2016. december 26.

10. Fejezet - Close up

Drága Olvasóim!
Szentestére terveztem a fejezetet, de ahogy elkezdődött a szünet, olyan szinten lettem beteg, hogy az ágyamból felkelni is alig tudtam és a napok többségét alvással töltöttem, így ahogy minden mással, a fejezettel is még jobban megcsúsztam. Most is beteg vagyok még, de nagyon szerettem volna befejezni és megosztani veletek, úgyhogy kisebb csúszással, de megérkeztem Karácsony másnapjára!
Én most sajnos vissza kell, hogy menjek tételezni, mert január első hetében egy komplett érettségit lenyomunk a fantasztikus iskolámban, de ígérem, hogy a következő részt sokkal hamarabb fogom hozni! Remélem, még idén, de ha nem, akkor jövő év elején valamikor mindenképp olvashatjátok már!
Addig is további jó pihenést, boldog újévet és sikeres vizsgaidőszakot mindenkinek!

Nekem annyira most nem tetszik ez a rész,
de mindenképp kíváncsi vagyok a TI
véleményetekre is!
Gabby



Marlon Rodriguez

Minél több időt töltök Frejával, annál inkább úgy érzem, hogy kezd kiismerni. És ez a szart is kiijeszti belőlem. Nem vagyok hozzászokva ahhoz, hogy valakit ennyire érdekeljen, hogy mit csinálok a szabadidőmben, hogy megy a tanulás, vagy csak egyszerűen mi van velem. A brazil családokban a szeretet megnyilvánulása inkább az, hogy rátelepednek az emberre, de olyan kurvára irritáló módon, hogy csak szabadulni akar tőle mindenki. Freja viszont pont csak annyit ad magából mindig, hogy még többet akarjak.
  Két hét telt el azóta, hogy megbeszéltük, hogy kiderítjük, mi van köztünk és fingom sincs, hogy előrébb léptünk-e vagy sem. Zara, Milan és Mira tudják, hogy találkoztunk párszor sulin kívül, meg elég gyakran beszélünk, de egyébként nem mondanám se nyilvánosnak, se hivatalosnak ezt az egészet. Ez a randizásos dolog nem az én világom. Nem vagyok hozzászokva, hogy várnom kell valakire, vagy tennem kell azért, hogy megkapjam. Az egyetlen nő az egész kibaszott világon, akinek megengedem, hogy madzagon rángasson, Freja Lundgren. És nem tudom megindokolni, miért van ez.
  A hóba dobom a cigimet egy utolsó slukk után, és bemegyek az iskolába. Nem hiszem el, hogy ebben a rohadt országban még március közepén is belefulladok a hóba. Olyan, mint az Antarktisz.
  A folyosón rengeteg ember van, a lányok pedig még mindig bámulnak, de nagyon nem tud érdekelni. Egy szőke érdekel, de mivel nem láttam még a kocsiját a parkolóban, biztosan nincs még itt. A szekrényemhez megyek, és ekkor jövök rá, hogy azt sem tudom, milyen óráim lesznek ma. Hajnal kettőig tetováltam a banda embereit, örülök, hogy egyáltalán fel tudtam kelni.
   Ráadásul tegnap beszéltem délután a családommal is és mindannyian ezzel a baszom programmal jöttek nekem. Anya nagyrészt arról beszélt, hogy hiányzom neki, és szeretné, ha minél hamarabb újra otthon lennék és nem hatezer kilométerre tőlük. Apa azzal próbált ösztönözni, hogy kevesebb, mint egy hónap múlva Stockholmban nyitja meg a legújabb hoteljét, ami miatt mindannyian ide repülnek és együtt mehetnénk haza. Csak az a gond, hogy ahhoz, hogy kiszabaduljak ebből a fagyos börtönből teljesítenem kell a program kezdetekor meghatározott célt. Ez pedig az, hogy fel kell hagynom minden illegális tevékenységgel. Ergo ki kell lépnem a bandából, ami nem olyan egyszerű. Vagy szarrá vernek és ha szerencsém van, túlélhetem, vagy feljelentem őket és a titkosszolgálattal együttműködve minden tagot lecsukatok, én pedig bekerülök a tanúvédelmi programba. Kurvára haza szeretnék már menni, de nem kezdhetek egy teljesen új életet mindenkitől távol új névvel. Az nem rám vallana.
  És mellesleg ők még nem tudják, hogy az én pletykás kisöcsém, Carlos elmondott nekem valamit, ami nagyon hasznos lehet számomra.
  A szekrényemnek dőlök, hátrahajtom a fejemet és becsukom a szemeimet. Már most van egy olyan sejtésem, hogy én ma nem maradok itt az iskolában.
  - Mi van, tesó, ennyire lefáraszt Freja? - hallom meg Milan hangját portugálul.
  - Hagyjál - morgom vissza. Semmi kedvem már reggel erről beszélgetni vele, pedig tudom, hogy érdekli a téma.
  - Komolyan, mi van köztetek?
  Kinyitom a szememet, oldalra fordulva nézek az unokaöcsémre. Férfi létére olyan rohadt kíváncsi és pletykás, mint valami tizenhároméves kislány.
  Az anyanyelvemen válaszolok a kérdésére. - Nem tudom. És nem akarok erről beszélni.
  - Pedig kéne. Nem húzhatod a végtelenségig, ezt te is tudod.
  - Milan, egyszer az életben próbálj már meg úgy tenni, mintha farkad lenne.
  Erre csak egy gyomorba öklözés a válasza. Sérti az egóját, amit mondtam, de tudja, hogy igazam van és össze kéne szednie magát. Nagyon próbálja visszaszerezni Zarát, ami most talán sikerülni is fog neki. Nincs különösebb bajom azzal a lánnyal azt leszámítva, hogy néha olyan, mint akinek elgurult a gyógyszere. Főleg, mióta nincs mellette Milan. Ráadásul Amirának hála véletlenül megtudtam, hogy Milan előtt Zara elég gyorsan váltogatta a csávóit, ami nem kéne, hogy újra kezdődjön. Nem fűznek hozzá különösebb érzelmek, de senkinek nem kívánom, hogy elkapjon egy seggfejtől valami nemibetegséget.
  - Jó reggelt - hallom meg azt az enyhén rekedt hangot és a borzalmas hanglejtést, amire egész reggel vártam.


  - Szia - nézek le Frejára, aki még magas sarkú cipőben is alacsonyabb nálam. Rózsaszín ajkai mögül kivillantja hófehér fogsorát, ahogy rám mosolyog. Zöld szemeit az enyémbe fúrja és jelenleg nem vágyom másra, minthogy itt helyben megcsókoljam.
  - Találkozunk törin, tesó - csap a vállamra Milan, amire egy fejbiccentéssel válaszolok.
  - Fáradtnak látszol - dönti oldalra a fejét az előttem álló angyal.
  - Nem aludtam túl sokat - felelem. Tudom, hogy meg fogja kérdezni, miért, és nagyon szeretném ezt elkerülni, ezért inkább másra terelem a témát. Valami olyanra, amiről tudom, hogy annyira lázba fogja hozni, hogy elfelejti, mit akart kérdezni előtte. - Milyen volt a reggeli edzés?
  - Egész jó, csak nagyon álmos vagyok miatta - megdörzsöli picit az arcát, mintha az segítene neki ébren maradni.
  - Ezen tudnék segíteni - húzom mosolyra a számat épp csak annyira, hogy azért még a szavakat le tudja olvasni róla. - Gyere haza velem és aludjuk át a mai napot.
  - Nem lehet - pislog fel rám. - Ha anya megtudná, hogy lógok a suliból, megölne. És azt ki kell érdemelned, hogy veled aludjak. - Ezzel most nem mond különösebb újdonságot. Freja Lundgrennél mindenért meg kell harcolni.
  - Miből gondolod, hogy anyukád megtudná? - közelebb lépek hozzá, ami miatt még jobban hátra kell hajtania a fejét, hogy rám tudjon nézni.
  - Mindent megtud. Azon is csodálkozom, hogy még nem jött rá, hogy veled találkozgatok.
  - Nem azt mondtad, hogy elmondtad neki? - kérdezem és ebben a pillanatban rám tör az a fura érzés, hogy szeretném, hogy mindenki tudja ezen a világon, hogy Freja az enyém. Nem akarom, hogy mások is úgy nézzenek rá vagy úgy érintsék meg, ahogy én teszem. És kezd zavarni, hogy nem csókolhatom meg bárhol vagy nem húzhatom magamhoz minden egyes pillanatban, amikor csak kedvem van hozzá.
  - Elmondtam, hogy randizom valakivel. Csak azt nem, hogy kivel.
  - Fasza - húzom el a számat.
  - Most mi rosszat mondtam? - néz rám ijedten, ami miatt nem tudok haragudni rá.
  - Semmit.
  - Mindegy, legyen szép napod. - Megforgatja a szemeit, és már indul is az terem felé, ahol órája lesz.
  Hagynom kéne, hogy elmenjen, nem szabadna utána mennem és pláne nem szabadna még véletlenül sem rosszul éreznem magam amiatt, hogy flegmáztam vele. Ehhez képest utána szaladok, mert nem akarom, hogy miattam legyen szar kedve.
 Óvatosan megragadom Freja karját és szembe fordítom magammal. Nincs különösebben meglepődve, hogy én érintettem meg, tudja nagyon jól, hogy rajtam kívül egyedül Zara az, aki olyan közvetlen viszonyban van vele, hogy ilyesmit csináljon. Minket meg azért elég könnyű megkülönböztetni.
   - Ne csináld ezt - kérlelem.
   - Nem csinálok semmit, de ha nem mondod el, hogy mi bajod, akkor mit kéne tennem? - vonja meg a vállát.
  Ebben a pillanatban eszembe jut valami, ami vagy életem legzseniálisabb ötlete vagy a legnagyobb faszság, amit valaha kitaláltam. - Mit csinálsz délután?
  - Ne tereld a témát - rázza meg a fejét, amitől a szőke loknink táncolni kezdenek az arca körül.
  - Nem terelem, csak válaszolj - ha tehetném, most az övébe fúrnám a szememet, hogy elfelejtse, hogy haragszik rám, de tudom, hogy figyelnie kell, hogy le tudja olvasni a számról, amit mondok, így nem teszek semmit.
  - Nem csinálok semmit. Nincs ma már több edzésem és tanulnom sem kell - adja meg magát végül egy sóhaj után.
  - Akkor ötre érted megyek. Gyere el velem valahova és mindent elmagyarázok - olyan erősen próbálom meggyőzni, ahogy csak lehet.
 - Megígéred? - Rám mereszti a hatalmas zöld szemeit. Még kicsit duzzog, de sikerült megpuhítanom. A faszom se gondolta volna, hogy a lányok egy ilyenen is kiakadnak. Azt meg pláne nem, hogy mint valami idióta elkezdem kiengesztelni, ahogy csak lehet. Mint egy nyuszis mamusz, bassza meg.
  - Meg - mosolygok rá.
  Elfordítja a fejét, de mikor visszanéz, olyan mosoly terül el az arcán, amilyet akkor szoktam kapni, ha legyőzöm valamiben. Mint például, mikor Zaráékkel valami bugyuta társasjátékot játszottunk és én nyertem ellene. - Nem hiszem el, hogy mindent ilyen könnyen elnézek neked.
  Nem gondolkozom, csak közelebb lépek és Freja derekára simítom a kezemet, miközben beszélek. - Remélem lesz elég türelmed, mert ez még csak a kezdet - mondom, majd alig érezhetően végigsimítok az arcán. Olyan puha a bőre, hogy félek, hogy ha erősebben érnék hozzá, fájdalmat okoznék neki.
  Nem hagyom, hogy reagáljon, zsebre dugom a kezeimet és már el is sétálok, de nem bírom ki, hogy ne mosolyogjak. Tudom, hogy most meg van zavarodva, ismerem már ennyire. Nem hagyhatom, hogy túlságosan nyeregben érezze magát, főleg, mert ő sem hagyja nekem.
  Nem vicceltem, mikor azt mondtam, hogy ellógom a mai napot. Azzal a lendülettel, ahogy Frejának hátat fordítok, már megyek is ki az iskola ajtaján és vissza se nézek.
  Út közben azonban úgy döntök, alvás helyett inkább felhívom Ernestót, hogy kapja össze magát, mert most fejezem be a múlt heti tetkóját, nem holnap. Így legalább ezt letudom, utána meg koncentrálhatok az angyalomra este.
  A raktár bejáratánál találkozunk, együtt lépünk be az ajtón. Csak ketten vagyunk lent, a többi seggfej nincs itt hála égnek, Horatio meg a hangokból ítélve éppen a kurváival van elfoglalva az irodájában.
  A tetováláshoz egy külön szoba van fenntartva, ahol mindenkinek be kell tartania a szabályaimat: nem jöhetnek be sem részegen, sem bedrogozva. Senkit nem vagyok hajlandó ilyen állapotban varrni, és azt sem viselem el, ha ilyen szarokat hoznak ide be, mert fertőzésveszélyes. Ebben az egy szobában még a dugás is tilos, és ezzel mindenki tisztában van. Szerencsére mindenki felfogja a borsónyi agyával, hogy ez fontos és csak akkor jönnek be, ha én is itt vagyok. Ezt leszámítva az ajtó zárva van és mindig nálam van a kulcs hozzá.
  Ernesto leül a székbe és csendben figyeli, amíg előkészítek minden szükséges kelléket és mellé ülök. A tetoválásának vázlata van előttem. A bal felkarjára varrok egy sleeve-et, aminek az alapja már megvan, és ahogy látom, eléggé be is varasodott már a seb ahhoz, hogy folytathassam.
  - Azt mondtad, tetszett a színes és a sima fekete változat is, úgyhogy csináltam egy harmadikat, amiben van egy kicsi mindkettőről. Döntsd el, melyiket varrjam, és befejezem még ma - rakom le Ernesto elé a füzetet. A telefonom rezegni kezd a zsebemben. Carlos hív, de kinyomom és csak egy gyors üzenetet írok neki, hogy most nem tudok beszélni, majd újra Ernesto felé fordulok.
  - Ezt szeretném - mutatja fel a harmadik változatot.
  Nem ér nagy meglepetésként a választása. Annyi embert varrtam már és annyinak terveztem már tetoválást, hogy nagyon gyorsan rá tudok már hangolódni a vendégeim elképzeléseire és ízlésére. Az előttem ülő bandatag sleeve-e így lesz alapvetően fekete néhány pirosas mintával. Emiatt viszont ma csak a fekete részeket tudom megcsinálni, a színeset pedig még egy következő alkalommal kell majd, hogy biztosan minden rendben legyen az egésszel.
  A munkámra figyelek, kizárom a mára már megszokottá vált zúgást, ami a gépből jön. Néha tartok egy kis szünetet, ahol érzékenyebb még a seb, ott próbálok gyorsabban dolgozni. Teljesen a gondolataimba merülök, kikapcsolja az agyamat a munka. Az jár a fejemben, hogy minél szebb legyen, hogy ne csak Ernesto, de én is elégedett lehessek a végén.
  - Miért vagy még itt? - Meglepődök a kérdésen, hirtelen nem is értem.
  - Varrlak, ember, hol máshol lennék? - ráncolom össze a szemöldökömet.
  - Nem erre gondoltam. Miért vagy még mindig bandatag?
  - Otthon apám pár épülete elvileg olyan területen áll, ami a bandához tartozik. - Bár erősen kétlem, hogy ilyen környékeken is lennének telkeik, de kurvára nem gondolkoztam ezen, mikor arról volt szó, hogy a családomnak baja lehet.
  - Én azt hittem, te okos srác vagy, de úgy tűnik mégse veszed észre a kiskapukat.
  - Mi van? - nézek fel a karjáról az arcára miután leállítom a gépet.
  - Apám is tag volt már, és az ő apja is. Tudom, milyen volt ez az egész régen és hidd el, itt mindenki puhapöcs, csak a szájuk jár. Eltörik a kezedet vagy a lábadat, de nem tudnának ennél nagyobb kárt tenni senkiben. És ez Rioban is ugyanígy van, hidd el nekem. - Lehet van valami abban, amit mond, mert Carlosszal is történhettek volna ennél sokkal rosszabb dolgok is, mikor elvitték. - A szüleim meghaltak egy repülőgép balesetben öt éve, azóta én nevelem a három húgomat és pont miattuk sosem vállalom el Horatio egyik megbízását sem. Mert ha én börtönbe kerülök, nem lesz, aki vigyázzon rájuk. Soha semmit nem csináltak még, mikor nemet mondtam, mert nem mernek és nem is tudnak már. Csak az arcuk nagy, de nem kell nekik a balhé. - Őszintén sajnáltam, amiért neki kellett a három kislányt eltartani és felnevelni, de nem értettem pontosan, hova akar kilyukadni. - Az apádnak rengeteg pénze van. Ki tudna váltani. Sőt, akár te magad is elérhetnéd, hogy kirakjanak.
  - Hogyan? - nyílnak kerekre a szemeim. Megvan az előnye annak, hogy ez a szoba hangszigetelt.
  - Ember, te tényleg nem használod az agyadat? - csap a homlokomra. - Nem szeretik a feltűnést, te meg hírességnek számítasz otthon. Na, szerinted hogyan, baszki?
  - Hogy nekem ez eddig miért nem jutott eszembe?! - ér el a megvilágosodás. Én vagyok a barom, hogy eddig nem használtam ezt ki! Ebben a pillanatban születik meg a fejemben a terv arról, hogy hogyan fogom elérni fél éven belül, hogy szabad ember lehessek újra és soha többé ne kelljen kapcsolatba lépnek ezekkel a férgekkel.
  Ernesto nyugtázza, hogy elérte a célját, és ezután már nem szólal meg többet. Hagyja, hogy a tetoválásán dolgozzak és gondolkozzam közben.
  Miután befejezzük, Stockholm belvárosába megyek. Ma este tényleg normálisan kéne felöltöznöm és mivel az öltönyeim otthon vannak, muszáj vennem egyet. Alapvetően nem szeretem szórni a pénzt, főleg, ha nem én kerestem meg. Születésünkkor apa nyitott egy alapot mindannyiunk számára, ahova elég nagy összeget rakott be ahhoz minden éveben, hogy életünk végéig fedezze minden kiadásunkat. A tizennyolcadik szülinapomon megkaptam a kártyát és a csekk-könyvet, de nem sokat használtam őket azóta sem. A varrásból mindig volt annyi pénzem, amire szükségem volt a mindennapokban, úgyhogy elhanyagolhat mennyiség hiányzik csak belőle.
  Az üzletben először meglepődnek, mikor bemegyek, senki nem gondolná, hogy egy szakállas, kivarrt srác ilyen helyen vásárolna. Aztán mikor előkerül a Rodriguez fejléces csekkfüzet, hirtelen sokkal kedvesebbek lesznek. Nem szeretem ezt, mert ez nem nekem, hanem apámnak szól igazából. Hugo Rodrigueznek és a szállodaláncának.
  Egy sötétkék öltönyt választok, hozzá fekete, bőr cipőt és övet. Fekete és fehér ing között vacilálok. Az eladónak sikerül olyan anyagú darabot találnia, amin nem üt át a tetoválásom, így a fehér győz. Úgy döntök, ki fogom gombolni a felső néhány gombot, így nyakkendőre nincs szükségem. Eleve utálom őket, ha nem muszáj, nem szopatom meg saját magamat.
  Egy órám van elkészülni, úgyhogy még az is simán belefér, hogy megigazítsam a szakállamat és előkeressem a mandzsettagombokat, amiket még a nagyapám hagyott rám. Miközben elkészülök, végig azon gondolkozom, vajon Freja mit csinál éppen, mit fog felvenni. És legfőképp azon, hogy mit fog szólni a meglepetésemhez.
  Egy fekete limuzin vár a ház előtt. Zara és Amira nincsenek itthon, így nem kell válaszolnom végtelen idióta kérdésre indulás előtt. Pontosan öt órakor parkolunk le Freja szüleinek háza előtt. Ahogy kiszállok, egyből nyílik a bejárati ajtó. Egy középkorú hölgy megöleli a szőkeséget, mielőtt elindulna felém. Gondolom ő lesz Martha a házvezető, mert Freja elmondása alapján az anyja nem épp egy szeretetteljes valaki.
  Fehér szövetkabátot visel a ruhája fölött, amit nem cipzározott össze, így láthatom mi van alatta. Egy hófehér ruhát visel, ami teljesen az alakjára simul és a combja közepén ér véget. Magassarkúba bújtatott lábai iszonyatosan hosszúnak tűnnek a rövid szoknyában. Arany színű haja minden lépésnél meglibben, ahogy mosolyogva felém sétál. Nem tudom elfordítani a tekintetemet és egy pillanatra eljátszom a gondolattal, hogy mi lenne, ha inkább itthon maradnánk.
  - Szia - pislog fel rám, amivel visszahúz a jelenbe.
  Egy szó nélkül húzom magamhoz, ajkaim máris az övére tapadnak. A nyelvemmel épphogy megérintem az ajkait elválasztó kis rést, máris szétnyitja a száját. Készségesen hagyja, hogy a nyelvemmel táncba hívjam az övét, miközben ujjaival a hajamba túr.  Ha tehetném éjjel-nappal csókolnám! Túl finom és túl puha. Elönt a forróság, és érzem, hogy nem lesz jó vége, ha most nem engedem el.
  Pár centivel hátrébb húzódom, hogy tudjon olvasni a számról. - Szia - mosolygok le a lányra, aki még tűsarkúban is jóval alacsonyabb nálam. Nem gondoltam volna, hogy valaha is használni fogom ezt a szót, de imádnivaló, hogy ilyen kicsi és ennyire beleillik az ölelésembe.
  - Mi ez az autó? - mutat a limuzinra mögöttem.
  - Szállj be, és elmondom. - Sajnos túl hamar engedelmeskedik a kérésemnek, így nincs más választásom, mint beszélni egy olyan témáról, ami számomra az egyik legnehezebb mind közül. - Emlékszel, mikor a családomról kérdeztél? - Mikor óvatosan bólint, elkapom az egyik kezét és összekulcsolom az ujjainkat. Ez ad most erőt ahhoz, hogy végigmondjam.
  - Nem akartál válaszolni nekem, ezért inkább tereltél. - Az út gyorsan suhan mellettünk, miközben a beszélgetünk.
  - Pontosan. - A szabad kezemmel a hajamba túrok, mielőtt ismét a mellettem ülő lányra néznék. - Az apám Hugo Rodriguez, a szállodalánc tulajdonos. - Látom, ahogy hirtelen kerekebbek lesznek a szemei a meglepettségtől. - Azért nem akartam válaszolni, mert ez mindig, mindenhol téma, és kurvára unom, hogy a Rodriguez logótól hirtelen mindenki olyan kibaszott kedves lesz hirtelen. - Freja megszorítja a kezemet.
  - Szóval innentől legyek veled bunkó inkább, értettem - fura hanglejtéssel beszél most is, de tudom, hogy viccnek szánja, ezért elmosolyodom.
  - Inkább legyél türelmes, angyalom - megsimogatom az arcát, ahogy elismétlem, amit reggel mondtam neki. - És a családommal is.
  - Miért mondod ezt? - vonja össze a szemöldökét.
  - Mert ez a meglepetésem - nagyot nyelek, mielőtt folytatnám. A szívem gyorsabban ver és izzad a tenyerem, mert kibaszottul félek, hogy mi lesz, ha azt mondja a következő mondatom után, hogy inkább vigyem haza, mert ez már sok neki. - Noel kiállításának a megnyitójára megyünk.

6 megjegyzés:

  1. Sziaa!
    Huh...hat ha ez nem tetszik annyita nagyon kivancsi vagyok melyik lesz az amrlyikkel igazan elegedett leszel...mert ez huha...en imadtam!!!!
    Egyebkent igy van ez...az ember a sajat munkajaba mindig talal valami 'hibat'es ez reszbrn igy van jol amig elorebb viszi zobbre sarkalja es nem pedig hatraltatja...

    Szaval most hogy sokat babláztam a reszrol is ejtenek nehany szot:
    -szerettem ahogy a srác elgondolkozott az unokatestvererol es a voltbaratnojerol, tetszettek a gondolatbeli megjegyzesei es az ervei
    -imadtam ahogy Freja-rol gondolkodott..ahogyan kifejtette mit erez iranta, es hogy tulajdonkeppen megrenitik az erzesei
    -ohm...kivancsi leszek hogy alakul a kiskapus dolog...illetve hogy nem-e csapda eza 'segitseg nyujtas'
    -hej, az a vallomás Frejanak es az a meglepetes
    Nagyon imádtam es kivancsian varom a kovetkezo reszt!
    Elore is Sikerekben Gazdag Boldog Új Esztendőt Kîvánok Neked!

    Koszonom szepen, hogy ezt a reszt is olvashattam!

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Drága BezTina!
      Én nagyon maximalista vagyok, úgyhogy én is kíváncsi vagyok, melyik részre fogom tudni azt mondani, hogy igen, ez most nekem is nagyon tetszik és elégedett vagyok vele.
      Örülök, hogy neked azért tetszett a rész! A következőben lesz néhány meglepetés szereplő is, úgyhogy remélem tetszeni fog majd az is és sikerül úgy megírom, ahogy én tervezem!
      Köszönöm szépen és neked is hasonló jókat!

      Köszönöm, hogy írtál nekem!

      Ölel,
      Gabby

      Törlés
  2. Szia :)
    Nem értem mi problémád van vele. Igen, kicsit átkötőrésznek tűnik, viszont annak tökéletes. Jól kidolgozott ez is, mint a többi, gratulálok hozzá. Már tehetnél egy olyan pipálható gombot a többi mellé, ami mellet az áll: imádtam. Nem viccelek.
    Egyébként visszamenőleg boldog karácsonyt, előre is boldog új évet, na meg kitartást a sulihoz!

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Kedves Lynn!
      Örülök, hogy tetszett a rész! Igen, igazad van abban, hogy ez eléggé átvezető fejezetre sikerült.
      Neked is hasonló jókat kívánok!

      Köszönöm, hogy írtál nekem!

      Ölel,
      Gabby

      Törlés
  3. Úristenúristenúristen! *.*
    Drága Gabby!
    Esküszöm, én sokkal jobban izgulok a találka miatt, mint Freja fog! Annyira kíváncsi vagyok, milyen lesz a családja, hogyan viselkedik majd Marlon a jelenlétünkben, elfogadják e a lányt és a lehetséges kapcsolatukat, meg úgy mindenre! *.*

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Kedves Peetagey!
      Freja még fel se fogta igazán, hogy mi is fog történni :D Garantálom, hogy sok újdonság lesz a következő fejezetben, és alig várom már, hogy megismerjétek a többi Rodriguezt is!

      Köszönöm, hogy írtál nekem!

      Puszillak,
      Gabby

      Törlés