2018. június 3.

13. Fejezet - Prison

Drága Olvasóim!
Tudom, hogy nagyon, nagyon sokat kellett várnotok a részre, és hatalmas bocsánatkéréssel tartozom érte! Tényleg sajnálom, de az élet közbeszólt, és őszintén szólva, élvezem, mikor zajlanak a botrányos kis dolgok körülöttem, szóval eléggé le tudnak foglalni, az egyetemről nem is beszélve.
Kisebb technikai fennakadások is történtek idő közben, amihez esküszöm semmi közöm, tudom, hogy béna vagyok ezekhez, szóval semmit nem szoktam állítgatni. Nem tudom, mi történhetett a fejléccel, és azt sem, hogy a chat a főoldalról miért nem látszik. Viszont a tartalom modulból hiányzó gifet sikerült egy újjal pótolnom, illetve a Szereplők oldal elveszett gifeit is ki tudtam cserélni. Nem olyan tökéletesek, mint a régiek voltak, de legalább vannak képek, ami nem hátrány.
A következő rész érkezéséről sajnos ismét nem tudok biztosat mondani. Ezt a mostanit is két vizsga utáni délutánon tudtam megírni, mikor tanulni úgysem nagyon tudtam volna.
Viszont ezért cserébe remélem a tartalom kárpótlás lesz, hiszen hatalmas fordulóponthoz érkezünk, illetve egy olyan infomációblokk is helyet kap, ami remélem mindenkit meglep majd. Ne feledjétek, már csak két rész, és az epilógus van hátra!

Ne felejtsétek el elmondani a véleményeiteket a fejezet végén!
Illetve pár bejegyzéssel lejjebb megtaláljátok a Riri által felturbózott új trailert a Passionhöz, ezzel kapcsolatban is várom a véleményeiteket! Én egyszerűen imádom, és nem tudok betelni vele *.*

Puszillak Titeket,
Gabby



Freja Lundgren 


  - Nem láttad Marlont? - kérdezem péntek dél körül Milant az egyik szünetben. Nem vagyok tapadós barátnő, de ma mintha nyoma veszett volna. Nem várt a parkolóban, nem volt bent a közös óránkon, és hiába írtam neki üzenetet, meg sem nézte. Ha pár hónapja valaki azt mondta volna, hogy Marlon Rodriguez lóg az iskolából, a világ legtermészetesebb dolgának könyveltem volna el, de most mégis furának tűnik. Mióta együtt vagyunk, egyetlen órát sem lógott el, sőt általában azzal szórakozott, hogy hogyan tudná minél jobban elvonni a figyelmemet. A táncpróbákról sem hiányzott soha. Tényleg próbál megváltozni ilyen szempontból.
  - Nem - rázza a fejét miközben becsukja a szekrényét. - Kérdezd a barátnődet - fordul felém hogy leolvashassam a szájáról, amit mond. Nagyon fura az arckifejezése. Máskor mindig vidám, mosolyog és viccelődik, most viszont kimondottan szomorúnak látszik. Ha találkozom Zarával meg kell tudnom, mi történt, mert szinte biztos, hogy hozzá van köze.
  Zarát megtalálni nem nehéz, hiszen minden óránk közös és a szekrényeink is egymás mellett vannak. Most is épp a könyveit pakolászva találok rá. Óvatosan megsimogatom a hátát, mire felém fordul. Könnyesek a szemei. Ijedten pislogok rá, mert ő tényleg csak akkor sír, ha valami nagy baj történt.
  Megragadom a kezét, kivonszolom az udvarra, és egy padon ülve kérdezem, mi történt. Tudom, hogy nem szereti, ha mások gyengének látják, és teljesen megértem.
  - Szakítottunk Milannal - jeleli. - most végleg. - Folynak a könnyei, miközben mesél.
  - Mi történt? - jelelem vissza, és a combjára teszem a kezemet.
  - Nagyon összevesztünk. Tegnap átjött, és szóba került a továbbtanulás, és, hogy ő vissza szeretne költözni Rioba érettségi után. Kérdezte, hogy vele mennék-e, mire mondtam, hogy nyilván nem, minden ide köt: a családom, a barátaim, ide adtam be a jelentkezésemet egyetemre, itt vagy te is, esélytelen, hogy költözzek. Nekem ez az otthonom. Elkezdett győzködni, hogy de kint ott az ő családja, az unokatestvérei és a nagynénje, és biztosan engem is befogadnának, és ott is járhatnék egyetemre, van angol nyelvű képzés is. Mondtam, hogy akkor ennyi erővel ő is maradhatna itt, mert Stockholm is az otthona. Erre elkezdte szidni az országot, meg, hogy ő ugyan nem marad itt, attól, hogy az anyukája svéd. Őt semmi nem köti ide. Amikor ezt kimondta, olyan szinten borultam ki, hogy az nem igaz. Tudom, hogy ez csak egy gimis szerelem, de akkor is, mi az, hogy semmi nem köti ide?! Üvöltöttünk egymással, de nagyon keményen tényleg. Aztán mondtam neki, hogy én nem fogom visszatartani az álmaitól, és segítek, hogy tényleg senki és semmi ne kösse ide ezentúl. Mondtam, hogy menjen haza és soha többet nem akarom látni. Elment, és azóta nem beszéltünk, nem is láttam, semmi. De nem is akarok találkozni vele. Csak szeretném lezárni ezt, és továbblépni, de nehéz, mert őt kivételesen tényleg szerettem.
  - Jaj, drágám - mondom, és megölelem. Érzem, hogy összesírja a kabátomat, de nem érdekelt.
  Zara nagyon nehezen nyílik meg másoknak úgy igazán, főleg fiúknak. Aztán jött Milan és addig-addig piszkálta, addig járt a nyakára, amíg el nem vihette randizni. Egyértelmű volt, hogy passzolnak, Zara annyit nevetett vele, mint még soha senkivel, olyan boldog volt mellette, hogy szinte rá sem ismertem. Tényleg azt hittem, hogy sokáig együtt lesznek, mert mindig jól megvoltak. Veszekedtek néha, állandóan húzták egymást, de mindig kibékültek. Viszont ha Milan ennyire nem látja a közös jövőjüket és ennyire mást akarnak, akkor hiába szeretik egymást, nem tudják megoldani, mert egyikük sem enged az álmaiból.
  Zara picit elhúzódik tőlem. Kérdőn nézek rá.
  - Becsengettek, úgyhogy mennünk kéne. Viszont van itt még valami. - Mély levegőt vesz, mielőtt belekezd a jelelésbe. - Marlon börtönben van.
  - Tessék? - nagyon kell figyelnem, hogy ne kiáltsak fel meglepettségemben. Mi az, hogy börtönben van?! Mégis hogyan került oda? És mikor? A szívverésem a duplájára nő fél pillanat alatt, és azt hiszem, rosszul látok.
  - Tegnap este hívtak fel. Freja ne borulj ki, de nem lépett ki a bandából.
  - Dehát megígérte... - rázom a fejemet. Nem... Ez nem lehet...
  - Akkor úgy tűnik mégsem tudta betartani. Tegnap hívtak, hogy kábítószer birtoklás miatt őrizetbe vették. Ki lehet váltani, de anyáék nem fizetik ki, a program nem állja a költségeket, ennyi pénzt pedig most nem tudnak előteremteni. A szüleit pedig nem érték el.

  - Elmegyek érte - pattanok fel.
  - Freja...
  - Hol van?
  Zara beleegyezően bólint és elküldi üzenetben a címet, mielőtt visszamenne az épületbe. Vele tartok, de csak a szekrényemig. Összeszedem a cuccaimat, és gondolkodás nélkül vágódom be az autómba. Életemben először lógok a suliból, és nagyon nem tetszik. Az viszont még kevésbé, hogy a srác, akibe beleszerettem börtönben van. Azt hittem megváltozott ebben a témában, hogy belátta, hogy a banda nem alternatíva, hogy csak ártanak neki. Ehhez képest mégis miattuk van börtönben megint, és egyszerűen képtelen vagytok feldolgozni ezt az egészet. Nem tudom sem felfogni, sem megérteni, tolerálni meg aztán pláne nem. Ezt az egy dolgot ígértettem meg vele, és ezt sem tudta betartani. Végtelenül csalódott és mérges vagyok egyszerre.
  Leparkolok a rendőrőrs előtt, és kiszállok az autómból.
  Az épület rosszabb állapotban van, mint amire eddig számítottam, a falak meg vannak repedve, az ablakokon rácsok, a kerítést szögesdrót veszi körül. Nem tartanak itt rabokat pár napnál tovább, mégis nagyon elővigyázatosak. Az egész szürke és komor. Ijesztő. Sosem jártam eddig ilyen helyen, és nagyon szeretném elkerülni a jövőben is. Gonosz helynek tűnik.
  Elindulok a bejárat felé, és belépek a nehéz ajtón. Bent sem jobb egy fokkal sem az atmoszféra. Kezdem sajnálni a rendőröket, akiknek nap, mint nap itt kell dolgozniuk.
  A cipőm sarkai kopognak a folyosó padlóján, egy-egy irodából meglepetten néznek ki, de nem foglalkoznak velem különösebben, noha messze nem illek bele ebbe a szürke világba hosszú, pasztell rózsaszín szövet kabátommal és fehér tűsarkúmmal.
  Zara elmondása alapján az iroda, amiben a Marlon ügyével foglalkozó tiszt található, a folyosó legvégén van. Szinte tudomást sem veszek semmiről magam körül, körbe sem nézek, egyenesen oda masírozok. Bekopogok az ajtón, de nem várok válaszra, mert úgysem hallanám, így csak benyitok.
  Az iroda egészen barátságos, minden barna és zöld színű. A sötét fa asztal mögött egy egészen fiatal rendőr ül. Szőke haja van, akárcsak nekem, az arca olyan, mint egy modellé, a karján feszül az inge, és biztosra veszem, hogy magassarkúban is eltörpülnék mellette. Nem pont ilyennek képzeltem egy bandaügyekkel foglalkozó rendőrt. Kék szemeivel meglepetten pislogott rám.
  - Segíthetek? - olvasom a szájáról.
  - Igen, úgy tudom, ide hozták be a barátomat tegnap este - igyekszem megfelelően hangsúlyozni, de olyan szinten kellemetlen ez a helyzet számomra, hogy biztosan nem sikerül összeszedetten viselkednem. Soha nem kellett még börtönből hazavinnem egy barátomat sem, sőt, kimondottan kerültem az ilyen embereket, Marlonért mégis gondolkodás nélkül idejöttem, és bár halálosan mérges és csalódott vagyok, bármennyi pénzt kifizetnék, hogy kiengedjék innen.
  - A barátját? - a szája elkerekedik meglepettségében. Egyértelmű, hogy nem tudja elképzelni, hogy egy olyan férfihoz legyen közöm, aki illegális ügyekben érintett.
  Lassan feláll az asztaltól és zsebre dugott kézzel elém sétál. Gyanakvón fürkészi az arcomat. Ez megalázóbb, mint gondoltam.
  - Marlon Rodriguezt.
 Egy pillanatra elgondolkozik, majd összehúzott szemmel néz rám és valamit mondani kezd, de annyira szét vagyok csúszva, hogy egyszerűen képtelen vagyok leolvasni a szájáról. Mikor meg kell kérnem, hogy lassabban beszéljen, mert nem hallom őt és a szájáról olvasom minden szavát, el tudnám sírni magam.
  - Elnézést - néz rám megértően. - Marlont kábítószer birtoklás miatt hoztuk be. Annyi anyag volt nála, ami egy hadseregnek is elég lett volna. Állítja, hogy nem az övé volt, és megilleti az ártatlanság vélelme, így óvadék fejében szabadlábra helyezhető. Viszont nagyon különös, hogy nem akarja feladni azt az embert, akié valójában a kábítószer. Azt hajtogatta, hogy baja lenne belőle azoknak, akiket szeret. Egyértelműen egy banda van ebben és nagyon fontos lenne, hogy megtudjuk melyik. Ön nem tud erről valamit?
  - Semmit. Úgy tudtam, már nem vesz részt ilyesmiben - mondom szomorúan. Becsapottnak érzem magam.
  - Gondolja, hogy a barátja segítene kézre keríteni a vezért?
  - Fogalmam sincs. Ezt tőle kéne megkérdeznie.
  - Rendben. - Visszamegy a gépéhez, pötyög valamit, aztán ismét rám néz. - Tizenegyezer-háromszáz korona Mr. Rodriguez óvadéka - kérdőn néz rám, miután kimondja az összeget.
  A szemöldököm a hajtövemig szalad. Ez nagyon sok pénz! Családok élnek ennyiből egy hónapban. Nagyot sóhajtok és inkább bele sem gondolok, mennyi drog lehetett Marlonnál. Fehér táskámból előhalászom a csekkfüzetemet, gyorsan megírom, és átadom a rendőrnek, aki hatalmas szemekkel néz rám.
  - Itt várjon meg - mondja, majd kulcsokkal a kezében eltűnik az ajtóban.
  Tíz perccel később barátom társaságában tér vissza. Soha életemben nem láttam még embert annyira elgyötörtnek, amilyen Marlon Rodriguez ebben a pillanatban. A szokásos borostája most is ott van, a haja viszont csapzott, az arca gondterhelt, a szemei alatt hatalmas karikák. Valószínűleg az előző napi ruhája van rajta és jelenleg az illata nagyon távol áll a napsütötte tengerparttól, amilyen egyébként lenni szokott. A csuklói körül bilincs van, aminek a látványa egyszerre megijeszt és aggodalommal tölt el. Aggódom miatta, hogy hogy van, mennyire viselte meg a dolog, ugyanakkor félek is tőle. Életemben először tényleg félek tőle.
  Mikor meglát, hatalmasra nyílnak a szemei, látom ahogy portugálul káromkodik. Dühösen tekint rám, de valami más is csillog csokoládébarna szemeiben. Valami, amit még sosem láttam ezelőtt.
  A rendőr leveszi a kezéről a bilincset, beszélnek pár mondatot, de szándékosan nem figyelek rá. Marlon az ajtó felé indul, én pedig követem. Nem szól hozzám, legalábbis nem tűnik fel, mert még véletlenül sem fordítom el a tekintetemet a padlóról, hogy ha akar, se kelljen beszélnem vele.
  Már majdnem a kocsihoz érünk, mikor megragadja a könyökömet, hogy maga felé fordíthasson.
  - Annyira sajnálom - mondja, és kimondottan megtörtnek látszik.
  Nem, most nem szabad megsajnálnom. Tudnia kell, hogy ez így nem fog működni. Nem fogok ultimátumokat osztogatni, mert ha erre van szükség egy kapcsolatban, az már régen rossz, de jelenleg nem vagyok biztos benne, hogy mi lenne a jó. Mi van akkor, ha az én Marlonom, a kedves, figyelmes és védelmező srác mindvégig csak illúzió volt, és mindenki másnak igaza volt vele kapcsolatban, aki azt tanácsolta, hogy ne is beszéljek vele?
  Megrázom a fejemet és próbálok hátrébb lépni, de nem enged.
  - Hazudtál nekem - mondom.
  - Jó okom volt rá - olvasom a szájáról.
  - Erre nincsen jó ok. Vannak kis füllentések, kegyes hazugságok, amikre azt mondom, igen, jogosak, de ez... Ezt az egyetlen dolgot kértem tőled, és nem tudod betartani.
  - Nem érted.
  - Marlon, épp most hoztalak ki a börtönből kábítószer birtoklás miatt, szerinted ezen mit lehet nem érteni? És azt ne mondd nekem, hogy a megélhetésed miatt csinálod, mert otthon a családod mindent megad neked, ahogy itt is Zara szülei. - Tartok egy kisebb szünetet. - Ha ebben hazudtál nekem, honnan kéne tudnom, hogy másban nem tetted?
  - Ezt te sem gondolhatod komolyan! Tudod nagyon jól, hogy semmi másban nem beszéltem mellé. A tegnap estének meg kurvára nem így kellett volna alakulnia, csak...
  - Ne folytasd inkább, mert nem is akarom tudni, azt hiszem. - Életemben először vagyok ennyire határozott egy konfliktus helyzetben. Alapvetően kerülöm őket, mert nagyon frusztrálnak, ahogy most is, így ezt is igyekszem minél hamarabb lezárni. A banda nem elfogadható alternatíva és ezt Marlon is nagyon jól tudja. - Szállj be, haza viszlek.
  Ha együtt megyünk valahova, általában ő vezet, így tudunk beszélgetni. Most azonban annyira csalódott vagyok, hogy ennek inkább lehetőséget sem szeretnék adni. Útközben a periférián látom, hogy néha idegesen a hajába túr, vagy a combján dobol az ujjaival, de minden idegszálammal azon vagyok, hogy ne foglalkozzam vele.
  Leparkolok Zaráék háza előtt, és automatikusan Marlon felé fordulok. Látom rajta, hogy mondani akar valamit, végül csak beleharap az alsó ajkába, és felém hajol. Elfordítom az arcomat, így nem tud megcsókolni. Mikor kinyitja az ajtót, és visszanéz rám, látom a szemében a csalódottságot és a szomorúságot. Megszakad a szívem, hogy miattam szomorú, de nem tudok ennyi mindennel dűlőre jutni. Képtelen vagyok rá.
  Könnyes szemekkel indulok a lovarda felé, hogy kitisztítsam a fejemet és megvígasztalódjak Magic által.


  Napok teltek el, mióta Marlont kihoztam a börtönből. Ez idő alatt egyáltalán nem volt iskolában, Milán nem tud róla semmit, ahogy Zara és Amira sem. Napjában három üzenetet írok neki legalább, de egyikre sem válaszol. Pár napig még duzzogtam, és ha keresett volna sem válaszoltam volna, de mikor egy hete semmilyen életjelet nem ad magáról, az már nagyon aggasztó. Fogalmam sincs, hol keressem, szétszórt vagyok edzéseken és a tanulás sem megy jól, mert nem tudok másra gondolni, mint arra, hogy történt vele valami. Nem tudom, mit tennék, ha baja esne...
  Péntek este van, egy héttel a börtönben tett kis látogatásom után. A szüleim elutaztak egy wellness hétvégére, és már Martha sincs itt. Maradni akart, de mondtam neki, hogy menjen haza a családjához, ígyis épp eleget van távol tőlük.
  Órákig ülök a biológia fölött, de nem jutok vele sehova. Hiába próbálok odafigyelni, a neurotranszmitterek helyett teljesen máshol jár az agyam. Marlonon gondolkozom, azon, hogy mit kezdjek ezzel az egésszel. Attól függetlenül, hogy egy hete nem hallottam felőle és egyértelműen ignorál, nekem ő még mindig ugyanolyan fontos. Hiányzik. Hiányzik, hogy beszélgessünk, hiányzik, hogy ne hagyja, hogy bármi mással foglalkozzam, ha ő is a közelben van. Hiányzik, hogy együtt nevessünk, hogy egy igazi rosszfiúnak nézzen ki, de közben mégis gyengéd legyen. Hiányzik az impulzivitása, az extraverziója, hiányzik minden, ami azzá teszi őt, ami. Nem tudom, hogy ugyanígy tudnám-e szeretni, ha elvesznének ezek a tulajdonságai. Ezek azok, amit Marlon Rodriguezt azzá teszik, aki.
  De ha ezek teszik őt azzá, aki, akkor ebben vajon a banda is benne van? Egyértelműen hatott a személyiségére, de akkor is ilyen lenne, ha ez eltűnne az életéből? Akkor is körbelengné ez a veszélyes aura, ami a legvonzóbb benne? Ki tudna egyáltalán lépni? És ha igen, hogyan? Ki akar egyáltalán lépni? És ha nem, akkor én együtt tudnék ezzel élni?
  Kezdem túlgondolni a dolgokat. Túl sok megválaszolatlan kérdés van a fejemben és ebbe rövid időn belül bele fogok őrülni, ha nem teszek valamit. Meg kell találnom Marlont, és beszélni vele. De mégis hogyan?
  A telefonomat nézegetem, hátha maradt még valami olyan platform, ahol nem írtam ezer üzenetet Marlonnak. Mint valami őrült zaklató, te jó Isten...
  A megoldás olyan hirtelenséggel jut eszembe, hogy szinte el sem hiszem. A barátok alkalmazás segítségével nagyjából fél perc alatt be tudom mérni a helyzetét, és nagyon, nagyon remélem, hogy nála van a telefonja, mert ha nincs, akkor zátonyra fut a keresőakcióm.
  Bepattanok az autómba, és a GPS segítségével már suhanok is a hely felé, ahol elvileg Marlon tartózkodik. Egyre inkább a város pereme felé tartok, olyan helyekre, ahova nem feltétlen ajánlatos a szőke fürtjeimmel és a tűsarkúimmal betipegnem, főleg, hogy még csak nem is hallom meg, ha valamilyen veszély közelít. Bezárom a központi zárat, biztos, ami biztos alapon. Marlon helyzete egy elhagyatott gyárépülethez vezetett. Felkapcsolom a reflektorokat az autón, hogy jobban lássak, de sem kiszállni, sem közelebb menni nem merek. Nagyon durván ijesztő ez a hely. Olyan bármikor előugorhat egy baltásgyilkos módon.
  Kinyílik a hatalmas vasajtó, és három alak lép ki. Lekapcsolom a reflektort, hogy ne égessem ki a szemüket. Egyikük felém kocog. Nagyon ismerősek a léptei, de nem vagyok benne biztos, hogy Marlon az, mert nem látom az arcát a sötét és a távolság miatt. Felkészülök az azonnali indulásra, ha a felém tartó férfi nem az lenne, akit várok: beindítom a motort és a pedálok fölé helyezem a lábaimat.
  Megkönnyebbülten fújom ki a levegőt mikor az anyósülés felőli ablakból Marlon barna szemei néznek vissza rám. Kinyitom a központi zárat, mire lendületből bevágódik mellém.
  - Te mi a jó büdös picsát keresel itt ilyenkor? - sejtem, hogy felemeli a hangját beszéd közben, de ezúttal felkészültem. Ezúttal vállalom a konfliktust, és nem futok el. - Kapcsold le a lámpákat. Nem kell tudniuk ki vagy és miről beszélünk - biccent a fejével az ajtóban álló két tagbaszakadt alak felé.
 Teszem, amire utasít, majd felé fordulok. - Miattad jöttem ide. Mit keresel ezen a helyen?
  - Cukorkát árulok - forgatja a szemeit. - Szerinted?
  Csak pislogok rá, nem tudok erre mit reagálni. Ez a banda központja. Olyan távol akartam maradni ettől a világtól, amennyire csak lehet, erre most szánt szándékkal sétáltam bele a közepébe. Nagyon megijeszt, de most erősnek kell lennem. Nem hagyhatom, hogy Marlon ismét eltűnjön.
  - Nem kéne itt lenned - rázza a fejét.
  - Tudom.
  - Akkor mégis miért jöttél ide? Tudod, hogy itt mit csinálnak a gazdag lányokkal - hitetlenkedve néz rám. - Csoda, hogy még nem lopták ki alólad a kocsit és nem erőszakoltak meg.
  Olyan szintű pánik önt el ezek hallatán, hogy majdnem elájulok. A szívem a torkomban dobog, alig kapok levegőt, a szemeim kitágulnak.
  - Freja, levegő! - zökkent ki Marlon. Nem mondja, hogy majd ő vigyáz rám, semmi nyálas szöveget, de tudja, hogy épp egy induló pánikrohamot akadályozott meg ebben a pillanatban. 
  - Miattad jöttem ide - mondom ki, mikor végre sikerül összeszednem magam. - Nem voltál suliban, sehogy nem tudtalak elérni, és nagyon aggódtam miattad. Tudom, hogy nagyon utálatosan és ítélkezőn viselkedtem a rendőrségen, de szeretném, ha megbeszélnénk. Lehet, hogy van ebből kiút. Vagy lehet, hogy miattad meg is tudnék ezzel barátkozni.
  - Nem - vág a szavamba olyan hévvel, amilyennel még talán soha. - Nem véletlenül ignoráltalak.
  Ahogy ezt kijelenti már ki is ugrik a kocsiból. Nem néz hátra, nem ír üzenetet, semmi. Csak simán itthagy, és nevetve bemegy az épületbe a másik két férfival.
  Nem tudom elhinni. Azt hittem, hogy ha elég bátor leszek, ha nyitok azok felé a dolgok felé, amik kiesnek a komfortzónámból, akkor megoldódnak a dolgok.
  Egész hazaúton azon gondolkozom, mi miatt akarhat Marlon ignorálni, de nem tudok rájönni. A letartóztatása előtt minden rendben volt, szóval azóta kellett történnie valaminek. De ha nem is beszéltünk, akkor nem csinálhattam semmi rosszat. Lehet, hogy megunta, hogy egy fogyatékossal kell szenvednie. Vagy lehet, hogy az a probléma, hogy nem feküdtem le vele. Az is lehet, hogy talált valaki mást. Őszintén szólva, nem tudom, melyik fájna a legjobban.
  Ahogy befekszem az ágyamba, tudatosul bennem, hogy valószínűleg már nem fogunk többet beszélni, összefutni is maximum az iskolában. Úgy tűnik, hogy az ellentétek vonzzák egymást elmélet működéséhez mi már túlságosan is mások vagyunk. Érzem, ahogy a könnycseppek végigfolynak az arcomon, de hagyom, hogy a hófehér párnára hulljanak. Ma este már semmi sem számít...

  A telefonom villogására ébredek. Ahogy kinyitom a szemem, körülöttem még sötétség van, szóval ez biztosan nem az ébresztőm. De mégis ki keresne ilyenkor?
  Nyögve nyúlok a telefonom után, de mikor meglátom, ki a hívó, egyből kipattannak a szemeim és a szívem a torkomban dobog.
  Marlon az.
  De miért hív az éjszaka közepén, és eleve miért nem üzenetet ír, ha tudja, hogy velem nem lehet telefonon beszélni?
  Kinyomom a hívást.
  Kettőt sem pislogok, és rezegni kezd a kis készülék a kezemben. Ezúttal üzenetet kapok, de a feladó ugyanaz.
  “Reméltem, hogy felébredsz”
  Nem válaszolok semmit, csak értetlenül nézem a kijelzőt. Ha megint gonoszkodni akar, akkor arra most nagyon nem vagyok vevő, épp eléggé megbántott már ma.
  “Gyere ki az erkélyre!”
  Nem értem miért kéri ezt, de magamban imádkozom, hogy ne csak valami trükk legyen. Nem foglalkozom azzal, hogy mennyire hideg van kint, a selyem hálóingemben és a papucsomban lépek ki a hideg éjszakába. Tulajdonképpen nem is értem, miért teszem ezt meg.
  Mikor a tekintetem a kocsibeállóhoz ér, minden értelmet nyer. Köpni-nyelni nem tudok a meglepettségtől. Marlon néz egyenesen rám. A motorjának támaszkodik, az arcát sejtelmes fényben tartja a telefonja. Veszélyesen néz ki, a pillangók mégis verdesni kezdenek a gyomromban. Pötyög valamit a telefonján, mire az enyém ismét rezegni kezd a kezemben.
  “Beengedsz?”
  Gondolkodás nélkül megyek be az erkélyről, abban sem vagyok biztos, hogy bezárom normálisan az ajtót, csak futok lefelé, egyenesen a bejárat irányába. Nonszensz, amit művelek, szóba sem kéne állnom vele, de nem érdekelnek az észérvek. Szerelmes vagyok Marlon Rodriguezbe, akár köze van a bandához, akár nincs, akár bunkó volt velem, akár nem, és ez mindent felülír. Csak reménykedni tudok benne, hogy bocsánatot kérni jött, nem pedig szakítani velem. De ez a remény tart ébren ebben a pillanatban. Az adrenalinszintem az egekbe szökik, mikor feltépem az ajtót. Marlon már a teraszon áll, mire kinyitom, de nem lassít, közvetlenül előttem áll meg, a következő pillanatban pedig már a levegőben találom magam. Körém fonja izmos karjait, és olyan könnyedén kap fel, mintha egy tollpihe lennék. Úgy szorít magához, hogy levegőt is alig tudok venni, miközben berúgja maga mögött az ajtót.
  Mikor letesz, két hatalmas tenyerébe fogja az arcomat, és úgy keresi a tekintetemet - Annyira sajnálom, Angyalom! Mindent megmagyarázok esküszöm, csak kérlek, bocsáss meg! - Nem hallom a hangját, de szinte biztos vagyok benne, hogy könyörög. Az arca elgyötört, a szemeiből olyan fájdalom sugárzik, amilyet utoljára Magic szemében láttam, mikor eldöntöttem, hogy őt szeretném partneremnek a versenyzésben.
  Egy szót sem szólok, csak bólintok, majd a nappali felé indulok. Nem hallom ugyan a lépteit, de érzem, hogy Marlon követ. Én a kanapéra ülök, ő apa foteljébe. A térdére könyököl, megértésért könyörögve néz a szemembe, mielőtt beszélni kezdene.
  - Nem mondtam el a teljes igazságot pár dologban. Tényleg a banda miatt kellett eljönnöm otthonról, de nem azért, mert akkor derült ki, hogy benne vagyok. Egyszer mikor szarkész voltam, Noel felébredt rá, ahogy hazatántorgok egy pisztollyal a kezemben. Egyből faggatni kezdett, de a sok drog miatt nem ment velem sokra valószínűleg, mert másnap a szüleink társaságában újrakezdte. Mindent el kellett mondanom nekik. Soha nem láttam még anyát annyira félni és aggódni, csak emiatt mentem bele abba, hogy a hatóságokhoz forduljunk ezzel. Apa mindent megtett, kivételesen ezzel többet foglalkozott, mint az üzlettel vagy Carlos sportkarrierjével. Addig ment, amíg el nem jutott a titkosszolgálatig. Mindent el kellett mondanom nekik, cserébe megúsztam a felelősségrevonást. Koronatanú vagyok az ügyben vagy mi a faszom - megrázza a fejét. Sokkolva hallgatom, soha nem gondoltam volna, hogy ilyen szinten benne van ebben az ügyben, és, hogy ekkora titkai vannak mindenki előtt. - Ők beépültek a bandába, évek óta dolgoztak már rajta, csak nem találtak tanút eddig, aki vállalná a vallomástételt. Kapórajöttem nekik. A családom mellé védőőrizetet rendeltek ki, de szigorúan úgy, hogy senkinek ne tűnjenek fel az ügynökök, nehogy bármi is kiderüljön. A program, amibe bekerültem jó fedősztori volt ahhoz, hogy engem minél távolabb vigyenek onnan. Kibaszottul gyűlöltem az egészet. Faszom sem akart otthonról eljönni, de a családom túl fontos számomra, és az ő életük is múlik ezen. Az egyetlen, amire senki nem gondolt, hogy itt is működik ugyanaz a banda. Nem volt titok, hogy benne vagyok a programban, és az sem, hogy melyik országba jöttem. Megkeresték Carlost otthon, és eltörték a lábát, hogy biztos belépjek az itteni bandába. Mikor egyre kevesebbet voltam ott, mert szívesebben voltam veled, feltűnt nekik, hogy nem kerek a sztori. Behívtak azzal, hogy bizonyítanom kell mégis a hűségemet. Végtelen drogot kellett elszállítanom egy ügyfélnek. Soha nem láttam még ennyit egyben, nem viccelek, hihetetlen volt. Aztán elkaptak. Amikor eljöttél értem megborult az egész, mert egy interpolos nőnek kellett volna jönnie. - Ezért nézett rám olyan furán a rendőr az irodában! Nem azért, mert nem hitte el, hogy közöm van egy drogfutárhoz, hanem, mert azt nem hitte el, hogy interpolos vagyok. - Később megkeresett a nő, elmondott mindent Zara szüleinek és ők is védőőrizetet kaptak, nehogy több gond legyen, mint, ami már így is van. Ugyanígy Milanék is. Muszáj volt bebizonyítanom a bandának a hűségemet, különben az egész akciót kidobhattuk volna a picsába. Soha nem szabadulnék ki ebből. És ehhez az kellett, hogy sokat legyek a raktárban, hogy ez legyen az elsődleges.
  Úgy érzem ez túl sok nekem, nem bírok ennyi információt feldolgozni hajnal egykor, sem semmikor. Marlon nem hazudott, de hatalmas titkai voltak előttem. Megértem miért csinálta, valószínűleg én is ezt tettem volna a helyében, de ha végig tudta, hogy ez lesz, akkor mégis miért szerettette meg magát ennyire velem? Miért, ha tudta, hogy nem lehet velem teljesen soha?
  Elmondom neki is, hogy én ezt most nem bírom befogadni, és kisétálok a konyhába. Mély lélegzeteket véve próbálok mindent felfogni. Hogy hiába tudok most meg mindent, mégsem lesz itt semmilyen boldog befejezés, mert nem vagyok több egy szimpla időtöltésnél, amíg Marlonnak itt kell lennie. Abban a tíz percben, amíg egyedül vagyok, mindenféle elméletekbe lovalom magam.
  Finom érintést érzek a karjaimon. Direkt nem fordulok hátra, egészen addig, amíg Marlon maga felé nem fordít. Megint napsütés illata van, pedig amikről beszél, amiket tesz, éles ellentétben állnak a napsütéssel és tulajdonképpen minden jóval.
  - Freja, meg kell értened, hogy nem tehettem mást.
  - Megértem. Tényleg megértem, de akkor miért vagy most itt? Nem lett volna egyszerűbb, ha továbbra is ignorálsz és csak szépen elengedjük ezt a dolgot mindketten előbb-utóbb?
  - Nem! Nem lett volna egyszerűbb, mert nem akarom elengedni! Nem akarom, hogy belekeveredj, de ez nem azt jelenti, hogy nem akarlak téged. Azért jöttem ide, hogy ezeket elmondjam neked, és választási lehetőséget adjak.
  - Marlon, mi ebben a választási lehetőség? Attól, hogy nem csak egy bandában vagy benne, hanem még mindenféle titkosszolgálatokkal is együtt dolgozol, nem foglak kevésbé szeretni, ez nem így megy. Neked kell eldöntened, mit szeretnél, én nem fogom azt mondani, hogy legyél velem és hagyd, hogy egy nemzetközi akció befuccsoljon. Hogy venné ki magát, ha egy lány miatt menne tönkre minden?
  - Azért jöttem ide, és mondtam el mindent, hogy megértsd, mit miért csinálok. Hogy bocsánatot kérhessek, amiért ekkora faszszopó voltam azzal az emberrel, aki a legfontosabb számomra. Mióta ez az egész szarság elkezdődött, te vagy a legjobb dolog az életemben, miattad kelek fel minden reggel azzal az elhatározással, hogy végig kell ezt csinálnom, és kezdenem kell valamit az életemmel. Azért, mert tudom, hogy ezerszer többet érdemelnél egy olyan embernél, aki bűnözők drogfutára. Gondoltam rá, hogy hagyom az egészet és azt mondom, keress mást, de képtelen vagyok rá, mert amilyen kibaszott önző vagyok, belehalnék, ha a nő, akibe beleszerettem, valaki mással lenne.

7 megjegyzés:

  1. Jajistenemjajistenem! Imádtam! Megérte várni erre a részre, határozottan! És tudod, mi a helyzet? Hogy ha ezt a történetet olvasom, már nem tudom őket Brithez és Alexhez hasonlítani, mert az övéknél sokkalta jobb! *.*

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Drága Peetagey!
      Örülök, hogy így gondolod és, hogy ennyire tetszett! Tudod, mennyire szeretem azt a sorozatot, szóval nekem hatalmas dolog, hogy úgy gondolod, Freja és Marlon története jobb😍

      Köszönöm, hogy írtál nekem!

      Puszillak,
      Gabby

      Törlés
  2. Szia Gabby!

    -Nagy mértfőld-kő ez mindkettőjüknek.
    - Freja szêpen átlêpte a konfortzónáját és igen talpraesetten állt az elétáruló helyzetsorozathoz. Kiváncsi vagyok, hogyan is tovább..
    -Zara.., kiváncsi leszek mi is lesz vele..tênyleg örökre vêge Milánal?

    Szuper volt olvasni, Köszönöm szépen, hogy ezt a rêszt is olvashattam!

    További kellemes hetet Kívánok Neked!

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Kedves BezTina!
      Abszolút igazad van, hatalmas mérföldkő a mostani fejezet.
      Freja és Marlon egyaránt hatással vannak egymásra, mindketten tanulnak a másiktól, ennek köszönhető, hogy Freja egyre határozottabb tud lenni.
      Hát ezzel kapcsolatban sajnos semmi konkrétat nem mondhatok neked, de mivel Milan a fiúk egyik unokatestvére, garantáltan szerepet kap még a következő kötetekben, így az ő sorsát is nyomonkövethetitek. Persze csak ha tetszeni fog a másik két történet is😄

      Én köszönöm, hogy olvasod és, hogy írtál nekem! Örülök, hogy tetszett!

      Puszillak,
      Gabby

      Törlés
  3. Ú, ez az, nekem mostanában Kánaán van :D Ez zsinórban a harmadik imádott blogom, amire hosszú idő óta először érkezett fejezet, és természetesen azonnal rávetettem magam :D Az infótételek meg elmehetnek a francba! :D
    Természetesen - ez nem is kérdés - megérte várni erre a fejezetre, minden soráért odáig voltam, és már előre izgulok a soron következő Marlonos fejezet miatt :3
    xx Nessa

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Drága Nessa!
      Jajj hát ez neked tényleg nagyon extra hét ezek szerint!😍 Én bevallom mindenféle olvasással le vagyok maradva, mert a kapacitásom a tankönyveimre szűkült mostanaban, de igyekszem majd behozni magam!
      Az info nem fog kifogni rajtad így sem, biztosan ügyes leszel!☺️
      Nagyon örülök, hogy tetszett! Marlon utolsó fejezete pedig remélem épp ennyire tetszeni fog, ha nem jobban! Főleg, hogy ha tényleg sikerül jövő hétfőig minden vizsgán sikeresen átmennem, akkor elég sanszos, hogy már jövő hét vége fele olvashatjátok is!😍

      Köszönöm, hogy írtál nekem!

      Puszillak,
      Gabby

      Törlés
  4. Drága Gabby!
    Habár az elmúlt pár fejezetnél elfelejtettem kommentelni, azért mindig up to date voltam. Ezt olvasva pedig megint betalált, hogy mennyire szoktak hiányozni az írásaid, főleg, hogy az elmúlt félévben a jegyzeteimen, diákon és tételeken kívül semmi más olvasnivalót nem tudott befogadni az agyam.
    Valóban nagy mérföldkő volt ez a rész. Mindig szeretem látni, hogyan változnak egymás hatására, és szuper volt, hogy ebben most Freja kiemelt szerepet kapott. Külön tetszettek a kis gondolatmenetei és az, hogy hiába nem tudott a fejében dűlőre jutni, gondolkodás nélkül cselekedett, ha Marlonról volt szó. És apropó Marlon. Azt hiszem, már millió meg egyszer kifejtettem, mennyire imádom a férfi karaktereidet, főleg, ha a hozzá hasonló rossz fiús imázsúakról van szó. *.* Ez most sem volt másképp, hiszen Marlon úgy tudott édes és figyelmes lenni Frejával, hogy megőrizte önmagát és nem ment át nyálasba, ahogy egy csomó YA vagy NA romantikusban szoktak a szereplők. Tökéletes példa volt erre az utolsó bekezdés, ami annyira tetszett, hogy többször elolvastam egymás után. :D
    Ó, és a háttértörténetének koronatanús része eléggé meglepett, de jó értelemben és kíváncsi vagyok, mi kerekedik ki belőle. És hihetetlen, hogy már csak három fejezet van vissza! :O Egyszerre vagyok kicsit szomorú miatta, hiszen imádom a Prisont, de várom is, mert végre olvashatom a Passiont. *.*

    Millió puszi,
    Riri

    VálaszTörlés