estem volna.
  Teljesen a mellkasához préselődök, ahogy izmos karjait körém fonva igyekszik talpra állítani. Érezem a szívverését, a megfeszített izmokat a pólója alatt, az óceánillatot, ami körül lengi. Ez a hirtelen testi érintkezés megzavar, furcsa hatással van rám, és szinte biztos vagyok benne, hogy elvörösödöm - ismét -, ezért inkább lehajtom a fejemet, hogy szőke tincseim eltakarják.
  Hűvös tenyerét az arcomra simítja, hogy felnézzek rá, miközben egyik karja még mindig a derekamat szorítja. - Jól vagy? - olvasom a szájáról. Ilyen közelről nem tudok nem figyelni arra, hogy az arca olyan, akár egy férfi modellé - minden ízében tökéletes.
  - Persze, csak nem voltam felkészülve - próbálom menteni a helyzetet, de olyan zavarban vagyok, hogy attól tartok nem igazán sikerül.
  - A salsában pont a kiszámíthatatlanság a szép - vigyorog rám, mire ha lehet még vörösebb leszek.
  Kibontakozok a szorításából, nem tudom, hogy csak véletlenül vagy szándékosan tartott ilyen közel magához. Ahogy elnézem az arcát, ő sem. Kezeit a zsebébe süllyeszti, mélybarna szemei áthatóan néznek rám, miközben leülök a padra.
  - Kérdezhetek valamit? - kezdem óvatosan.
  - Már megtetted - tátogja és mellém ül.
  Figyelmen kívül hagyom a szarkazmusát és megkérdezem, ami már órák óta foglalkoztat. - Miért kellett elmenned? - Pupillái kitágulnak, arca ismét megkeményedik, már nyoma sincs a pár perccel ezelőtti nyitottságának.
  - Miért érdekel? - keményen néz rám, egyértelműen olyasmi van ebben az egészben, amiről nem akar beszélni.
  - Csak szeretném tudni - felelem őszintén. Szemöldökeit összevonja, úgy néz rám, mintha két fejem lenne.
  - Ezt nem szeretnéd tudni.
 - Akkor azt elmondod, hogy miért vagy itt? Mármint Svédországban? - váltottam témát, mielőtt teljesen bezárkózott volna.
  Megdörzsöli az arcát, ma nem igazán van kedve beszélgetni. - Zara nem mondott semmit? - Megrázom a fejemet. - A szüleim nem igazán rajongtak azért, amit a szabadidőmben csináltam. Nem volt teljesen legális.
  - Miket csináltál? - nyüstölöm tovább.
  - Jobb, ha nem tudod. Nem neked való - olvasom még utoljára a szájáról, mielőtt felállna és otthagyna.
  Rendben, a kérdezősködés csak akkor működik, ha neki is kedve van beszélgetni, ezt jobb lesz megjegyeznem.
  Most már nyilvánvalóvá vált az utolsó néhány mondata után, hogy Marlon Rodriguez veszélyes, és illegális dolgokkal foglalkozik. De ha valóban ilyen, akkor mégis hogy lehet, hogy nem félek tőle? Hogy lehetek ennyire biztos abban, hogy bár alig ismer, sosem bántana? Érzem, hogy ő nem ilyen belül, segíteni szeretnék neki valahogy, de ahhoz bíznia kell bennem, ez pedig láthatóan szokatlan számára.
  Ilyen és ezekhez hasonló gondolatokkal sétálok a kocsim felé. Már majdnem elérem a fehér járművet, mikor megpillantom Axelt az oldalának támaszkodni. Jól fest mellette talpig fehérben, ez tény, de olvadozás helyett jelenleg inkább gyomorforgató érzéseket vált ki belőlem.
  - Szia - köszönök tőle pár lépésről.
  - Freja, szia - olvasom a szájáról.
  - Mit keresel te itt?
  - Beszélni szerettem volna veled - villantja ki tökéletes fogsorát.
  - Szerintem nincs miről beszélnünk - fonom össze a karjaimat a mellem alatt.
  - Ugyan, édesem... - nyúl felém. Olyan gyorsan húzódok arrébb, amennyire csak tudok.
  - Haza szeretnék menni.
 - Nem, édes, beszélnünk kell előbb. Tudod, nem tetszik, hogy azzal a bevándorlóval táncikálsz - pofát vág, nekem pedig egyre jobban elegem van.
  - Axel, őszintén nem érdekel a véleményed, mert semmi közöd hozzá, hogy mit csinálok. Most pedig, kérlek, hadd menjek haza! - szinte már könyörgök, hogy megszabadulhassak tőle.
  - Nem veszed fel soha a telefont... - kezd bele újra a magyarázásba.
  Váratlan szorítást érzek a karomon, arra kapom a fejemet, legnagyobb meglepetésemre Marlon áll mellettem. - Minden rendben? - Barna íriszei engem fürkésznek, izmai ugrásra készen feszülnek meg.
  - Mondjuk - válaszolom, mire volt barátom felé fordul.
  - Szerintem jobb lenne, ha elhúznál és hagynád hazamenni - intézi a szavakat Axelhez, de épp elég jól artikulálja őket ahhoz, hogy én is értsem.
  Axel felel valamit, mire Marlon iszonyatosan mérges lesz, a következő pillanatban pedig már a nyakánál fogva szegezi a kocsimhoz a volt barátomat. Szinte fel sem fogom, mi történik és végképp nem értem, Marlon miket mond, de a testtartása a fenyegetőnél is fenyegetőbb. Axel arca fokozatosan sápad le, ezzel egy időben térek én is magamhoz. Tudom, hogy a brazil fiúnak nem hiányzik még egy balhé, főleg nem miattam, így kezemet a vállára szorítva állok mellé és ismételgetem a nevét, illetve, hogy hagyja abba, mert ez az egész nem ér ennyit. Végre elengedi áldozatát, aki ijedten távozik, ő maga pedig hevesen véve a levegőt pillant rám.
  - Köszönöm - mosolygok rá. Rendezi a vonásait, nagyon úgy fest, mint aki csak most jött rá, mit is tett értem.
  - Tartoztam ennyivel a mai nap után - von vállat. - És amúgy is utálom a nyomulós exeket - cinkosan vigyorog rám hó fehér fogaival, amik éles ellentétben vannak kreol bőrével. A mosolyom még szélesebb lesz, nevetés hagyja el ajkaimat, miközben távolodó alakját figyelem. Nem hiszem el, hogy emlékszik még rá, mikor az első beszélgetéseink egyikében Axelről is szó esett.
  Ekkor válik biztossá számomra, hogy Marlon Rodriguez sokkal több annál, mint aminek mások tartják, vagy aminek mutatja magát. És én be fogom ezt bizonyítani!



11 megjegyzés:

  1. Úristen, úristen, úristen, ÚR-IS-TEN!
    Azt hittem káprázik a szemem, amikor megláttam! :o :3 ♥ Sajnos most bármennyire szeretném, nincs időm elolvasni, de este tuti első dolgom lesz *.* Az utolsó bekezdés pedig meg fog őrjíteni addig! :O
    Első komizó, végre valahol :p Nem olvastam, de tuti fantasztikus, szóval... Hozd hamar a folytatást! ♥

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Oooo, megmondtam én, hogy isteni lesz *.*

      Törlés
    2. Drága Peetagey!
      Igen, tényleg nagyon rég volt már új rész, úgyhogy jogosan gondoltad ezt sajnos... Hamarosan befejezem a másik blogomat és több időm lesz a Prisonre!:)
      Nagyon örülök, hogy tetszett és köszönöm, hogy írtál!♥
      Igyekszem a folytatással! Pontos dátumot még nem tudok mondani a megjelenéshez, de már írom a fejezetet.:)

      Puszillak,
      Gabby

      Törlés
  2. Omájgád! Tegnap akadtam rá a blogodra és hajnalig olvastam. Csak közben elaludtam. :Ddd
    Marha jó blogod van, engem Marlon karaktere Alex Fuentesre emlékeztet. Freja pedig Brittany Ellisre a Tökéletes kémiából.
    Várom a folytatást! ❤

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Kedves Jessica!
      Örülök, hogy megtetszett a történet, de azért azt nem szeretném, ha miattam nem aludnád ki magad rendesen. :D
      Igen, valóban vannak hasonlóságok, de igyekszem azért egyedivé tenni Freját és Marlont is.:)
      Igyekszem a folytatással, köszönöm, hogy írtál!

      Ölel,
      Gabby

      Törlés
  3. Megint egy csodálatos rész. :D Várom a kövit *-*

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Kedves Elena!
      Örülök, hogy tetszett, a következővel pedig igyekszem jövő hét végére elkészülni!:)
      Köszönöm, hogy írtál nekem!

      Ölel,
      Gabby

      Törlés
  4. Drága Gabby!

    Ahogy egyre halad előbbre a történet, úgy ismerhetjük meg egyre jobban a szereplőket, én pedig egyre jobban imádom mindegyiküket. Habár Marlonnal első látásra szerelem volt, de ez most lényegtelen... :3 Azon pedig, hogy Frejával jobban tudj azonosulni, talán segítene, ha több lovaglós, Magices jelenetet írnál, hiszen ez összekötne titeket, így talán jobban éreznéd a karakterét. :) Bár nem tudom, mennyire tervezted ezt a későbbiekben, csak egy javaslat volt.
    Azt hiszem, nem lep meg, ha azt mondom, mennyire nagyon tetszettek a Freja-Marlon jelenetek, hiába volt abszolút barátságos a légkör, azért a kémia és a szikrák is voltak ám bőven. ^^ Nagyon édesek voltak Marlon apró, figyelmes gesztusai a lány siketségére vonatkozóan, az pedig még engem is meglepett, hogy matekot és fizikát is emelten tanul. Nem szabad elsőre ítélkezni, de akkor is. :D Frejában pedig tetszett, hogy nem tudja meghazudtolni a szigorú neveltetést, ha tanulásról/iskoláról van szó. Egyébként a pirulását abszolút átérzem, én pont ilyen vagyok, majdnem minden megjegyzésre vörösödni kezdek, még akkor is, ha nem igazán rám kicsit sem, de persze pont ezért gondolják, hogy az - és igen, marha idegesítő tud lenni. :D
    Zara régi problémáin nagyot néztem, de ez is csak azt mutatja, hogy tényleg milyen szoros kapcsolatban állnak Frejával. És így mindjárt érthető is, miért vágott bele ebbe a programba a családja.
    A táncpróbás jelenet pedig az egész fejezet megkoronázása volt, minden benne volt, ami a kettejük kibontakozó kapcsolatához kell. Imádtam, Marlon milyen türelmes volt, milyen gyorsan átlátta a helyzet, hogy Frejának a siketsége gondot tud ebben neki okozni, nagyon édesek voltak. :)
    Axel esetében pedig érzem, hogy még bőven tud/fog gondot okozni a későbbiekben. :/ Frejának viszont hajrá a terve megvalósításához! ^^
    Összességében ismét nagyon szerettem a fejezetet, az olvasásának túlságosan hamar a végére értem, pedig nagyon élvezem, ahogy a történet szépen kezd kibontakozni. Csak így tovább! ;) Marlon szemszögét már nagyon várom!
    Olvastam, hogy sikerültek az angol vizsgáid, gratulálok hozzájuk! :) ❤

    Puszillak,
    Riri

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Drága Riri!
      Nagyon örülök, hogy szereted őket! Marlon néha érthetetlenül cselekszik, de alapvetően olyan igazi rosszfiús férfi, amire szerintem a legtöbb nő titokban vágyik azért. Bár ha már a legidősebb Rodrigueznél ezt állítom, bajban leszek Carlos jellemzésével, azt hiszem... :'D Igen, ez szerintem egy nagyon jó ötlet, és tervezem is igazából, úgyhogy köszönöm a javaslatot!:)
      Azokat én is szerettem írni, mert Freja és Marlon szinte életre keltek közben, nem is kellett gondolkoznom. :D Marlon nagyon figyelmes tud lenni a seggfej énje mellett is, ha akar, illetve nagyon okos, csak jól titkolja. :D Most azért megnyugodtam picit, hogy nem olyan nőt csináltam belőle, mint a csodás Acél Anasztázia, akinek több vér van a fejében, mint az egész testében összesen :'D Én egyáltalán nem vagyok pirulós, úgyhogy sajnos nem tudom átérezni, de igyekszem azért élethűen ábrázolni ezt a kérdést.
      Zara karaktere elég összetett, a múltja bizonyos részei elég csúnyák, ezekről később lesz is majd szó, illetve ő és Milan az egész trilógiában jelen lesznek, így kicsit több figyelmet fognak kapni, mint a többi mellékszereplőm szokott.
      Táncolós jelenetből lesz még pár, úgyhogy remélem a jövőben is ennyire tetszeni fognak majd.:)
      Igen, ezt elég jól érzed, de minden problémára van megoldás.;)
      Örülök, hogy tetszett, Marlon részét pedig igyekszem a jövő hét végéig befejezni!:)
      Köszönöm szépen! Még holnap vár rám egy szóbeli, mert az egyik vizsgámban egy pont hiányzik az ötöshöz, de ott addig fogok beszélni, amíg meg nem kapom a jobb jegyet! :D
      Köszönöm szépen, hogy írtál nekem!♥

      Puszillak,
      Gabby

      Törlés
  5. Ha eddig csak szimplán szimpatikusnak tartottam Marlont, nagyot tévedtem. Imádom! Ahogyan Freja-t is

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Kedves Kim!
      Örülök, hogy egyre jobban megszereted a szereplőket!

      Ölel,
      Gabby

      Törlés