2016. november 1.

9. Fejezet - Winning ground

Drága Olvasóim!
Tudom, hogy nagyon sokáig voltam távol ismét, és hatalmas bocsánatkéréssel tartozom! Egyszerűen annyi dolgom van az iskola miatt, hogy tényleg azt se tudom, hogy hova kapjak, és folyamatosan, mindennel elmaradásaim vannak. Nagyon nagyon szívatnak minket így az utolsó évben, és konkrétan nincs olyan hét, hogy ne írnánk minimum három dolgozatot, és mi tényleg minden órán felelünk is. Ezek mellett pedig ott van a tételezés, mert nekünk január harmadikától egy héten át kisérettségi van, ahol az összes érettségi tételt tudni kell, és persze a szalagavatós próbák tömkelege. Nem viccelek, még most a szünetben is kinyitották a sulit csak nekünk, hogy a táncpróbákat meg lehessen tartani.
Amiatt is elnézést kell kérnem, hogy két héttel később hoztam a fejezetet, mint amit a Facebook profilomon beharagoztam. Kész lettem volna a résszel, de aztán a laptopom, ami konkrétan négy hónapos, egyik napról a másikra nem kapcsolt be, szóval szervizbe kellett küldenem, és csak ezen volt rajta a rész, így amíg nem kaptam vissza, nem tudtam befejezni és közzétenni sem.
Most azonban sikerült a végére érnek egy olyan résznek, ami egyrészt viszonylag hosszú is lett, másrészt pedig két fontos csomópont is van benne. Biztos vagyok benne, hogy tudni fogjátok, melyik kettő ez. És nem utolsó sorban, elhangzik benne egy olyan mondat is, amit már a trailerben is láthattatok.
Szeretném megköszönni ezt a csodás kinézetet, ami Lia Searson munkája és hűen tükrözi a jeges Svédországot. Imádom ezt a munkádat is, drága! Nektek hogy tetszik?
A fejezet végén pedig ne felejtsétek el elmondani nekem a véleményeiteket, mert most különösen kíváncsi vagyok! <3

Jó olvasást,
Gabby



Freja Lundgren

  
Azt hiszem, a tizennyolcadik születésnapom egyszerre az eddigi egyik legjobb és a legszörnyűbb is mind közül.
  A szombat estére csak foltokban emlékszem, ami miatt iszonyatos bűntudatom van. Tudom, hogy pár sráccal ittam együtt a rögbi csapatból, és, hogy Marlon is odajött, de innentől, mintha elvágták volna a filmet - minden kiesik. Az egyetlen ember valószínűleg, aki meg tudja mondani, hogyan alakult az estém további része, az a brazil fiú, de félek, hogy mit gondolhat rólam most.
  A vasárnapról meg inkább ne is beszéljünk. A poklok pokla volt. Nem csak hihetetlen másnapos voltam, de a szüleim partyt is adtak a tiszteletemre, ahol el kellett játszanom, hogy minden rendben van. Végtelen olyan ember volt, akiket eddig maximum látásból ismertem csak, és aznap kifejezetten megerőltető volt számomra a bájcsevely. Hasogatott a fejem, így nehezen tudtam csak koncentrálni, ezeknek az embereknek pedig szerintem fáj volna, ha normálisan artikulálnak. Valószínűleg a megengedettnél eggyel többször sikerült visszakérdeznem, mert anyám olyan jelenetet rendezett, miután a vendégei távoztak, amilyet már nagyon rég nem. Kiabált velem, hadonászott az arcom előtt, és még az egyik vázát is a földhöz vágta. Apa meg csak ült és a laptopja fölött átnézve szemlélte az eseményeket. Esze ágában nem volt közbelépni. Elviseltem, amit kaptam, mert nem volt más választásom. Amíg a szüleim házában élek, azt kell tennem, amit ők diktálnak. A kiköltözés pedig sajnos annyira nem egyszerű számomra. Egy lakásvételhez nyilván kell ügyvéd is, abból meg aztán csak még nagyobb botrány lenne, ha anyám helyett keresnék egy másik ügyvédet és fizetnék neki.
   Hétfőn nagy reményekkel és kemény elhatározással lépek be az iskola ajtaján a reggeli edzésem után. Elhatároztam már tegnap, hogy beszélek Marlonnal, és szándékomban áll meg is tenni ezt.
  Ez első pár órám úgy telik el, hogy nem is látom a brazil fiút, hiába pásztázom a tömeget szünetekben. Zara egész nap furán viselkedik, de akárhányszor kérdezem, mi baja, azt válaszolja, semmi. Aggódom érte, de ismerem. Tudom, hogy neki arra van szüksége, hogy előbb magában átgondolhassa a dolgokat, mielőtt bárkinek is beszélne róluk. Ebben pontosan az én ellentétem - én túl szenzitív vagyok ahhoz, hogy titkoljam az érzéseimet azok előtt, akiket szeretek.
  Barátnőm viselkedése akkor válik tényleg nagyon, nagyon furává, mikor az utolsó óránk utáni szünetben találkozunk Milannal és Marlonnal. A szekrényeik pont a mieink mellett vannak, így alkalmasnak látom a pillanatot, hogy beszéljek Marlonnal, hiszen Zara és Milan úgyis egymással lesznek elfoglalva. A tervem ott bukik meg, mikor legjobb barátnőm összenéz a barátjával, majd bevágja a könyveit a szekrényébe, becsapja az ajtót és a kijárat felé siet magassarkú csizmájában. Milan szó nélkül ered a nyomába, hátha még sikerül utolérnie. Mindketten frusztráltak voltak és vágni lehetett köztük a feszültséget. Megfogadom, hogy a délutáni erőnléti edzésem után felhívom Zarát és részletesen kifaggatom mindenről, mert szinte biztos vagyok benne, hogy valami rossz történt kettejük közt.

  Most azonban teljesítenem kell a tervemet és beszélnem kell Marlonnal.
  - Van egy perced? - érintem meg a karját óvatosan.
  Elhúzódik az érintésem elől. - Nem érek rá. - Csak addig fordul felém, amíg erősen artikulálva elmondja ezt a mondatot, utána folytatja a pakolászást.
  Megrémít a barátságtalan hangnem, mert nagyon rég nem beszélt már így velem, de pont emiatt folytatom, hátha sikerül megpuhítanom és rávennem, hogy segítsen nekem.
  - Kérlek! Tényleg csak egy perc és számomra fontos lenne. Nagyon.
  Mélyen beszívja a levegőt, mielőtt felém fordulna - Egy perc - mondja bántóan tömören.
  - Mi történt a születésnapomon?
  A kérdésem hallatára fél percre elkerekedik a szeme, majd karba teszi a kezét és visszahúzza az arcára azt a kemény maszkot, amit eddig viselt, és ami mögé eddig úgy éreztem, hogy talán bepillanthatok.
  - Ezt miért tőlem kérdezed?
  - Mert az utolsó emlékem az, hogy a rögbis fiúkkal iszom és te odajössz. Zara szerint pedig egész este veled voltam, de semmire sem emlékszem.
  - Semmire?
  - Semmire.
  - Nézd, egy darabig velem voltál tényleg - nagy kő esett le ezzel a szívemről, mert tudom, hogy Marlon mindig vigyáz rám, és biztosan nem hagyta akkor sem, hogy hülyeséget csináljak. - De utána elmentél táncolni és eltűntél. Nem tudom, hol voltál utána.
  A szájáról olvasom a szavakat, de valahogy most mások, mint eddig. Teljesen mások. Mintha nem is lennének igazak. Ezt a gondolatot viszont gyorsan elvetem, mert tudom, hogy a brazil fiúnak semmi oka nincs hazudni nekem.
  - Szóval semmit nem tudsz? - teszem fel az utolsó kérdésemet.
  - Honnan kéne tudnom?! - Bevágja az ajtót és a levegőbe emeli a kezét, mintha a világ legnagyobb hülyeségét kérdeztem volna. Összerezzenek és teljesen összezavarodom.
  - Csak gondoltam, mivel mindig megjelensz, ha bajban vagyok, hátha most is ott voltál.
  - Ne képzelj bele ennyit - köpi felém a szavakat. Tényleg csak beképzeltem volna, hogy foglalkozik velem? Vajon annyira bedőltem a kedvességének, hogy észre se vettem, hogy a vonzalom, amit érzek, teljesen egyoldalú?
  - Miért mondod ezt? - kérdezem elhűlve. Valószínűleg fura volt a hanglejtésem, mert Marlon arca egy pillanatra fájdalmassá válik, mielőtt újra felém artikulálna a szavakat.
  - Azért, mert más világban élünk, Freja. Neked a fehér lovas herceg kell, én pedig az elcseszett tetkós srác vagyok. Ne magyarázd be magadnak, hogy törődöm veled. Én csak magammal törődöm.
  Épphogy kimondja a szavakat, még arra se hagy időt, hogy reagáljak, és már ott sincs. Kifelé menet minden második lépésnél a hajába túr, ami egyértelműen az idegesség jele. De miért ideges, ha nem is érdeklem? Akaratlanul gördül ki egy könnycsepp a szememből, ami arról árulkodik, hogy már megint jó úton jártam afelé, hogy nagy bajba kerüljek, amiért egy olyan embert kedvelek meg, akivel nem egy súlycsoportban játszom.

  A hét további része a szokásos módon telik. Az edzéseim és a tanulás váltják egymást. Most majdnem dupla annyi edzésem van, mint eddig, mert a szombati versenyen áll vagy bukik az EB-re való kijutásom. Voltam már Európa Bajnokságon, többször is, de ezek közül csak a legutóbbi volt az, amikor a felnőttek között mutatkozhattunk be Magickel. Akkor harmadik helyet értünk el, ami elég jó eredmény, idén azonban ez nem lesz elég. Nyernünk kell, ha ki akarunk jutni az Olimpiára. Pont ezért dolgozunk ennyit.
  A tanulás meg nem egy szabadon választható dolog. Anya nagyon szigorú ebben és a maximumot várja tőlem.
  Hétfőn este pont hívtam volna Zarát, amikor megkaptam az S.O.S. üzenetét. Azonnal lerohantam a lépcsőn, barátnőm pedig zokogva borult a nyakamba. Nálam töltötte az éjszakát és mindent elmesélt. Milant rajtakapta, ahogy egy lánnyal nevetgél a konyhában, innen pedig indult a lavina. A részeg Zara egy nagyon durván bosszúálló Zara is egyben. Nem ismer határokat. Pont ezért kezdett elég erotikus táncba egy másik sráccal. Milan persze kiakadt ezen, ráadásul teljesen jogosan, és kitört a háború. Veszekedek, az utóbbi félév minden egyes picike sérelmét egymás fejéhez vágták és még aznap este szakítottak. Talán még sosem láttam Zara Alsvikot ennyire padlón lenni. Főleg nem szakítás miatt. Az iskolában alig tud megmaradni Milan közelében, sulin kívül pedig állandóan tanul, hogy valamivel elvonja a figyelmét. Nagyon szerette őt, ezt tudom jól. De nem csak ő szenved. Milan is rémesen néz ki. Karikásak a szemei, ha közös óránk van, állandóan Zarát figyeli. Le sem veszi róla a szemét. Tudom, hogy képtelen lenne megcsalni a barátnőmet, és pont ezért is bízom benne, hogy minél hamarabb kibékülnek.
  Marlon egy fokkal sem volt jobb a héten, mint egy sértett óvodás, pedig tudtommal én nem ártottam neki. Ha közös óránk lenne, be se jön, ha pedig valami véletlen folytán mégis egy légtérben kell lennünk, kínosan ügyel arra, hogy minél messzebbre kerüljön tőlem. Próbákon ott van ugyan, de szinte hozzám se ér, ahelyett, hogy közel tartana magához, ahogy eddig tette, most állandóan elhúzódik és véletlenül sem néz a szemembe. Ezek miatt egyre biztosabb vagyok benne, hogy valami fatális ostobaságot követtem el részegen. Többek közt ezért sem iszom. Mert olyankor nem irányíthatok mindent magam körül.
  A mai napom hajnal négykor kezdődik. Ekkor indulok el a lovardába, ahol Magic már vár rám, hogy indulhassunk. Henry, az edzőm már bepakolta a cuccainkat a terepjárója hátuljába és a lószállítót is felcsatolta, a pacim azonban csak akkor hajlandó beszállni, ha én vezetem be, így mindig várniuk kell rám. Az autómat a lovarda előtt hagyom, amit ha a szüleim megtudnának, valószínűleg nagyon kiakadnának. Mikor kocsit néztünk, nekem az az egy kérésem volt, hogy tudjak mögé utánfutót kötni. Hát természetesen nem tudok.
  Az alig két órás út alatt agyban már a versenyre koncentrálok. Végigpörgetem, hogy kell ülnöm, a lábamat hogyan kell igazítanom, és, hogy Magic melyik ugrásoknál hogyan mozdul és nekem hogyan kell mozdulnom vele együtt. Mert ennek a sportnak akárki akármit mond, pont az a lényege, hogy hogyan tud ló és lovasa egyszerre mozdulni és együtt dolgozni. Ha sikeres akar lenni valaki, fejben eggyé kell válnia a lovával. Az állat és a lovas teste egybeforr, hogy a ló mozgathassa azt fizikailag, ám a lovas az agy, ő irányít. És ha az figyelmét elvonja valami, ha nem koncentrál teljes mértékben az alatta vágtató kétszáz kilós állatra, akkor nagyon könnyen elronthat ezzel mindent. Tudom, hogy Macig a maximumot hozza ki magából, ezért nekem is ugyanezt kell tennem. Mindegy milyen fáradt vagyok, vagy éppen összezavarodott az életem jelenlegi állása miatt, összpontosítanom kell.
  A verseny maga reggel hétkor kezdődik, így egy óránk van kipakolni. Ezt követi a pálya bejárása, melyet a zsűri felügyel. Mindig ott van mellettem Henry is, ha véletlenül nem értenék valamit, hogy lejelelje nekem. Kicsi korom óta így van ez. Fontos, hogy tudjuk melyik akadály melyik után jön attól függetlenül is, hogy kint vannak a kis számok mindegyiknél. Egy versenyen nagyon csúnyát estünk Magickel, mert az egyik akadály előtt rosszul volt kiszámolva a távolság és három helyett kettő és fél vágtaugrásra jött ki. Pont emiatt lépem ki azóta minden bejárásnál a távolságot. Ezután ismertetik a versenyzők sorrendjét. Összesen harmincan vagyunk, mind A-kategóriás versenyzők. Ma százharmincöt centi a magasság, amit meg kell ugranunk minden egyes akadálynál. Véletlenszerű a beosztás, így kapom meg a harmincas rajtszámot.
  Az első tizenöt versenyző elkezdi felszerelni a lovait, majd a bemelegítő pályára mennek. Itt ügetnek és vágtáznak kicsit, ugranak párat, ez után pedig sorban indítják őket. Amíg az első versenyző épp a versenykörét futja, a második induló már bent lehet a pályán, de nem hátráltathatja azt, aki már élesben megy. Oda kell figyelnie, hogy ne ijessze meg a lovát vagy éppen ne állja az útját vagy vonja el a figyelmét valamivel.
 Henryvel megbizonyosodunk róla, hogy Magicnek mindene megvan, illetve a rá vigyázó kirendelt biztonsági őrnek sincs szüksége semmire, csak ezután megyünk a pálya szélére és figyeljük a versenyt. A válogatott versenyzők lovainak védelme mindig biztosítva van, nehogy valaki véletlenül ártani próbáljon nekik.
  Ma kimondottan szörnyű idő van, ami nagyon rossz a verseny szempontjából. A díjugratásban kötött ruházat van, amitől csak a tisztek térhetnek el, akik nyilvánvalóan a tiszti egyenruháikat viselik. Minden más versenyzőnek a fehér nadrág, fehér, galléros ing, fehér kesztyű, sötét csizma és sötét versenykabát viselete az előírás. Nyáron a melegre való tekintettel néha eltekintenek a kabátoktól, mert ezek olyanok, mintha blézert vagy zakót viselne az ember és lehetetlen kibírni bennük. A kobak viselése kötelező, minden más védőfelszerelés szabadon választható, ahogy a sarkantyú vagy a lovaglópálca használata is. A versenyekre a lovak számára csak a versenypatkó felpatkoltatása az elvárás. Ezen kívül vannak, akik lekötőt használnak, hogy a paci ne rángassa a fejet, illetve fülvédőt is szoktak használni a nagyon félős lovaknál a külső zajok szűrésére.
  Az időjárás miatt egy vastagabb, de szintén edzésre használt kabátot is veszek a fekete blézerem föle, de még így is megfagyok. Imádkozom, hogy ne szakadjon le az ég, mire én következem, mert esőben versenyezni iszonyat. A víz miatt a lovasok csúszkálnak a nyeregben, a lovak pedig gyakorlatilag korcsolyáznak a sáros pályán. Nem csak nehezíti a feltételeket egy ilyen, de a balesetveszélyt is növeli. Ha már nagyon rosszak a feltételek, szünetet rendelhet el a zsűri, de ettől meg az eső elcsendesedése után a pálya ugyanolyan csúszós marad.
  Megunom a versenytársaim figyelését, úgy döntök, a fennmaradó időben inkább befonom Magic sörényét. Ez nem kötelező, csupán a versenyzők döntésén múlik. És mivel az én lovam imád szép lenni, és tudja is magáról, hogy milyen gyönyörű, szívesen fokozom még ezzel is a hatást. Szép lassan felszerszámozom, majd Henryvel az oldalunkon indulunk a bemelegítőpálya felé.
  Jelenlegi állás szerint húsz percem van bemelegíteni. A hideg miatt mielőtt elkezdenénk a közös munkát Magickel, előbb a saját ízületeimet melegítem be kicsit pár csípő- és vállkörzéssel, majd az ő lábait fogom meg egyesével, és felemelve, mindegyiket picit elkezdem húzni magam felé, mintha egy embernek segítenék a nyújtásban. Ezt követően már lovam hátán ülve folytatom a felkészülést. Sétálunk pár kört, majd ügetünk, és vágtázunk. Néha Henry felé nézek, aki egy-egy fejbólintással vagy intéssel jelzi a véleményét.
  A kettővel előttem szereplő versenyző levonul a pályáról, ami azt jelenti, itt az ideje kibújnom a kabátomból és az edzőm kezébe adni azt, mert nekem már bent kell lennem a pályán. Tudom az akadályok sorrendjét, így nem okoz nehézséget úgy helyezkednem, hogy ne legyek az előttem lévő lovas útjában. Már nem fizikailag készülök a versenyre, csupán fejben. A többiek között nagyon sokan futottak hibátlan kört, így nekem is ezt kell tennem. Egy kivetítőn mutatják a jelenlegi első helyen álló lány idejét. Őt kell megelőznünk Magickel. Nem elég a hibátlan pálya, a legjobb időt is teljesítenünk kell. A szemem sarkából észlelem, hogy Zara autója fordul be a parkolóba. Mondta, hogy ki fog jönni, csak azt nem, hogy pontosan mikor, az időzítése pedig a lehető legjobbra sikerült.
  Az előttem lévő férfi levonul a pályáról az almásderes lovával, ami azt jelenti, itt a mi időnk.
  A zsűri elé ügetek, megállok velük szembe és letudom a kötelező illemköröket - a kobakom elejét megérintve meghajtom a fejemet. Ezután helyből vágtába ugratom Magicet, hiszen a verseny alatt, ha csak egyszer is visszaugrik ügetésbe vágta helyett, az kizárással jár. Áthaladunk a rajtvonal kamerái között, ami azt jelenti, hogy innentől egyszer sem hibázhatunk. Minden kanyart a lehető legkisebb fordulattal igyekszem bevenni, ami elég kockázatos, mert egyrészt könnyen kicsúszhatnak Magic lábai, másrészt nem biztos, hogy megfelelő szögben érkezünk az ugráshoz. Ebben a sportban nagyon sokat jelent egy jó ló, sokkal többet, mint egy jó lovas. Tisztában vagyok a lovam képességeivel, tudom, hogy menni fognak neki így is az ugrások, és az első négy akadály engem igazol. Hibátlanul teljesítjük őket és amikor felpillantok a kijelzőre, látom, hogy időnk is egész jó. Meglep, hogy milyen könnyű a pálya. A bejárásnál sokkal nehezebbnek látszott, Magic azonban szinte átrepül az akadályok fölött. A pálcám a kezemben van ugyan, de nem igazán van rá szükségem. Picit jobban odazárom a csizmámat és erősebben lövöm a csípőmmel az alattam lévő állatot, és máris gyorsabban vágtat. Az egyetlen nehézséget az utolsó két akadály jelentheti. Egy hármasugrás és egy vizesárok. Itt minden centi számít, így nem kockáztathatok azzal, hogy lecsalom a kanyarokat, muszáj teljesen kilovagolnom őket. Ráadásul ekkorra már az eső is elég erőteljesen zúdul ránk, amitől érzem, hogy Magic patái úgy csúszkálnak a homokon, mint az én fenekem a nyeregben. Az első akadálynál már érzem, hogy valami nem jó, a másodiknál épphogy sikerül átvinnünk, a harmadiknál pedig érzem, hogy lekoccoljuk a felső rudat és csak imádkozni tudok, hogy ne essen le, mert az négy hibapontot jelentene, míg ha a helyén marad, egyet sem kapunk, hiába ért hozzá Magic patája. Az utolsó akadály a vizesárok, ami amúgy sem az erősségünk, a nehezítő körülmények miatt pedig még aggasztóbbá válik. Magic gyakorlatilag egy embernagyságú akadályt is képes átugrani, mert ahhoz jó a technikája, de a hosszú akadályokkal néha meggyűlik a baja, mert a lábaival itt máshogy kell elrugaszkodnia. Érzem, hogy megcsúszik kicsit közvetlenül az elrugaszkodás pillanatában, amitől a szívverésem a duplájára nő és sokkal jobban szorítom a lovam oldalát a belsőcombommal, mint eddig a verseny alatt. Legnagyobb meglepetésemre ez a kis hiba pont kedvez nekünk. Magic így más szögben ugrik el és jóval a vizesárok mögé érkezünk le. Átvágtatok a célvonalhoz felállított kamerák között és kikönnyítem az ülésemet, már sokkal könnyedebben lovagolok, nem ülök annyira a lovam hátába. Felnézek a kivetítőre és alig hiszem el, amit látok. Nem csak hibátlanul teljesítettük a pályát, de az eddigi legjobb idő is a miénk lett - majdnem három másodpercet rávertünk az eddigi legjobbra, ami nagyon soknak számít ebben a sportban.  A számhoz kapom a kezeimet és a boldogságtól könnyes szemekkel lovagolok a pálya szélére, ahol leugrom a lovam hátáról és az edzőm nyakába borulok.
  Kint vagyunk az EB-n!
  Sikerült!
 Olyan boldogság jár át, amit nem tudok szavakba önteni. Mindegy, hányszor jutok ki Európa Bajnokságra vagy bármilyen másik nagy versenyre, mindig boldoggá tesz és nem tudom megszokni ezt az érzést.
  Zarát keresem a szememmel, de még mielőtt megtalálnám, az első öt helyezést elérő versenyzőt visszahívják a pályára. Ekkor adják át a díjakat, majd egy tiszteletkört vágtázunk. A zsűri elnök felcsatolja Magic kantárára a szalagját, én pedig megkapom a hatalmas kupát, melyet a levegőbe emelek miközben körbelovagolunk. Annyira nem jó ez az egész esőben, és félek, hogy a lovam megbetegszik, ezért amilyen gyorsan csak tudom, visszaviszem a boxba, amit a verseny idejére kaptunk. Leszerszámozom és ráterítek egy lótakarót, miközben Henry a papírokat intézi. Egészen eddig meg is feledkezem Zaráról, a boxajtót bezárva azonban olyan meglepetésben van része, amilyenben még soha azelőtt nem volt.
  Ahogy megfordulok, Marlon Rodriguezzel találom szemben magam, a meglepettségtől pedig köpni-nyelni nem tudok. Csak nézek rá, ahogy áll a szemben levő falnál. A megszokott fekete bakancsot és bőrkabátot viseli egyszerű kék farmerral és szürke pulcsival, aminek kapucnija elrejti barna tincseit. Sötétbarna szemeivel áthatóan néz rám, amitől ismerős, mégis ismeretlen érzés kerít hatalmába. Felém lép, én pedig értetlenül húzom össze a szemöldökeimet.
  - Mit keresel te itt? - kérdezem tőle, remélhetőleg a megfelelő hangerővel és hangszínen.
  - Muszáj beszélnem veled, és ez nem várhat hétfőig - olvasom a szájáról a választ.
  - Ezért idehozattad magad Zarával?
  - Majdnem. Ő Mirával van, csak elkértem a kocsiját.
 - És ilyen lazán odaadta? - utalok arra az aprócska tényre, hogy Zara semmilyen körülmények között nem akarja Marlont a közelemben tudni, mert félt tőle.
  - Ja, miután elmondtam neki, hogy miért kell. És megígértem neki valamit.
  - És megosztanád velem is? Mert én nagyon nem értem, mi az, ami olyan fontos lehet, hogy két órát vezettél miatta szombat reggel - összefonom a mellem alatt a kezeimet és kérdőn nézek rá.
  Marlon felnéz az égre, majd a kapucnija alatt a hajába túr. Soha nem láttam még őt ennyire idegesnek és ennyire... sebezhetőnek. Mindig magabiztos és határozott, de most mintha félne attól, hogy mi fog következni ez után, amitől még jobban összezavarodom.
  - Hazudtam neked - mondja végül. Tessék? - Amikor megkérdezted, mi történt a születésnapodon és azt mondtam, nem tudom, hazudtam neked. - Kikerekednek a szemeim a szavai miatt és nem akarom elhinni, hogy tényleg ezt mondja. - Velem voltál egész éjjel. Nagyon rosszul lettel a tequilazás után és felvittelek az emeletre, hogy józanodj ki kicsit.
  - Megtaláltam a rajzaidat - akkor ezek szerint nem csak álmodtam ezt a részt.
  A brazil fiú zavartan bólint. - Igen. És addig baszogattál, amíg nem nézhetted meg a tetoválásaimat is.
  - Erre nem emlékszem, de bocsánatot kérek miatta - piszkálom a hajfonatom végét elvörösödve.
  - Nem kell bocsánatot kérned.
  - Miért most mondod el ezeket nekem? Azt mondtad, nem érdekel, mi van velem.
  - Azért, mert akkor is hazudtam - ismeri be. Nagyot nyelek, mert nem tudom hirtelen, mit is akar ezzel mondani. - Nézd, Freja, én... Velem soha nem volt még olyan, hogy egy csaj egy éjszakánál tovább érdekelt volna. És rohadtul be vagyok szarva, mert egyszerűen nem tudok nem törődni veled. Amikor az a seggfej Hänni ott állt a kocsidnál, azt sem tudtam, mi történik, csak nem bírtam elviselni, hogy vele vagy. Amikor a rögbis köcsögök leitattak és eszembe jutott, hogy bármi történhet veled ilyen állapotban... Nem tudtam egyszerűen csak elsétálni és végignézni, ahogy szétiszod magad. Tudok róla, hogy hatalmas faszszopó voltam veled a héten, de történt valami a szülinapodon, amit kurvára nem tudok kiverni a fejemből. Eddig úgy voltam vele, hogy jobb, ha nem tudom, miért csinálod, hogy csak beképzelem magamnak az egészet, hogy bármi is működhetne köztünk, mert olyan szinten vagyunk egymás ellentétei, hogy még belegondolni is fáj, de nem bírom ezt. Tudnom kell, miért tetted - össze-vissza hadonászik a kezeivel, néha a hajába túr és a szemeiből üvölt a kétségbeesés, amit nem tudok, hova tenni. A szavai letaglóznak, szinte sokkot kapok. Nem csak én érzem a vonzalmat kettőnk között ezek szerint. Már az sem érdekel, hogy egész héten bunkó volt velem, csak szeretném megtudni mi lesz ennek az egésznek a vége.
  - Mit miért tettem? - kérdezem összezavarodva a kirohanása végén.
  Marlon egyre közelebb sétál hozzám, szemeit egy percre sem szakítja el az enyémektől. Kicsivel előttem megáll, mintha nem lenne biztos benne, hogy mit szeretne tenni. A szájáról egyetlen szót tudok leolvasni, mielőtt minimálisra csökkentené köztünk a távolságot: - Ezt. - A következő percben már egy centi távolság sincs köztünk, hatalmas tenyereit az arcomra simítja és megérzem az ajkait az enyémeken. A szívverésem felgyorsul, a gyomrom görcsbe rándul. A térdeim megremegnek, mikor Marlon forró nyelvét végigsimítja az ajkaimon ezzel ösztökélve rá, hogy nyissam szét azokat. Karjaimat a nyaka köré fonva próbálom megtartani magam. Eleget teszek a kérésének, hagyom, hogy bebarangolja a szám minden egyes négyzetcentijét, majd táncba kezdjen az én nyelvemmel. Mindent az ő lénye tesz ki körülöttem. Nem hallok, nem érzékelem az idő múlását, csak elmerülök az óceánillatban és Marlon Rodrigez mindent elsöprően szenvedélyes csókjában. Karjait a derekam köré fonva húz magához, érzem, hogy visszafogja magát, hogy nem szorít olyan erősen és nem csókol olyan vadul, ahogy szeretné, nehogy elijesszen, vagy összetörjön, mint egy porcelán babát.
  Elhúzódik tőlem, de barna szemeit egy percre sem veszi le rólam. Kétségbeesetten kutat valami jel után az arcomon, de a meglepettségen kívül mást nem igen láthat.
  - Mert úgy tűnik, részegen ezerszer bátrabb vagyok, mint józanul - felelem halkan, és Marlon pulcsijának a cipzárjával kezdek játszani.
  A brazil fiú az állam alá nyúlva felemeli a fejemet. - Ezt értsem úgy, hogy józanon is meg akartál csókolni?
  Óvatosan bólintok, mert nem tudom, mi fog jönni ez után. - És te? Te gondoltál már arra, hogy milyen lenne velem csókolózni?
  - Ha tudnád hányszor - beszéd közben végig a számat nézi. - Nézd, én nem tudom megígérni neked, hogy nem foglak egyszer sem megbántani, de a világ legnagyobb idiótája lennék, ha most hagynálak elmenni csak úgy.
  - És mi van azzal, hogy túlságosan különbözünk? - nézek rá ijedten, mert én sem szeretném, ha most elmenne. A karjai közt olyan békésnek érzem magam, mint még soha. Biztonságban vagyok, távol mindenkitől, aki bánthatna.
  - Nem tudom, Freja, nem ígérhetek semmit, mondtam. De ki akarom deríteni, mi van köztünk. Ha te is benne vagy.
  Látom az arcán, hogy iszonyatosan fél attól, hogy mi lesz akkor, ha azt mondom, hogy nem. Tudom, hogy Marlon Rodriguez a szíve mélyén jó ember és törődik másokkal, attól függetlenül, hogy milyen veszélyes az élete most. Szükségem van erre. Szükségem van arra, hogy érezzem a belőle áradó erőt, a határozottságot, mert ez engem is megerősít. Pontosan emiatt megyek bele abba, hogy próbáljuk meg együtt.

8 megjegyzés:

  1. Szia Gabi!
    Sok sikert mindenhez es rengeteg kitartást!

    Remek rész volt!
    Oho sikerult a verseny jippijé. .
    Marlon elmondta az igazat es megprobaljak egyutt...de szuper.

    Koszonom szepen, hogy ezt a reszt is olvashattam!

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Kedves BezTina!
      Köszönöm szépen, azt hiszem, szükségem lesz rá!
      Örülök, hogy tetszett a rész!
      Inkább en köszönöm, hogy olvasol, és még kommentelsz is!

      Ölel,
      Gabby

      Törlés
  2. Kedves Gabby C. Oaks!

    Már legalább másfél éve olvasom a blogjaidat és imádom! Nem tudom miért nem írtam eddig hozzászólást, de most nagyon kikívánkozik ez.

    Minden héten vagy ezerszer csekkoltam, hogy van-e már új rész, és amikor láttam a hiányát, picit mindig szíven ütött. Most viszont nem bírtam abbahagyni a vigyorgást, amikor megláttam! Annyira örülök, hogy végre feltetted. Elég jó kis rész volt, a vége fenomenális. Már alig várom, hogy Marlon szemszögéből olvassam ezeket a történéseket, remélem azt is megtudhatjuk majd, mit mondott, hogy megszerezze a kocsit...

    Sok szerencsét és kitartást kívánok ehhez az évhez! Reménykedem, hogy picit azért majd többször töltesz fel fejezeteket, de persze, hogy a tanulás az első. Azért ne hagyd elveszni ezt a fajta szórakozást! Egyszer talán még egy könyv is lehetne belőle, ha nem is pont Freja sztorijából... Mindenesetre szorítok neked, minden tekintetben! :)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Kedves Lynn!
      Nagyon sokat jelent nekem, hogy ilyen régóta olvasol, és remélem azért ezentúl gyakrabban is kikívánkozik majd valami ilyesmi belőled! :D
      Nagyon sajnálom, hogy ennyit kellet várnod rá, és igyekszem kicsit több időt szakítani majd az írásra. Január első hete után egy kis ideig mindenképp több szabadidőm lesz. Sajnos nem tudok garantálni, hogy még a szünetben olvashatod majd Marlon szemszögét, mert nem tudom, mennyi szabadidőm lesz, de nagyon igyekszem a résszel! Az az ígéret pedig csak jóval később fog kiderülni. ;) És örülök, hogy a mostani tetszett azért!
      Sosem gondolkoztam még könyvkiadásban, mert nem hiszem, hogy elég jó lennék hozzá, de nem lehet tudni, merre sodorja az élet az embert.:)
      Köszönöm szépen a támogatásodat, ahogy azt is, hogy írtál nekem!

      Ölel,
      Gabby

      Törlés
  3. Te lány!
    Hát milyen befejezés ez?
    Hol a válasz?
    Hol a folytatás?

    Drága Gabby!
    Nagyon örülök, hogy végre ismét belecsöppenhettem az életükbe, és azt kéne kívánnom, hogy sok sikert a végzős évre, de inkább egy új részt kérek :3 Na jó, egye fene, lemondok a részről, csak legyen kitűnő az érettségid... :3 ❤
    *próbál komoly lenni* Nagyon, nagyon tetszett ez a rész és alig várom, mi lesz a folytatás! *.*

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Drága Peetagey!
      Hát nagyon remélem, hogy az lesz, csak előbb legyek túl a szalagavatón és az öt kisérettségin, ami vár rám!
      A részhez kapcsolódóan pedig nagyon örülök, hogy tetszett, és köszönöm neked, hogy mindig támogatsz a kommenteiddel! <3 A befejezés függővég, a válasz majd később jön, a folytatással pedig igyekszem. Mindenre válaszoltam? :D

      Puszillak,
      Gabby

      Törlés
  4. Drága Gabby!
    Már nagyon-nagyon vártam az új részt - különösen azután, ahogy képes voltál az előzőt befejezni -, így nem kicsi örömkiáltást hallattam, mikor szerda reggel félkómásan megláttam róla a posztod facebookon. (És emiatt a jegyzetelés az első órán is halálra lett ítélve. :D)
    Valahogy sejtettem, hogy Freja nem nagyon fog emlékezni semmire, ahogy azt is, hogy Marlon - kezdetben - valahogy így fog vele viselkedni. (Annyit gyorsan hozzátennék, hogy a trailerben is felbukkanó mondatban volt egy apró hiba, "Neked" helyett "Nekem" van írva.) Viszont a Zara-Milan mellékszálat nagyon sajnáltam, mert iszonyat édesek voltak, ha volt közös jelenetük.
    Freja és Magic versenyét szabályosan végigizgultam, a gyomrom is görcsben volt, még a lábam is úgy járt, hogy barátnőm mellettem megkérdezte, hogy egyben vagyok-e még. Egyébként nagyon-nagyon tetszett a díjugratás részletes leírása, ez volt az a rész, amit nagyon közel éreztem magamhoz - lévén apukám is ebben versenyzett anno. :) Bár tudom, hogy nem igazán ez a fő szála a történetnek, de azért remélem, hogy lesznek még hasonló verseny és/vagy Freja-Magic jelenetek.
    És a vége... Te jó ég, a vége! Hiába kaptam az előző fejezetnél fangörcsöt, ez még azt is túlszárnyalta. Vagy háromszor visszaolvastam, annyira édes és gyönyörű volt a jelenet a bensőséges beszélgetéssel, azzal, hogy mindketten zavarban voltak (ez Marlontól meglepően új megnyilvánulás volt) és természetesen a csókkal. *-* Iszonyatosan várom, hogy mi lesz majd a következő részektől velük, de azért lélekben már előre felvértezem magam a rossz részére is - mert hát a te történetedről van szó... :D
    A kisérettségihez (meg a szalagavatóhoz is) nagyon-nagyon sok sikert kívánok, de azért ne hajszold halálra magad, néha kapcsolódj is ki egy kicsit! :) ❤

    Puszillak,
    Riri

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Drága Riri!
      Eléggé szégyellem magam, amiért ennyire megvárakoztattam mindenkit, de ez az év sajnos ilyen lesz.. :/ Viszont annak örülök, hogy ennyire boldog lettél az új rész miatt.:)
      Ismered már a szereplőimet, úgy látom :D Köszönöm, hogy szóltál, elsiklottam felette biztos, mikor átnéztem, de már ki is javítottam::) Zara és Milan története itt még nem ér véget, lesz még benne pár csavar, ezt garantálom. És ők vissza fognak köszönni még a következő történetben/történetekben is.;)
      Huuu, nagy kő esett le a szívemről, hogy ezt mondod, mert féltem, hogy nagyon kiszámítható lesz az a rész. Meg nyilván én értem, hogy mit írok le, mert én is díjugrattam, de jó hallani, hogy mások számára is érthető attól függetlenül, hogy én picit össze-visszának éreztem. Ez a szál pedig garantáltan vissza fog még térni, főleg mivel ilyenkor picit közelebb érzem magamhoz Freja karakterét.
      Haha, igyekeztem pont ezt a hatást elérni. :D Freja állandóan zavarban van, szóval igen, Marlon részéről volt ez inkább hatalmas újdonság. A következő részek pedig remélem tetszenek majd, és igen, jól ismersz, az én történeteimben semmi nem megy simán. :D
      Köszönöm szépen! Hát igyekszem majd, de így betegen annyira nem érzem igazából se a táncolgatást, se a tanulást sajnos. :D
      Köszönöm szépen, hogy írtál nekem! <3

      Puszillak,
      Gabby

      Törlés