2016. augusztus 12.

8. Fejezet - Fire in the rain

Drága Olvasóim!
Kivételes alkalmak egyike, de sikerült még most befejeznem az új részt, és úgy gondoltam, hogy mivel az előzőre olyan sokat kellett várnotok, már most meg is osztanám veletek!
Számomra alapvetően könnyebb Marlon szemszögéből írni, pont ezért sikerült együltő (hogy az istenbe kell ezt írni? :"D) helyemben befejezni a részt, de az érzéseket nem tudom, hogyan kéne pontosan leírni az ő szemszögéből, ezért bármilyen észrevételt szívesen fogadok!
Jövő héten hétközben én külföldön leszek, hétvégén pedig bulizni fogok, illetve a fogadott bátyámmal leszek, aki erre a hétre jött haza Lengyelországból, és legközelebb csak a szalagavatómon láthatom, szóval remélem, meg tudjátok érteni, hogy miért kell most többet várnotok majd a következő fejezetre.
Ennél a résznél pedig hangsúlyozottan kíváncsi lennék a véleményeitekre, mert eléggé meghatározó, úgyhogy kérlek, hagyjatok nyomot magatok után! Akár a két fejezetről egyben is írhattok, vagy a történet egészéről, ahogy nektek jobb!

Jó olvasását,
Gabby
 


Marlon Rodriguez


Ha most valaki megkérdezné tőlem, mi az a dolog, amire a legjobban vágyom a világon, azt mondanám az, hogy végre vége legyen ennek az átkozott napnak! Kialvatlan vagyok, mert minden este a bandatagokat tetoválom éjfélig, reggeltől pedig iskolába járok a legnagyobb örömömre. Most meg ráadásul a Frejával közös próbánk után hazajövök, és Zara befog lakást dekorálni úgy, hogy ő amúgy közben a barátnőjével van és Amirával ketten itthagyott minket egy dossziényi utasítással.
  Olyan szinten tele van a tököm a mindenféle rózsaszín, csillogó szarokkal, hogy egyszerűen szavak sincsenek rá. Ráadásul a nő vagy száz embert meghívott egy olyan meglepetésbulira, ahol az ünnepelt egy rohadt hangot sem hall. Nem is értem, hogy ez hogy nem jutott el a tudatáig!
  A zsebemben rezegni kezd a telefonom. Megnézem az üzenetet, és látom, hogy Carlos írt, hogy hívjam fel, ha van egy kis időm. Az öcséim nem igazán tudnak mit kezdeni az öt órás időeltolódással, ami köztünk van, ezért azt a megállapodást kötöttük, hogy írnak, ha beszélni szeretnének, és amint tudom, hívom őket.
  Tisztában vagyok vele, hogy Zara vendégei lassan mind megérkeznek, ahogy azzal is, hogy fél órán belül itt lesz Freja, pont ezért még telefonálás előtt lezuhanyzom és átöltözöm. Törölközőben sétálok végig az emeleti folyosón, és imádkozom, hogy Zara vagy Amira egyik kiéhezett, ribanc barátnője se lepjen most meg a jelenlétével, mert a legkevesebb kedvem sincs beszélgetni velük. Ha meg csak annyit mondanék, hogy van tíz szabad percem, jöjjön be a szobámba és szopjon le, egy faszparaszt lennék konkrétan.
  Nem öltözöm ki túlságosan, mert nem látom értelmét. Fekete farmert és bakancsot veszek, hozzájuk egy fehér inget, aminek felhajtom az ujját. Tőlem ennél többet nem várjon senki.
  Lent már zsúfolásig van a lakás emberekkel, ezért inkább felveszem a kabátomat és a hátsó teraszra megyek telefonálni. Nálunk este kilenc óra, ami azt jelenti, hogy otthon most délután négy van.
  A kisöcsém a második csengetésre fel is veszi, és egyből beleszól a telefonba.
  - Mi újság, öcsi? - kérdezem tőle.
  - A faszom kivan mindenkivel - hallom az ingerültséget a hangján. Carlos a legforrófejűbb hámunk közül.
  - Mi történt? - leülök az egyik székbe, és rágyújtok. Látom, hogy hosszú beszélgetésnek nézünk elébe.
  - Elegem van a semmittevésből. Csak fekszem az ágyban, nyomkodom a telefonomat vagy a laptopot, közben meg mindenki körül ajnároz, mintha minimum valami halálos betegségem lenne. Kurvára utálom ezt, én csak vissza akarok menni a pályára, főleg, hogy június végén próbajátékom lesz a Santosnál. Ha jól játszom, jövőre már a felnőtt ligába kerülhetek, de rohadtul nem fog menni, ha nem kelhetek fel innen gyakorolni.
  - Carlos - dörzsölöm meg a szemeimet. - Ketté van törve a sípcsontod, kisöcsém. Mégis hogy szeretnél most felkelni az ágyból és focizni?!
  - Tudom, hogy nem lehet, pont ezért vagyok ennyire kiakadva. Hiányzik a játék. Az edzések, a meccsek, de még a köcsög edzőim is - elszomorodik a hangja, és tudom, hogy itt az ideje témát váltani, mert utál az érzéseiről beszélni.
  - Anya elkezdett fizioterapeutát keresni?

  - Igen, de aztán apa átvette, mert anya most szervezi az új hotel megnyitóját Londonban. Várj egy percet! - Carlos kiabálását csak szűrten hallom, mert távolabb tartja magától a telefont valószínűleg. -  Nova, menj már és boldogítsd a pasidat. Nem vagyok most kíváncsi rád. Hallod?! Noel, mond már meg a nődnek, hogy húzzon el innen! Na végre! - hallom újra erősebben a hangját. - Ez a nő kikészít.
  - Miért? Nem jó fej? - Ha már megint valami picsát szedett össze az idősebb öcsém, én magam vágom le a tökét.
  - Nem, amúgy kimondottan normális. Mármint tényleg. Sokat van itt, de simán beilleszkedett a családba. Hasonló habitusa van, mint nekünk. Csak még nálam is makacsabb, Noelnél is okosabb és nálad is gondoskodóbb. Szeretik anyáék is, meg minden, csak mindig megtalálja azt a pillanatot a szívatásomra, amikor marhára nincs kedvem hozzá.
  - Mindezt egy tizennégy éves lány? - nevetek.
  - Ja, de nem mondanád meg, hogy csak annyi. Keress rá: Nova Oliveira.
  - Noel boldog vele?
 - Többnyire. Néha veszekednek és akkor mindketten megzuhannak kicsit, de nem bírják egymás nélkül soha, úgyhogy pár órán belül megbeszélik és kibékülnek. Ne aggódj miatta, Marlon.
  Még egy órán át beszélünk. Carlos mesél az aktuális lányokról, akik bármit megtennének, hogy őt ápolgathassák, arról, hogy anya már a harmadik ápolónőt vette fel mellé, mert a másik kettőt így vagy úgy, de sikerült meghúznia. Nem tudom, hogy hogy csinálja a kis szaros, de valamit nagyon tud! Váltunk pár szót a suliról, a programról, amivel ide küldtek. Carlos kérdezget a nőkről is, de nem tudok neki többet mondani, mint amit eddig. Amikor a bandával bulizunk, mindig vannak készséges lányok, és nem mondom, hogy nem használom ki a helyzetet, ha van rá lehetőség. Azt azonban már nem ismerem be, hogy már másfél hete igyekszem mindent úgy intézni, hogy ne legyen senkim, mert egy szőke lány túlságosan is bevette magát a gondolataimba, és annyira azért nem vagyok seggfej, hogy úgy feküdjek le valakivel, hogy közben egy másik nőről fantáziálok. Nem hiszem, hogy bárkinek is tudnia kellene erről, amíg nem vagyok biztos benne, hogy ez nem csak egy fellángolás.
  Mire letesszük a telefont, már fél tizenegy, a buli pedig javában folyik. Freját keresem az emberek között, és nagyon remélem, hogy most nem fog olyan pánikrohamot kapni az exe miatt, mint a sulinál. Bár jobban belegondolva a szőke köcsög tényleg nagyon hülye lenne, ha ide jönne, mert elintézném, hogy ne csak szivárogjon a vér az orrából, hanem el is törjön a csont.
  Felakasztom a kabátomat, a konyha felé veszem az irányt, hátha ott több sikerrel járok, mint a táncolók között, hiszen tudom, hogy ő nem az a nagy táncos. Út közben több lány is a nyakamba akaszkodik, de mindet eltolom a derekánál fogva. Most tényleg nem érdekelnek, ami nagyon szokatlan és ijesztő is egyben.
  A konyhában végre meglátom Freját. Legnagyobb meglepetésemre négy sráccal van, mind a rögbi csapat tagjai. Ami még furább, hogy az állandó pitbullja, Zara most nincs sehol.
  Felespoharak sorakoznak előttük a pulton, mellé citrom és só, amitől biztos leszek benne, hogy tequilázni készülnek. A szőkeség haja most sokkal hosszabbnak tűnik, szokatlan, hogy nem copfban van, hanem kiengedve és így göndör tincsek omlanak le a hátán. Hófehér ruhát és hozzá illő, fehér magassarkút visel. Nem is ő lenne, ha nem tűsarkakon tipegne! Nem tudom, mennyire bírja az alkoholt, de akár kell, akár nem, ma hős lovaggá avanzsálom magam - elhatározom, hogy most én fogok úgy vigyázni rá, ahogy ő vigyázott rám, mikor betépve hazaestem.
  A lány mögé lépek, óvatosan a derekára simítom a tenyeremet és imádkozom, hogy ne ijedjen meg nagyon. Mikor hátrafordul, muszáj megállapítanom, hogy még józanon is olyannak látom az arcát, mint egy angyalé. Freja rózsaszín ajkai hatalmas mosolyra húzódnak, a következő pillanatban pedig már a nyakamba veti magát és magához szorít. Először annyira megdöbbenek, hogy csak állok ott, mint fasz a lakodalomban és azt sem tudom, mit csináljak. Nem úgy tűnik, mintha a lány annyira bánná, hogy ilyen közel kell lennie hozzám, így a dereka köré fonom a karjaimat és viszonozom az ölelését. Furcsa érzés kerít hatalmába, most rajtam a sor, hogy megijedjek tőle. Finoman eltolom magamtól, de az egyik kezemet még mindig a derekán hagyom. Az arcát nézve nem nehéz megállapítanom, hogy miért ilyen boldog. Freja Lundgren már most olyan csatak részeg, amilyennek álmomban sem tudtam volna elképzelni.
  - Mit csináltok? - artikulálom felé a szokottnál is jobban.
  - Iszogatunk. Még négyet meg kell innom, de nem biztos, hogy menni fog. Ne árulj el nekik - pislog rám hatalmas, ártatlan szemekkel. A beszéde a szokásosnál is kevésbé artikulált, nagyon kell figyelnem, hogy értsem, mit mond.
  - Mennyit ittál meg eddig?
  - Hatot - mondja büszkén, és még mutatni is próbálja.
  A fiúk fél percre elfordulnak, én pedig egymás után ragadom meg a poharakat, és húzom le a tartalmukat. Látom Freján, hogy nem kell már neki több, nekem pedig ennyi még csak meg sem árt. A mai jó cselekedetem kipipálva.
  - Naaa! Az az enyém volt - mondja durcásan a velem szemben álló lány.
  - Neked azok nem kellettek már. Csak segítettem - húzom mosolyra a számat.
  Ő már a nappaliban táncoló embereket figyeli, úgyhogy feleslegesen erőlködöm. Látom a csillogást a szemében, ezért óvatosan magam felé fordítom az arcát.
  - Táncolni szeretnél? - kérdezem.
  - Nem hiszem, hogy menne - mondja eléggé összemosott mássalhangzókkal, a fejét rázva.
  - Miért ne menne? - Látom rajta, hogy tényleg szeretné, és iszonyatos késztetést érzek magamban, hogy megmutassam neki, hogy ő is szerezhet ugyanolyan élményeket, mint bárki más, a fogyatékossága mellett is. Ha a próbáinkon képes táncolni velem, akkor itt is mennie kell. - Gyere velem - megragadom a kezét, ami olyan vékony és törékeny, hogy alig érzem. Freja az ujjaim köré kulcsolja a sajátjait és megszorítja a kezemet, mire azonnal felé fordulok. A fejét rázza, a tekintete ijedt. Nem tudom, mit csináltam megint, amivel ennyire megijesztettem, de soha többet nem szeretném őt ilyennek látni. - Mi baj van? - kérdezem és tényleg nagyon igyekszem figyelni az artikulálásra. A szőkeség tud szájról olvasni, én viszont nem, ezért közelebb hajolok hozzá, hogy a hangos zenén keresztül is halljam a hangját.
  - Nagyon szédülök. Nem mehetünk fel kicsit pihenni?
  Bólintok és már húzom is ki a tömegből, ami nem olyan egyszerű, tekintve, hogy eléggé instabil a járása a cipőjében. Találkozunk Zarával, aki szintén eléggé jó állapotban van már és éppen Milannal táncol. Azt kérdezgeti tőlem, hogy Freja jól van-e, majd legalább nyolcszor megesket, hogy vigyázni fogok rá, mire végre tovább enged minket. A lépcsőnél nem sokáig gondolkozom, hogy mit csináljak, tudom, hogy azokban a cipőkben ez a lány soha nem fog feljutni az emeletre. Figyelmeztetés nélkül az ölembe kapom, mire halkan a fülembe kuncog. Fogalmam sincs, hova kéne bevinnem lefektetni, végül úgy döntök, hogy le se szarom, hogy félreérthető lesz a helyzet, beviszem a saját szobámba. Az ágyra teszem, és leveszem a gyilkos cipőket róla. Mi a fasznak hord minden lány ilyen kényelmetlen szarokat?
  Épp csak rápillantok, megkérem, hogy maradjon itt, majd kimegyek a fürdőbe és töltök egy pohár hideg vizet. Direkt nem szentelek több figyelmet annak, hogy egy angyal fekszik az ágyamon. Mellesleg pedig nem tudom felfogni, hogy hat shottól hogyan lehet így lerészegedni. Freja Lundgren maga a kibaszott rejtély.
  Mire visszamegyek a szobába, a szőkeség már rég talpon van. Konkrétan baszott arra, amire kértem. Az asztalomon pihenő vázlatfüzeteket lapozgatja. Mellé lépek, megérintem a kezét és leteszem elé a vizet, de ő csak tovább nézegeti a rajzaimat, mintha észre se venne, pedig nagyon jól tudom, hogy tisztában van vele, hogy itt állok mellette.
  - Nem is mondtad, hogy tudsz rajzolni - fordul felém picit.
  - Sok dolgot nem mondok - húzom félmosolyra a számat.
  - Tudom. Pedig én szeretném tudni azokat a dolgokat is, amiket nem mondasz el. - Az ajkába harap, mintha csak véletlenül csúszott volna ki ez a mondat a száján. Vagy századszor fut végig az agyamon, hogy milyen lehet a csókja. Biztos vagyok benne, hogy a szája puha és édes. Meg akarom tudni, hogy lassan és mélyen szereti-e, vagy inkább hevesen és szenvedélyesen. Ha csak rágondolok, hogy megcsókolom Freját, megérzem a kezdődő erekciót a nadrágomban, ezért próbálom valami kevésbe sikamlós dolog felé vezérelni a gondolataimat. - Ez én vagyok? - Basszus! Egy olyan rajzot mutat felém, ami valóban őt ábrázolja, hatalmas angyalszárnyakkal. Most én teszek úgy, mintha nem hallanám a kérdését, inkább csak nézem a lapot, amit elém tart. - Marlon? - még mindig túlságosan tetszik, ahogy a nevemet mondja, ezért muszáj rá néznem. Tudom, hogy részeg, és igazából nagyon remélem, hogy másnap nem fog erre emlékezni. - Tényleg ilyennek látsz engem?
  Bólintok, de elfordulok, nem szeretném látni a reakcióját.
  Fél pillanattal később megérzem a szőke lány ajkait az arcomon, amitől olyan szinten érzem meglepettnek magam, mint még soha. Nem értem, hogy hogy lehet ilyen jó, hogy hogy közeledhet felém így azok után is, hogy látta, milyen vagyok mérgesen. Hogy mire vagyok képes, ha elvesztem a fejemet. Összevont szemöldökkel, értetlenül nézek rá.
  - Köszönöm - mondja mosolyogva.
  Nem értem, hogy mit köszön ezen. Csak lerajzoltam, amilyennek látom. Szó nélkül hagyom inkább az egészet, mert csak kínos helyzetbe hoznám magamat, attól tartok.
  - Marlon? - hallom meg Freja óvatos hangját. Kérdőn nézek rá. Egyik lábáról a másikra áll, harapdálja a száját, én pedig istenhez imádkozom, hogy ne kínozzon sokáig. - Nagyon szeretném látni a tetoválásaidat.
  - Tényleg? - kérdezem döbbenten. Most rajta a sor, hogy zavarba jöjjön és elvörösödve bólintson.
  Fogalmam sincs, mit kéne csinálnom. Ha igent mondok, megkér, hogy meséljem el a történetét mindnek, ráadásul csak még jobban fogok áhítozni az érintésére, a csókjára. Viszont nemet sem tudok mondani, ha egyszer így néz rám. Bassza meg! Nem hiszem el, hogy már megint ekkora szarban vagyok!
  Végül elkezdem kigombolni az ingemet, közben végig Freját nézem. Istenem, mennyire szeretnék most más helyzetben lenni! Látni, ahogy elpirul, mikor leveszem róla a ruhát, ahogy az ajkába harap, miközben a teste különböző pontjain csókolom meg, beletúrni azokba a göndör tincsekbe. Egyszerűen nem tudom másfele terelni a gondolataimat, akármennyire is szeretném. Nem kéne ennyire felajzottnak lennem, hiszen két hét sem telt el azóta, hogy utoljára szexeltem, de ez a nő rosszabb hatással van rám, mint Nando drogjai.
  Az ingemet a szék háttámlájára teszem és hagyom az angyalomnak, hogy minden egyes tetoválást alaposan megnézzen a testemen. A hátam mögé sétál, imádkozom, hogy ne értse félre a könyökeim feletti betűk jelentését. Szinte alig érezhetően végigsimít a bal felkaromon lévő leláncolt oroszlán láncain, majd megfordítja a karomat, és a skorpiót is megérinti. Legvégül a mellkasomon lévő robotszíven húzza végig az ujjait.
  - Mit jelentenek? - néz rám kerek szemekkel. Pontosan ettől a kérdéstől féltem!
  Kezd józanodni, de még mindig elég jó állapotban van és van egy olyan érzésem, hogy ennél józanabb már nem is nagyon lesz.
  - A betűk: C és N, az öcséim Carlos és Noel. - A számat nézi, miközben beszélek, és tudom, hogy csak a szájról olvasás miatt, mégis szörnyű késztetést érzek, hogy megcsókoljam. A leláncolt oroszlán én vagyok - látom a meglepettséget zöld szemeiben, mikor kimondom ezt. - A robotszív pedig azt jelenti, hogy szívtelen vagyok - lehalkítom a hangomat, pedig tudom, hogy nem számít. A skorpiót szándékosan kihagyom, és nagyon bízom benne, hogy eléggé illuminált állapotban van ahhoz, hogy ne tűnjön fel neki.
  - Nem vagy szívtelen. Ha az lennél, nem védtél volna meg Axeltől, nem ittad volna meg helyettem a tequilákat és most sem lennél itt velem - a mellkasomra bök, majd rásimítja a tenyerét és nem úgy néz ki, mintha el akarná venni onnan. Nagyot nyelek, hirtelen még félmeztelenül is melegem lesz. Egyre jobban próbálok valami fagyosra gondolni. Mondjuk egy jégtáblára. A sarkkörön. Jegesmedvékkel. Akik még véletlenül sem dugnak. - Miért érzed leláncolva magad?
  - Őszintén? - már akkor tudom, hogy mit fogok erre válaszolni, mikor még csak ezt a kérdést teszem fel.
  - Igen - bólint, mintha teljesen magától értetődő lenne.
  Közelebb lépek hozzá, a mellkasomon nyugvó kezére teszem a sajátomat és nem foglalkozom azzal, hogy mennyire különbözünk, kimondom, amire gondolok. - Most éppen attól, hogy viselkednem kell, és nem csókolhatlak meg - szívem szerint az ajkaira suttognám a szavakat, de muszáj legalább annyi távolságot tartanom, hogy le tudja olvasni a számról, amit mondok.
  Látom, ahogy kitágulnak a szemei, és kicsit elnyílik a szája. Ismét pírba borul az arca, de nem sajnálom. Szeretném, ha minél többet vörösödne el miattam. Persze azért nem ilyen Anastasia Steel szinten, hogy minden vér a fejébe menjen, mert itt halna meg, de azért jó pár alkalommal szeretnék még ilyen reakciót kiváltani belőle.
  - Akkor miért nem teszed? - hajol közelebb hozzám.
  Szabad kezembe fogom az arcát, finoman megsimogatom a hüvelykujjammal. Annyira puha a bőre!
  - Mert részeg vagy, és tudom, hogy megbánnád holnapra, angyalom - mondom egyenesen az arcát nézve. Arra vágyom, bár fogva tarthatnám azokat a hatalmas, zöld szemeket, miközben ilyeneket mondok neki, de nem tehetem, mert egy szót se értene különben abból, amit mondok.
  Elengedem a lányt, akinek a csókja után úgy vágyakozom, mint még semmi iránt az életben, visszaveszem az ingemet, és az ágyamra fekszem. Két kézzel megdörzsölöm a szemeimet és igyekszem mindent kitörölni az agyamból, ami eddig benne volt, hogy le tudjak higgadni és normálisan gondolkozni.
  - Mondhatok én is valamit? - mászik mellém az ágyra Freja. Mindketten a hátunkon fekszünk, csak a fejünket fordítjuk egymás felé.
  - Bármit - felelem. Az angyal a plafonra néz, olyan sokáig hallgat, mielőtt megszólalna, hogy kezdem azt hinni, meggondolta magát.
  - Hiányzik a sajtburger. Nagyon! - felém fordul, hogy lássa a reakciómat, de csak nevetek, mire sértettem folytatja. - Ne nevess ki!
  - Sose tenném - komolyodom meg egy pillanat alatt. Már csak a feltételezés is hülyeség. - Csak nem hiszem el, hogy ez a legnagyobb vágyad a világon.
  - Hétköznapinak tűnik, tudom. De sportoló vagyok és ez rengeteg lemondással jár. Imádok lovagolni, imádom a lovamat, imádok mindent, ami hozzá tartozik a sportághoz, de nagyon sok olyan dolog van, amit mondjuk te vagy bárki más megtehet, én pedig nem.
  - Mire gondolsz? - kérdezem összevont szemöldökkel, mikor felém fordul a mondandója végén. Teljesen tisztában vagyok vele, hogy mit fog mondani, mert Carlosnak is sok dologról kell lemondania a foci miatt, de szeretném hallani, ahogy rekedt hangon, rossz intonációval és alig artikulálva beszél hozzám.
  - Hát például ott van az étrend. Rengeteget kell ennem, de csak az előírt dolgokat, az előírt időpontban. Nem ehetek gyorskaját bármikor, amikor kedvem van hozzá. Igazából meg se tudnám mondani, mikor ettem utoljára bármit, ami egészségtelen lett volna. Aztán ott vannak a hajnal ötös kelések, a suli előtti és utáni edzések, amik miatt az éjszakáim tanulással mennek el és állandóan kialvatlan vagyok. Én nem ihatok, eredetileg nem is bulizhatnék. Most is csak azért vagyok még itt, mert holnap nem lesz versenyem kivételesen. Nagyon sok dolog van, amit kipróbálnék, de nem lehet, mert balesetveszélyes és nem engedhetem meg magamnak, hogy megsérüljek. És hát igazából időm se lenne rá. Imádom, amit csinálok, tényleg, minden egyes perc megéri, de élsportolónak lenni nem olyan, amilyennek mindenki képzeli.
   - Tudom - felelem, és felé fordulok már a teljes testemmel. A kezeimet a párna alá csúsztatom, mert nem szeretném, ha elkalandoznának valamerre puszta véletlenségből.
 Freja is felém fordul, zöld szemeit az enyémekbe fúrva néz rám. - Haza tudnál kísérni? Nagyon szeretnék a saját ágyamban aludni.
  - Zara nem lesz mérges, hogy itt hagyod a saját bulidat? - kérdezem.
  - Nem hiszem. Mondtam neki, hogy otthon kell aludnom, mert anyáék holnap délelőtt jönnek haza Svájcból - egyre tisztábban beszél, de még mindig nem józan. Nem mintha elengednék egyedül egy nőt hajnalban, akár józan, akár nem.
  - Vegyél kabátot és mehetünk - mosolygok rá.
  Freja a hozzájuk vezető utat végigbeszéli. Nevet, felszabadult és gyakorlatilag teljesen más, mint amilyen a suliban szokott lenni. Nem görcsös, nem törődik állandóan a külsejével, vagy azzal, hogy mások mit gondolnak. Csak önmaga. Szinte ragyog. Kurvára nem csendes, de élvezem, hogy ennyire el tudja magát engedni mellettem. Viszont meg is ijeszt egyben, hogy ennyire tetszik minden, amit ez a lány csinál.
  Sosem voltam még Frejáéknál, de mikor a házhoz érünk, egy teljesen sima, fehér, emeletes családiházat látok. Ez meglep, mert eddig azt gondoltam, hogy egy kacsalábon forgó palotában él, ehhez képest náluk az egész alsó szint lehet akkora, mint nálunk a nappali.
  - Megkérhetlek még valamire? - néz rám kérlelően Freja, mikor már az ajtónál vagyunk.
  - Micsodára? - kérdezek vissza.
  - Itt maradnál kicsit? Csak amíg elalszom. Martha a bejárónőnk ma este nincs itt és nem szeretek egyedül lenni itthon - ismeri be a körmeit piszkálva. Mi ez a köröm piszkálgatás a lányoknál? Mindenki ezt csinálja, de nem értem, mi a lényege.
  - Nem hiszem, hogy ez jó ötlet - rázom a fejemet a számat húzva.
 - Miért? - annyira naiv néha az ilyen dolgokban, hogy el kell gondolkoznom rajta, volt-e már bármilyen szexuális kapcsolata, de mindig arra jutok a végén, hogy nem létezik, hogy nem feküdt még le senkivel.
  - Mert akkor már kurvára nem tudnám visszafogni magam - ismerem be elmélyített hangon. Nem mintha Frejánál az ilyen trükkök számítanának.
  - Rendben - mondja beletörődve, de azért közelebb lép hozzám. Egészen a személyes terembe hatol, kivételesen annyira gyorsan és kiszámíthatatlanul cselekszik, hogy fogalmam sincs róla, mire készül éppen. - Akkor boldog születésnapot nekem!
  A következő pillanatban az egyik kezét az arcomra teszi, a másikkal a kabátomba kapaszkodik és rózsaszín ajkait az enyémekre nyomja. Ahogy hozzámér, mintha áram csapna meg, végigcikázik a forróság a testemen, és ökölbe kell szorítanom a kezeimet, hogy ne ragadjam meg Freját, és meg se álljak vele a szobájáig. Nagyjából fél perc az egész, és jelenleg a világ legszerencsésebb emberének érzem magam, pedig semmit különöset nem csinál, csak egy puszit kapok a számra.
  Az angyalom ugyanolyan hirtelen távolodik el, ahogy hozzám hajolt, a következő percben pedig már hallom, ahogy bezárja maga mögött az ajtót. Nem tudom, hogy csak azért csinálta-e ezt, mert részeg, vagy mert józanul is erre vágyik.
  Lehet, hogy a világ legnagyobb idiótája vagyok, de nem bízom el magam. Nőkkel kapcsolatban soha. Faszság lenne, főleg úgy, hogy tudom, hogy ez a lány nem hozzám való, hiába kívánom azt, hogy bárcsak az lenne. Holnapra meg fogja bánni, és úgy fog tenni, mintha semmi nem történt volna, szóval jobb lesz, ha én is túllendülök ezen a dolgon.
  A jó dolgok sosem tartanak örökké. Pláne nem az én életemben.

6 megjegyzés:

  1. Atya. Úr. Isten!
    Drága Gabby! I-M-Á-D-T-A-M! Istenem Marlon egy isten, manapság nem sok pasi képes így visszafogni magát. Freja pedig! Uramatyám! Ez volt a minimum, amit meg kellett tennie! Annyira, nagyon várom a folytatást! *.*

    Nektek pedig jó szórakozást!:D

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Drága Peetagey!
      Hát azért vannak, akik képesek rá, ha olyan nőről van szó, aki miatt megéri. Vagy legalábbis én szeretnék hinni ebben. :D
      Örülök, hogy ennyire tetszett, és igyekszem a folytatással is. Köszönöm, hogy írtál nekem!

      Köszönöm, remélem, meglesz!:)

      Puszillak,
      Gabby

      Törlés
  2. Drága Gabby!

    Na, sikerült megérkeznem és rengeteg gondolat jár a fejembe. Ilyenkor az a baj, hogy vagy nagyon sok mindent leírok, vagy rettentően keveset. Na, de lássuk mit hozok ki belőle!
    Először is, hihetetlenül imádom a kinézetet. Egyszerűen szerelmes vagyok belé, de komolyan. NAGYON-NAGYON passzol, gyönyörű és ahw! Imádom. Kész.

    Az egyetlen negatívumot, amit felfedeztem gondoltam leírom az elején. Én hatalmas Tökéletes kémia trilógia rajongó vagyok, rengetegszer újra olvastam már őket. És nekem kicsit hasonlít az első kötetre. Persze, ha nem követed olyan szinten a történet menetelét, akkor pozitívum - imádom az ilyen sztorikat, csak na -, viszont még fogalmam sincs mit hozol ki belőle. Gondoltam, azért megemlítem. :))

    Ééés, akkor jöjjön az ömlengésem. Nagyon tetszik, ahogy írsz. Nem is tudom, hogy a másik blogodba miért nem kezdtem bele anno, jó hülye voltam... :D Tényleg, nagyon jók a leírásaid, a párbeszédek és minden. Ezt jól megaszontam'.

    Freja szimpatikus számomra, pedig általában a női szereplőket nem annyira kedvelem. Ritkán van olyan, akit nem cibálnék meg a hisztizése, vagy egy-egy döntése miatt. De ez a lány tényleg korrekt, intelligens és aranyos.
    Marlon, pedig. IMÁDOM! <3 Blogosok között nagyon kevés ember van, aki hitelesen írja le a férfi szemszöget, azonban gyanítom, hogy Te már idősebb vagy - mármint 19-20 körül -, mivel tényleg jók. Valamikor, már alig vártam, hogy végre az ő fejébe bújhassak! :)

    Összességébe véve; az egyetlen ambivalens érzést leírtam, de azonkívül imádom a sztorit és rajongva várom a következőt. Mérges vagyok, amiért így fejezted be ezt a fejezetet, viszont megértem. Csak siess! ;) Az egyik kedvenc blogommá nőtte ki magát ez alatt a nyolc fejezet alatt.

    Hatalmas ölelés,
    Diana Brunwin

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Kedves Diana!
      Nem baj, ha sok a gondolatod, és én pár szónak is örülök, a hosszú kommentednek meg aztán még jobban!
      A kinézet nem az én érdemem, de nagyon örülök, hogy tetszik, bennem is hasonló érzések voltak, mikor először megláttam!:)
      Igen, pici hasonlóság lehet benne, mert rám is elég nagy hatással volt az a sorozat, viszont igyekszem azért picit máshogy alakítani a dolgokat, és bár Marlon és Freja története igazából nem egy nagy durranás, és nem is túl hosszú, remélem, hogy életem első trilógiájának megadja a kezdő lökést!
      Én értettem, ne aggódj! :D A másik blogom egy kezdő blog, igazából én magam is érzem, hogy fejlődtem azóta, de még mindig lenne hova javítani a stílusomat és a fogalmazásomat is, úgyhogy igyekszem mindig a lehető legtöbbet kihozni magamból! Nagyon örülök, hogy neked tetszik!
      Örülök, hogy így látod, mert nagyjából ilyen benyomást szeretnék kelteni az ő karakterével. Nagyon távol áll tőlem az olyan viselkedés, olyan személyiség, mint az övé, ami miatt néha nem jövök ki vele túl jól, de igyekszem. :D És a női karakterek kérdése szerintem is elég sarkalatos pont, főleg Alkonyat Bella megjelenése óta.
      Igen, nagyon igyekszem az ő szemszögeire odafigyelni és nem viccelek, néha könnyebb az ő fejével gondolkoznom, mint Frejáéval. :D 18 éves vagyok egyébként.:) Nagyon örülök, hogy Marlont ennyire szereted, és remélem, hogy a többi Rodriguez fiút is hasonlóan imádni fogod - persze csak ha esetleg érdekel a további két része is majd a trilógiának.:)
      Nagyon nagyon jól esik ezt olvasni, köszönöm szépen mind a dicséretet, mind a hozzászólásodat! Én ma hajnalban értem haza nyaralásból, és már el is kezdtem írni a következő részt, úgyhogy terveim szerint jövő héten már hozom is!

      Puszillak,
      Gabby

      Törlés
  3. Drága Gabby!

    Már épp kommentelni akartam az előző fejezethez, mikor hirtelen közzétetted Marlon szemszögét is. :D Bár imádtam az IBYL-ot, már nagyon hiányzott a Prison is Frejával, Marlonnal és a többiekkel.
    Nem hiszem, hogy túlságosan meglepnélek azzal, ha azt mondom, mennyire tetszett ez a két rész. Freja esetében külön hatalmas piros pont, mert egyre jobban és jobban bánsz a siketségével járó nehézségek szemléltetésével. Szeretem, ahogy fokozatosan, de elkezd megbízni Marlonban, ahogy felolódik a jelenlétében és képes lesz elengedni magát, legalább csak egy pillanatra. Illetve érdekelne, hogy vajon a lovaglásnak/Magicnek lesz-e komolyabb szerepe a történetben - hiszen az (egyik) legfontosabb része a lány életének.
    És Marlon, ó, Marlon! Még mindig oda meg vissza vagyok az ő fejezeteiért, de ettől komoly fangörcsöt kaptam. :D Imádom az őrangyal/angyal hasonlatát, és azt, hogy akárcsak Freja, ő is megváltozik a lány jelenlétében. Ennek a résznek a végén pedig teljesen és totálisan beleszerelmesedtem, hihetetlenül édes volt, mégsem szűnt meg Marlonnak lenni. Az ő esetében igazán kíváncsi lennék majd arra a skorpió tetoválásra. :D Azt szerintem már kifejtettem neked, hogy nagyon szeretem a férfi szemszögeidet, főleg a hitelességüket, így válaszolva a kérdésedre, ez a kissé nyers, őszinte, odaadó stílus remekül bevált nála. Inkább majd arra kell figyelned a későbbiekben, hogy Carlos és Noel történeténél az ő szemszögeik ne legyenek teljesen ilyenek. :)
    Nagyon várom a folytatást, kíváncsi vagyok, a későbbiekben milyen nehézségekbe fognak még ütközni, illetve hogy ezután milyenné válik a kapcsolatuk. ^^ Ó, és egyébként, kb. hány fejezetesre tervezted a Prisont?
    További kellemes nyarat, jó vakációt a hétre! ♥

    Puszillak,
    Riri

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Drága Riri!
      Ne haragudj, de annyira megörültem, hogy sikerült ilyen gyorsan megírnom, még nyaralás előtt, hogy nem tudtam várni a közzététellel. :D Én is nagyon szerettem Skyler és Aaron történetét, de hozzád hasonlóan nekem is hiányzott már a Prison, talán pont a sztori könnyedsége miatt. Vagy Marlon miatt. Ki tudja?! :D
      Nagyon örülök, hogy ezt mondod, hiszen nem titok, hogy a te véleményed az egyik legfontosabb számomra. Nagyon igyekszem a siketségre odafigyelni, egyre többet olvasok is róla, úgyhogy remélem, hogy ez még azért javulni fog. A lovaglásnak és Magicnek pedig lesz még szerepe mindenképp, hiszen Freja karakterét ahogy te is mondtad, nagyban befolyásolják a sporttal kapcsolatos tervei.
      Nagyon jó még mindig azt olvasni, hogy Marlont ennyire szereted, és én még mindig imádok férfi szemszögből írni. :D A tetoválás mindenképp előjön még, ahogy a banda is, hiszen ahogy Frejánál a lovaglás, úgy Marlonnál a banda játszik nagy szerepet. Nagyon örülök, hogy ezt mondtad, mert picit azért tartottam tőle, hogy túl nyálas lesz, de akkor ezek szerint mégsem. Igen, erre én is gondoltam már, és nagyon igyekszem majd! Noel elég más, mint a két másik Rodriguez fiú, szóval nála szerintem pont amiatt, amilyen a személyisége, még jobban kell majd figyelnem, hogy ne legyen túl nyálas, Carlos karaktere pedig már szinte kész van a fejemben és nagyon dolgozom rajta, már most. Remélem, hogy ugyanúgy sikerül különbözően írni a fiúk szemszögéből, ahogy mondjuk sikerült Skyler és Freja szemszögéből is teljesen máshogy írnom, de ez még a jövő zenéje.
      Igyekszem a folytatással, már el is kezdtem, és remélem, a későbbiekben sem fogok csalódást okozni! :) A Prison nagyjából 18-20 fejezet lesz, ahogy számoltam, illetve 2 kiegészítő novella fog érkezni hozzá, úgyhogy durván a történet felénél vagyunk lassan.:)
      Köszönöm szépen a jókívánságot, és azt is hogy írtál nekem!

      Puszillak,
      Gabby

      Törlés